Sok minden hiányzott ahhoz, hogy az Amor Omnia tökéletes előadás legyen, a mérleg ennek ellenére pozitív: sokoldalú, humoros, vizuális előadás a temesváriaké.
Pedig a kezdet, a később vissza-visszatérő, bénácska univerzum-animáció és a sci-fi-re hajazó gépzene, nem beszélve az ezekkel minimális összhangba sem kerülő gyertyafényről, nem sok jót sejtetett. És mégis, ahogy a csillag-keretből az egyes szituációkba - táncokba, árnyjátékokba - kerültünk, a sok ötletnek köszönhetően újra és újra elfelejthettük a szerencsétlen átkötést - kivéve, amikor a jeleneteken belül is technikát váltottak a színészek: ilyenkor ugyanis, bármennyire invenciózusak voltak is a váltások, például az árnyjáték-paraván mögül való kilépés, mindig zökkent egyet az előadás tempója. Azonban az egyenetlenségek és az epizódok túlzott hosszúsága ellenére is összeállt a produkció, az utolsó kép léggömb-csillaga várt-váratlanul szállt fel, hogy aztán nézzük, ahogy nézik a semmit, a rajtunk-át-valamit.
És, bár közhelyek nélkül beszélni a szerelemről nehéz feladat, többnyire sikerült megoldani - leginkább talán a szituációk és a technikák sokféleségével. A lepedőbe bújt házaspár-álomjelenet felejthetetlen marad: itt sikerült a legjobb összhangban dolgozni a zenével - a változó testformát öltő, nyúló anyagot pedig pontosan tudták kezelni a színészek. Ugyanez a pontosság mondható el a botos gyűlölet-szeretet jelenetről, amelynek működését ismét a zeneiség megszületése jelezte. Voltak ugyan ritmusgondok a nejlonfóliák használatakor, a fojtogató tér azonban jótékonyan elnyelte ezt. A legjobban sikerült epizódok közé tartozik a színes tükörárnyjáték és a zárókép pálmafája is; mindkettőhöz elengedhetetlenül fontos a társulat összmunkája - és persze a rendezőpáros vizuális fantáziája.
Az együttes jelenlét nem hiányzott a zenével kísért jelenetekből sem - a hangképzés hiányosságai azonban zavaró intonációs és légzési problémákat eredményeztek éneklés közben - az összképre az előadás során többször is rányomta a bélyegét egy-egy gyengébb színészi pillanat. A hangszeres játék sem volt tökéletes - didzseridúzni például nem lehet körlégzés nélkül -, de még e tökéletlenség ellenére is érthetetlen, hogy a felvonultatott hangszerarzenál ellenére miért szólt a zene legtöbbször felvételről.
De problémák ide vagy oda, jó látni, hogy a bolgár rendezők milyen erős hatást gyakoroltak a társulatra - és az is örvendetes, hogy az előadók megbirkóztak a tér megváltozásával.
Sztrókay András
Amor Omnia - Temesvár
fotók: Szkárossy Zsuzsa
-------
Kisvárdai Lapok 2009.
Magyar Színházak XXI. Kisvárdai Fesztiválja
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.