Közjáték Vichyben

Balikó Tamás tizenöt éve Csiszár Imre rendezésében játszotta Pécsett a Közjátékban von Berg herceget. Most rendezőként és a játéktér tervezőjeként más a feladata - de vajon a darab változott-e számára az eltelt évek alatt?

Balikó Tamás: Most, hogy újra szembesültem vele, sokkal bonyolultabbnak és árnyaltabbnak érzem az egész problematikát - mondja a rendező. - Nem a példázat, a jelenség felmutatása az igazán érdekes számomra, hanem az emberi méltóság kérdése, a szorongás, illetve a rettegés közötti keskeny mezsgye, hogy mikor merrefelé billen el az emberben az önuralom. Tizenöt évvel ezelőtt még nem volt ennyire markánsan jelen a diszkrimináció a társadalomban, mára sokkal inkább előtérbe került. Ezért bennem mint alkotóban az egyéb motívumok erősödtek fel, hiszen a darab látleletértékét kézenfekvőnek fogadom el - sok mindenki mással, remélhetőleg a nézővel együtt is. Azt nem kell külön hangsúlyozni. Bár... egy gimnazisták körében végzett felmérésben arra a kérdésre, hogy ki volt Adolf Hitler, 34 százalékuk azt mondta, hogy németországi futballedző...

- Ez vicc?!

Balikó Tamás: Nem, ez tény. Szomorú tény. Sajnos vannak olyan események egyetemes emberi történelmünkben, amelyekre újra és újra fel kell hívni a figyelmet, mert elfelejtődnek. Mert belepi őket a sár, a piszok, a moha, mint egy követ, ezért le kell törölni. Az újabb generációkban tudatosulnia kell annak is, mi volt előttük, hogy szüleik, nagyszüleik korában miről szólt az élet, miről szólt az identitás, milyen körülmények között kellett megélni, túlélni. Muszáj, mert az élet egy folyamat. Az evolúció legyőzi a revolúciót. Lehet, hogy technikai forradalom van meg internet, és csodák történnek, de hogy honnan jött az ember, és milyen országban él, azzal szembesülnie kell. Bármilyen közhelyesen is hangzik, erre is szolgál a darab.

- Ez mégis csak több egy holokauszt-drámánál.

Balikó Tamás: Természetesen. A diszkrimináció a darabban sem csak faji, mert a zsidók és a cigányok kirekesztése mellett a homoszexualitás is szóba kerül, és mindenfajta másság. Az én nézeteim alapvetően liberálisak, de nem biztos, hogy egyetértenék a ma már nem létező, de egykor létezett legnagyobb magyarországi liberális párt szlogenjével, hogy „fogadd el a másságot". Igen, a bajok gyökere az elfogadásnál van. De izgalmasabb az a mondat, hogy fogadjuk el egymást! Már az diszkrimináció, hogy megszólítok valakit, hogy fogadja el azt, akit szerintem el kell fogadni, aki szerintem más. De ez csak oda-vissza működik, mindkét félnek el kell fogadni a másikat, a damaszkuszi úton nincs retúrjegy! Az embert magát kell elfogadni, nem azt, ami benne más.

- És hogyan lehet feldolgozni egy felfoghatatlan helyzetet? Nem kapunk mintát...

Balikó Tamás: Amit a szereplők képviselnek, azok túlélő-stratégiák. Menedékek a problémák elfedéséhez. Hiszen mindannyian azért tudunk élni, mert valahogy magyarázzuk az életünket. Hiszünk benne, hogy akármi is történik, végül is van egy szervezőerő, ennek így kellett történnie... Itt pontosan arról van szó, hogy jöhet egy pillanat, amikor ezeket a stratégiákat eltörli a brutalitás. Nem az a kérdés, ki élheti túl. Amit a darab végén látunk, az nem hősi gesztus - jóval több annál. Hiszen ezt a döntést megelőzi egy hosszú eszmecsere, amikor véghelyzetben lévő emberek közt lezajló dialógusba ágyazva kibontjuk az antiszemitizmus, sőt az ember diszkriminációra való hajlamának lélektani gyökereit, és azzal szembesítjük a nézőt.

- Beszéljünk akkor magáról az előadásról - a darab „minimáltérben" folyó beszélgetés „minimálcselekménnyel"...

Balikó Tamás: Éppen ezért olyan rafinált térszerkezetre van szükségünk, amely kerüli a szimmetriát, mégis izgalmassá teszi a szereplők viszonyát egymáshoz, mégis minden látható, mégis hangsúlyt kap, a vasajtó éppúgy, mint a szabadságba vezető folyosó az őrrel. Tehát atmoszférikus teret kell létrehozni - nem annyira látványművészkedés ez, inkább tapasztalat és dramaturgia, színházrendezői elemzés eredménye. A színészeknek pedig őrületes munkát kell végezniük, pontosan azért, mert néhány akciókezdeménytől eltekintve a létezéstechnikára alapoz a hatásmechanizmus, tehát ülnek velünk szemben és beszélgetnek. Csatarendbe állítják jelenlétük minden szuggesztivitását. A rendező feladata, hogy a ritmusokkal, tónusokkal úgy bánjon, hogy a néző cselekményt lásson, történetet. Mindezt összehangolni - túlzás persze, de - majdnem zenei feladat, mint a karmesteré.

- Szokták mondani, hogy vannak darabok, amelyeket csak akkor vesz elő a színház, ha van megfelelő főszereplője. Ez olyan darab, amelyhez négy-öt ilyen „megfelelő" színész is kell?

Balikó Tamás: A magyarországi színházi közélet gondolkodásmódja meglehetősen kegyetlen. Hajlamos húsz-harminc év után is etalonként emlegetni egy produkciót. Ha most Az ügynök halálát rendezném, akkor maga Tímári Józsefről kérdezne - de, bár minden tiszteletem az övé, azóta eltelt ötven év! A színház lételeme, hogy él! A Közjátékot ebben a színházban ezek a színészek játsszák és ma. Ebben a színházban, ebben a szereposztásban - ha már az előbb is zenei hasonlattal éltem -, minden hangszer a helyén van.

Az interjút készítette: Csörnök Mariann

A helyszín a német nácik által megszállt Franciaország, 1942. Az őrszobára a német járőrök tíz foglyot vezetnek be. A letartóztatottak a társadalom más-más rétegéből kikerült, különböző korú, rendű és beállítottságú férfiak: színész, művész, villanyszerelő, üzletember, pincér, bányászlegény, cigány, nyugalmazott kapitány, osztrák herceg, öreg zsidó. Mind kihallgatásra várnak. A rendőrfőnök sorra behívja őket, a fajvédő professzor pedig egymás után küldi őket a halálba. Csak két fogoly érzi magát biztonságban: az üzletember, akit később valóban szabad lábra helyeznek, és von Berg herceg, akinek árjaságához nem fér kétség. A többiek hamis papírokkal bujkáló zsidók.

Arthur Miller 1965-ben írt drámájában nem a cselekményen van a hangsúly, hanem a foglyok viselkedésén. Ő maga ezt nyilatkozta: „A darab cselekménye a bekebelezett Franciaországban játszódik, azonban a máról szól. Az embernek látnia kell, hogy együtt élhet benne a jóval a rossz is, amit különben elítél."

Arthur Miller: Közjáték Vichyben
- színmű egy részben -
Fordította: Vajda Miklós

LEBEAU, festő: CSERVENÁK VILMOS
LAYARD, elektroműszerész: SZEGEDI DEZSŐ Jászai-díjas
MARCHAND, kereskedő: CSAPÓ JÁNOS Érdemes művész
ŐR: GRIBOVSZKY PÁL
MONCEAU, színész: HUNYADKÜRTI ISTVÁN Jászai-díjas
CIGÁNY: HARSÁNYI ATTILA
PINCÉR: BŐSZE GYÖRGY
FIÚ: KRISTON MILÁN
ŐRNAGY: HOMONAI ISTVÁN
ELSŐ DETEKTÍV: LICHTENSTEIN PÁL
MÁSODIK DETEKTÍV: KRISTON SZABOLCS
ÖREG ZSIDÓ: M. SZILÁGYI LAJOS
LEDUC, orvos: FANDL FERENC
SZÁZADOS: MOLNÁR ERIK
VON BERG HERCEG: ÁRON LÁSZLÓ
HOFFMAN PROFESSZOR: SZATMÁRI GYÖRGY
FERRAND, kávéház-tulajdonos: KULCSÁR IMRE

Játéktér: BALIKÓ TAMÁS
Jelmeztervező: LACZÓ HENRIETT
Szenikus: PINDUR ISTVÁN
Dramaturg: VÁRI-NAGY NÓRA
Színpadmester: SZOBONYA FERDINÁND
Ügyelő: LICHTENSTEIN PÁL
Súgó: BÍRÓ KLÁRA
Rendezőasszisztens: KRISTON SZABOLCS

Rendező: BALIKÓ TAMÁS

Bemutató: 2009. december 18.  - Kamaraszínház

Fotók: Bócsi Krisztián
Forrás: Miskolci Nemzeti Színház