Most csütörtökön, november 12-én egy nemzetközi csapat ad elő a Bakelitben. A Relax Your Face társulat tagjai mind nők, és a Jaques Lecoq technikán alapuló Londoni Nemzetközi Előadóművészeti Iskolában tanultak együtt (LISPA). A bemutatásra kerülő előadások alapjai is az iskolában születtek. A szereplők angolul beszélnek, de azt mondják ez nem fontos, nyelv nélkül is lehet érteni mindent, a lényeg úgyis az, hogy a test közvetítsen minden információt. A társulat egyik magyar tagjával, Domonkos Ágnessel beszélgettem.
- Mesélj az iskoláról, ahova jártatok!
Domonkos Ágnes: Én már tanultam előtte színházat, de ez az iskola egyedülálló, amit ott csináltunk, még egy színházi iskolában se láttam. A lényege, hogy nem pszichológiailag közelíti meg a színházat, nem karakterekből indul el, hanem minden a testből jön. Egy nagyon erős, két lábbal a földön lévő fizikai jelenlétre épít.
Nekünk magunknak kellett átlényegülnünk a környezetünkké, a térré is, ha átkelsz egy folyón, neked magadnak kell folyóvá válnod, úgy, hogy közben semmi nincsen ott. Minden, amit látsz, azt testben kell megjeleníteni. Erre épül egy csomó minden a Jacques Lecoq által kidolgozott módszerben, amit az iskola használ.
Ez most történetesen angolul van, de nagyon sokat beszéltünk az iskolában az anyanyelvünkön, erre bíztattak a tanárok. Akkor is érteni kell egymást, ha az anyanyelvén szólal meg mindenki.
Az egyik előadás („This Is Not") az iskolában „final projectként" készült. Mindenkinek van egy feladata, amit ő tűz ki magának, ez az én záró projektem volt.
- Jól tudom, hogy fontos az is az iskolában, hogy mindenkinek a saját útját kell megtalálnia?
Domonkos Ágnes: Abszolút. Ez a suli arra épül, hogy nincs olyan elvárás, hogy ezt szabad és azt nem. Sőt akkor is lehet értelme ide járni, ha valaki nem lesz színész később. Én az iskola után egészen másképp nézem a társművészeti alkotásokat például. Nagyon sokat tanultunk festészetről, meg kell figyelni az alkotásokat, milyenek a formái, milyen a dinamikája.
- Akikkel most készítitek az előadást, az osztálytársaid voltak?
Domonkos Ágnes: Igen.
- Hogy kezdtetek együtt dolgozni?
Domonkos Ágnes: Minden második héten van egy téma, amit csoportokban kell feldogozni.
- Te választod, hogy kikkel dolgozol együtt?
Domonkos Ágnes: Nem, az első évben random módon alakul. Mi, a lányokkal véletlenül kerültünk össze, és barátok vagyunk, de ez nem feltétlenül jó mindig. Én általában nem barátokat választottam. A barátokkal túl udvarias vagy, vagy pont nem... Commedia dell'arte feladat volt, amire maszkokat kellett készíteni. Hogy választunk ilyenkor társakat? Körbenéztünk egymás maszkjain és azt kellett eldönteni, hogy kinek a maszkja játszik egy valóságban. Így csináltunk darabot, ami nagyon jól sikerült, és felfedeztük, hogy mi öten nagyon jól dolgozunk együtt. Ezt a darabot is bemutatjuk többek között majd a Bakelitben, csak elhagytuk belőle a maszkot vagyis inkább „lekicsinyítettük", megtartva a stilizált színháznyelvet.. A kihívás az volt, amikor készültünk rá, hogy hogyan tartsuk életben a maszkot. Ezek a karakterek vágynak valamire, amit nem tudnak elérni. Ennek a valaminek a térben kell lennie, hogy nagyon konkrét legyen; hogy a maszkos ember számára legyen valami hajtóerő, különben áll tétlenül. Nagyon fontos, hogy ne haljon meg az egész. Így születtek a böjtölő apácák, akik egy csoki tortával találkoznak.
Azóta egyébként egész más szemmel nézek előadásokat. Például ott a karakter; tök jó a téma, de a tér nem „lélegzik". Ezt eddig nem vettem észre, teljesen más nézőpontom volt. Mi az iskolában sokszor eszközök nélkül dolgoztunk, és az mindig nagyon fontos feladat volt, hogy a játékoddal igazold, kik vagytok, hol vagytok. Nekünk például azzal is kellett kezdeni valamit, hogy csak nők vagyunk a csoportban.
Előtte Dániában tanultam, a Performers House-ban. A legelső magyar diákok közt, 2007. április és májusban. Ott az az érdekes, hogy minden adva van. Eszközök, díszletek, stúdió, technikai felszerelés stb.
A londoni iskola után azt gondolom, ez nem biztos, hogy mindig jó. Nem tanulod meg magad produkálni ezeket. Egyébként pedig minél jobban „megszenvedsz" a tanulásért, annál jobban becsülöd.
- A másik két előadást azért készítettétek együtt, mert jó volt együtt dolgozni?
Domonkos Ágnes: Igen, abból, amit most bemutatunk már 2-őt elvittünk Dániába, és közben tudtuk, a groteszk a mi műfajunk. Én már alig vártam, hogy jöjjön a suliba ez a téma. És a következő groteszkkel foglalkozó témánál újra összeállt a csoport, akkor kitaláltuk hozzá a szépségápolás témáját. Ezek a nők egy speciális eljárásban vesznek részt, amiben nem mozgathatják az arcukat.
- És mi a harmadik darab?
Domonkos Ágnes: Nekem volt egy kép a fejemben, amivel akartam valamit kezdeni: 5-en vagyunk egy asztallal, amit tartunk, és ami valójában nem is asztal, csak egy fehér lepedő. Beszélgetünk, eszünk, iszunk, elaszunk, felébredünk, WC-zünk, és mindent csak úgy csinálunk, mintha..., mert hát lényegében nem csinálunk semmit.. Ez egy „agyament" darab.
- Ugyanabban a térben játszatok? Nem lett belőle végül is utcaszínház?
Domonkos Ágnes: Nem. Még nem, de lesz olyan is, sőt én szeretném a magyar verziót elkészíteni itthon, több muzikalitással, énekkel kiegészítve.
- Az iskolát befejeztétek, de együtt csináltok előadást, ti most egy társulat vagytok?
Domonkos Ágnes: Igen. Megcsináltuk ezt a három darabot, és most ezzel kezdtünk el pályázni mindenfelé. Projektszínházként fogjuk fel magunkat. Európán belül ők is, és én is jönnek, megyek, ha kell. Mi az ami, minket összeköt? Minden. Humor, lelkesedés, megőrülés, egyfajta „organised madness".
- Honnan a név?
Domonkos Ágnes: A groteszk darabnál a kiindulópont az volt, hogy mindannyian ugyanabba a korosztályba tartozunk, és nők vagyunk, erre kerestünk igazolást. Van a suli mellett egy Tesco, elkezdtük nézni, hogy milyen ökör szövegek vannak a kozmetikumokra írva. Innen jött a nevünk is: Relax Your Face! , meg a darab címe is, ami egy mantrává alakult.
- Mennyire fizikai színház, amit csináltok?
Domonkos Ágnes: Ez egy nehéz fogalom, mindenki mást ért alatta.
- Te mit?
Domonkos Ágnes: Én azt a színházi gondolkodásmódot, amit az iskolában tanultunk. Fontos, hogy minden a fizikalitáson alapul.
- A témákról, amikhez a darabok nyúlnak nekem az a szó jut eszembe: bulvár.
Domonkos Ágnes: Minél egyszerűbb a téma, annál élőbben tudjuk eljátszani.
- Mi a szándékotok avval, hogy ezt csináljátok?
- Tudod mi a fontos szerintem? Hogy az embernek legyen egy jó estéje, vagy legyen egy rossz estéje, de adjon valamit. Ha nevetnek, az tök jó, de ha nem, az se baj. De akkor huhogjanak!
Az interjút Juhász Bálint készítette.
forrás: Bakelit M.A.C.
Kapcsolódó cikk:
- Relax your face a Bakelitben
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.