Puccini: Tosca

Bár 2006 óta igazgatja Peter Gleb a New Yorkban Metropolitan Operát, mégis a most kezdődő szezon az első, amelynek programját ő állította össze. Az idei évad az újdonságok jegyében telik: kilenc új produkciót mutatnak be.

De az is újdonságnak, sőt merészségnek számít, hogy a legrangosabb európai rendezőket hívja meg az operák színrevitelére, többek között Patrice Chéreau-t, Luc Bondy-t. Ez utóbbi rendezésében mutatták be Puccini: Toscáját szeptember 21-én. A premier közönsége majdhogynem kifütyülte az előadást, mert nem az 1985 óta megszokott, Zeffirelli megálmodta operát látta viszont. A kritikus szerint a MET közönsége számára az igazi Tosca előadás olyan, amelyben - mint a mozivásznon - barokk templom, a Farnese Palota és a Saint-Ange kastély díszlete látható. Vagyis olyan előadásra vágynak, amely megfelel a konvencióknak és főként az általuk elképzelt olasz világba repíti őket.

Luc Bondy rendezése és Richard Peduzzi díszlete épp az ellenkezője mindennek. Itt a III. felvonásban a tobzódó látványt egy egyszerű torony és szürkéskék ég helyettesíti, ami az alkotók szerint jobban érvényre juttatja a halálraítélt reményvesztettségét. Különben is: a fények, színek mindvégig a szereplők és a helyzetek változásait követik. Méltatlankodást váltott ki az is, hogy a II. felvonásban néhány art deco bútor is feltűnt, amellyel elegánsan és diszkréten arra utaltak, hogy Scarpia, a rendőrfőnök és ama bizonyos Duce között mintha némi hasonlóság lenne felfedezhető. Zefirelli, anélkül, hogy látta volna az előadást, a New York Times internetes oldalán arról az „idióta" szokásról beszélt, ahogy a másod- és harmadrendű rendezők, mint például Bondy, Puccini operáját értelmezik, színre viszik. Azonban a Le Monde kritikusa szerint az előadás, a zenei megvalósítás egy szinte tökéletes operaelőadást kínál a közönségnek.