Rejtő Jenő: A láthatatlan légió (r. Tamási Zoltán)
Az egy szerencsétlen Bujtor-filmen túl egy régi szkénés Piszkos Fred-feldolgozást is láttam, de alapjaiban Rejtő nekem olvasmány- és képregényélmény - a sárga sorozat nagy részét odavissza olvastam párszor és a zseniális képregények is megvoltak. Akkor még végtelen fantáziájú tízévesként egyébként az elolvasott könyvek többségét buzgón filmre vizionáltam (ennek a vonulatnak az over the top darabja Lőrincz L. László A föld alatti piramis című noiros, nyomozós, kardozós, történelmi beütésekkel tarkított scifije volt. Képzeletemben akkor nyilván én voltam a főszereplő menő magánnyomozó, de az ma sem kérdéses, hogy valami hihetetlenül ütős filmet lehetne belőle forgatni, mondjuk Colin Farrel vagy Mészáros Béla főszereplésével). Furcsa módon a Rejtőkkel nem voltam így: annyira szövegcentrikus a dolog, és olyan hangulatot teremt a leíró részekkel, ami könyvben üt, de hiába adott elvileg a szaharai vagy ázsiai környezet jó alapanyagot egy kalandfilmnek, valahogy nekem megmaradt olvasmánynak.
Ilyen előzmények után ültem be a valamiért abszolút szimpatikus és Keserű doktorként tízpontos Tamási Zoltán munkabemutatójára - hangsúlyozták, hogy nincs még kész, ősszel lesz csak a végleges verzió. Kifejezetten elvárásaim nem voltak, de mivel a társulat nyomokban pintért tartalmazott, gondoltam, okés lesz és könnyed szórakozást kapunk a zsámbéki rakétabázis betonhangárában.
Nem kaptunk. Az első szín még oké, de a szünet után egyszerűen rossz, néha kínos, rengeteg sebből vérzett ez az előadás.
Munkaverzió, és a bemutatóig még biztosan sokat dolgoznak rajta, de ha egyszer már kiálltak az anyaggal a közönség elé, biztosan vállalják azt, és a hibákat is. Azért én biztos változtatnék pár dolgon.
- ismétlések: több repetitív jelenet, poén van az előadásban. 1. a tisztek negyedszer már tök feleslegesen játsszák el a felelősség elsumákolásáról szóló egymásra mutogatást. Ami először poén, a végen már nem kellene. 2. A légió menetoszlopának miért kellett hatszor vonulnia, letáboroznia stb? 3. A birkozócsaj ne baszkodja földhöz a ládát 5 percenként.
- a darab egynegyede siralmas pakolással telt el: a légiósok állandóan csomagoltak, húzgálták a ládáikat, tologatták a berendezést.
- folyamatosan abuzáltak hangilag: a szekerek csörgése, a ládák csapkodása, vezényszavak ordítása, cintányérek állandó betonpadlóhoz verése - voltak pillanatok, amikor Advil ultráért kiáltott a színpadon eluralkodott kakofónia
- színészi játék: sajnos ez is elég gázos volt. Tamási, Ollé Erik, Molnár Gusztáv, Szentes Katalin okés, de a többiek között van pár szemlesütős produkció (a regényíró inkább bohóckodik, mint játszik és a birkozócsaj is kifejezetten idegesító). A kiírt szereposztással egyébként is van valami kavarás, mert pl elvileg Deák Tamásnak is szerepelnie kellett volna, de ő inkább kint sörözött.
- nem biztos, hogy ami Rejtőnél leírva vicces, az egy az egyben átvéve, színpadon is működik. Ilyen pl. itt a tollasütőkkel való játszadozás.
- 15 percet lehetne húzni az egészen, főleg a második színből
Most ennyi jut eszembe, de mindegy, az összhatás - főleg a végére - nem kicsit negatív, valahogy olyan esetleges az egész, mint Sir Yolland hadserege.
(*a Zsámbéki Színházi Bázis, a Picaro Műhely és a Szkéné Színház bemutatója)