És a csellóval mi legyen?

A Tomcsa Sándor Színhász idei első bemutatójára várja a székelyudvarhelyi közönséget, Matei Vişniec És a csellóval mi legyen? című abszurd drámáját Zakariás Zalán rendezésében október 1-jén 19 órától tekinthetik meg az érdeklődők. Az előadást a nagyteremben, stúdiótérben játsszák.

matei-visniec
Matei Vişniec /Mediafax Foto/

 

Matei Vişniec kétségkívül az egyik legfontosabb román szerző Eugene Ionesco óta, és egyben a világ kortárs drámairodalmának egyik fontos alakja. Összetéveszthetetlen színpadi univerzumot, újfajta figurákat és spontán nyelvezetet hozott létre.

„Számomra a humornak két arca van: az, amelyik nevetésre, és egy rejtett arca, amely sírásra késztet. A darabjaim a szomorú humor feletti szárnyalások." (M. Vişniec)


Matei Vişniec: És a csellóval mi legyen?

Szereposztás:
Férfi csellóval: Hadnagy László m.v.
Férfi újsággal: Szűcs - Olcsváry Gellért
Öregember bottal: Posta Ervin
Hölgy fátyollal: Jankovics Anna m.v.
Fordította: Kovács Kázmér
Zenei tanácsadó: Salat-Zakariás Soma
Rendezőasszisztens: Kányádi Szilárd m.v.
Díszlet/Jelmez: Csiki Csaba m.v.
Fény: Toásó István
Hang: Lőrincz József

Bemutató: 2009. október 1., 19 óra

További előadások októberben:
Október 2-án, pénteken 19 órától - szabadelőadás
Október 15-én, csütörtökön 19 órától a dráMA II - kortárs magyar-román színházi találkozó keretében.

DSC_3263

 

 

Egyetlen kérdés marad csupán...

Vannak tapasztalatok, melyekről nem beszél az ember, mégis meghatározóak. A darab elején minden szereplő számára idegen a kitaszítottság gondolata. A szereplők találkozása a váróteremben egy olyan történést eredményez, melyre egyikük sem számít. Mi játszódik le bennük akkor, mikor eljutnak odáig, hogy eldöntsék, már nem elég jó számukra az a zene, ami lélekből jön? A csellós kívül kerül mindenen, már egy apró kötődés sincs, ami visszahozhatná őt a „normális" világba. Olyannyira nincs köze a szereplőkhöz, mint amennyire nincs köze a hétköznapjainknak bármilyen művészethez. A folyamat, ami ezt eredményezi, túlnő önmagán, és előidéz egy önmarcangoló küzdelmet, mely végeláthatatlan kínlódásba torkoll. Hogyan képesek elviselni a szereplők azt, hogy már semmi nem érdekli a „művészt", egyetlen célja csupán: hogy megmaradjon saját közegében. A többiek minden erejükkel azon vannak, hogy közel kerülhessenek hozzá, beleavatkozzanak a játékába, „beférkőzzenek" a bőre alá. Kétségbeesésükben inkább megszüntetnék, minthogy kimaradjanak. A férfi csak játssza a saját dalát, rendíthetetlenül, őrületbe kergetve társait. Már csak az eső csepegését lehet hallani... De mi lesz a csellóval, vajon mit is jelent az a cselló tulajdonképpen...?

süti beállítások módosítása