Kovács Patrícia (r. Máté Gábor)

Zártkörűnek szaglik az előadás, ami az egyik szereplő életéről szól, a nézőtéren pedig zömében volt iskolatársak, családtagok, egykori szeretők és főnökök, mácsaipálok, valamint magukat színházi bennfentesnek érző mezei nézők és bloggerek ülnek. Az én érdeklődésem leginkább a fellépő társaságnak szólt, hiszen Mészáros Béla és Jordán Adél ugye még mindig alap, de amúgy is érdekelt, hogy mi ez az egész, mivel nem láttam az alkalmi társulás korábbi osztálytárs-feldolgozásait. Info itt: a formáció Máté Gábor 2003-ban végzett osztályából áll össze, és többek között nyaranta Zsámbékon feldolgozzák önmaguk életét pár előadás erejéig. Nem rég láttuk és le is fotóztuk őket Pécsen.

Az idei alany ugyebár a lány a Raifeissentől (törném le az art director kezét, aki rábólintott erre a creative concept-re), Kovács Patrícia, aki valami elképesztően aszimmetrikus arcberendezéssel bír, és ez kifejezetten érdekessé teszi a fizimiskáját, hosszan lehet és érdemes tanulmányozni.

Az előadás úgy néz ki, hogy míg Tricia a játszótér szélén Madame Pompadour-nak öltözve csendben vasalgat, a társak középen 5-10 perces klipeket adnak elő az életéből gyerekkori karácsonytól és piás apától kezdve (itt Fenyő Iván alakítása vicces, de talán túlságosan szeszélyesévszakos, nem jó irány ez), főiskolán keresztül párkapcsolati balesetekig. Utóbbiak között volt a számomra legviccesebb jelenet, amikor a két Anger között őrlődik Patrícia (az ebben szereplő még mindig nagyon szigorú Péter Kata és az egri Mészáros Máté amúgy is a két legerősebben jelenlevő színész volt végig az előadás alatt, plusz Czukor Balázs). Kiemelném még Fenyő Iván és Mészáros Béla kettősét, amikor a színjátszás 3 alapvetését adják elő; ez a pár perc kísértetiesen Minden rossz. A legjobb pillanatok mellett amúgy sincs sok üresjárat, egy-két gyengébb jelenet akad csak. S bár KP a darab alanya, ő szolidan meghúzódik oldalt, néha narrál csak a sztoriba és persze ő kapja az éneklős grand finálét.

Összességében a mezei juzerek számára is élvezhető a darab. Kovács Patríciát, akivel egyébként pont mostanában csinált interjút a Narancs, nem sokszor láttam a reklámblokkon kívül (utoljára talán az Asztalizenében), magánélete nyomonkövetése sem tartozik kedvenc időtöltéseim közé, és nem érdekel, hogy menő színész-rendezővel vagy elvált politikussal jár e éppen, az előadást azonban feldolgozás hozzállása, a színészek és a poénok elviszik. Szintén kiváló a díszlet a fotókkal és az óriás asztali lámpával.

Még talán annyit, hogy jellegéből adódóan a darab nem kicsit hasonlít Bozsik Yvette legutóbbi bemutatójára: ha összehasonlítom, akkor a Lány, kertben fényévekkel kidolgozottabb anyag volt (nyilván, hiszen repertoáron van, Patrícia pedig nyári gyakorlat), emellett azonban azt éreztem, hogy jóval mélyebbre mert nyúlni.