Kilencedik alkalommal emlékeztek meg a Délvidéki Magyar Színjátszás Napjáról, és nyolcadik alkalommal adták át a legrangosabb vajdasági színészi kitüntetést, a Pataki Gyűrű-díjat. Idén is a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának színművésze vehette át a díjat. Pálfi Ervin A Gézagyerek című előadás címszerepével érdemelte ki ezt az elismerést.
Az elmúlt évektől eltérően (amikor öt művészt jelöltek a díjra) a 2008/2009-es évadból a jelölő bizottság (Gerold László, egyetemi tanár, Góli Kornélia, dramaturg és Sutus Áron, Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség munkatársa) idén hat színészt terjesztett fel az elismerésre. Az Újvidéki Színház Mizantróp című előadásából Elor Eminát és Balázs Áront, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Turbo Paradiso című előadásából Erdély Andreát, a szabadkai Népszínház Equus című előadásából Vicei Natáliát és Szőke Attilát, valamint A Gézagyerek című előadásból Pálfi Ervint tartották méltónak a díjra.
Végül egy öttagú zsüri döntött a díj odaítéléséről (Tolnai Szabolcs - filmrendező, a zsűri elnöke, Darinka Nikolić - színikritikus, Papp Tímea - színikritikus, Nagypál Gábor - színművész valamint egy összesített szavazattal az Újvidéki Színművészeti Akadémia hallgatói.)