Kalászi Kortárs Tánctalálkozó

2009. októberében hatodik alkalommal kerül sor a Kalászi Kortárs Tánctalálkozóra. A Duna Táncműhely szervezésében megvalósuló fesztivál ars poeticája a kezdetektől fogva változatlan: a programba olyan progresszív alkotókat hívnak meg a szervezők, akik az alkotás során a néptánchoz nyúlnak vissza, vagyis vagy speciális tánctechnikaként használják a néptáncot, vagy a néptánc területe felől érkeztek a kortárs tánc berkeibe.

A 2009-es fesztiválra - a korábbi évekhez hasonlóan - az elmúlt színházi évad kiemelkedő, ugyanakkor a fesztivál vállalt tematikája szempontjából jelentős produkciókat hívtunk meg: a programban szerepel a ForteDanse és a TranzDanz Magenta c. koprodukciója, a Közép-Európa Táncszínház Concerto c. előadása, valamint Herczku Ágnes Arany és kék szavakkal c. táncdarabja, továbbá a tíz éves Duna Táncműhely legfontosabb koreográfiáiból összeállított Keresztmetszet című válogatás.

A táncprodukciók kísérőprogramjaként táncfilmeket láthatnak az érdeklődők az Országos Színházi Múzeum és Intézet, valamint Mándy Ildikó válogatásában.

 

VI. Kalászi Kortárs Tánctalálkozó
2009. október 9-11.
Helyszín: Kós Károly Általános Művelődési Központ - FALUHÁZ
Budakalász, Szentendrei út 9.


2009. október 9. péntek

19.00 Duna Táncműhely: Keresztmetszet

Keresztmetszet_Duna

 

 

2009. október 10. szombat

19.00 Közép-Európa Táncszínház: Concerto

 

ket_concerto_2


20.00 Táncfilmvetítés (Az Országos Színházi Múzeum és Intézet válogatása)

21.00 Fortedanse - Tranzdanz: Magenta


tranzdanz_magenta

 


2009. október 11. vasárnap

18.00 Táncfilmvetítés (Mándy Ildikó válogatása)

19.00 Herczku Ágnes - Horváth Zsófia: Arany és kék szavakkal

Herczku_3

 

 

KKT2009_Plakat

süti beállítások módosítása