A Matruska színpadi nyelve egy olyan keresztezési folyamat eredménye, amely posztmodern érzékenységéből született, és valahol a színház, a képzőművészet, a tánc, a pantomim és a zene határmezsgyéjén mozog.
A nőiség világát és problematikáját járjuk körül, s a nézőpontok sokféleségét hangsúlyozva a kérdéseket mindig új és új megvilágításba igyekszünk helyezni. A nő szempontja ideálisnak tűnik számunkra ahhoz, hogy olyan, mindannyiunkat érintő témákról beszéljünk, mint a bizonytalanság, a mindennapi élet rutinja, frusztrációi és abszurditása, az erőszak, az önmagunk megismerésétől való félelem, az érzelmi instabilitás... s egyáltalán, magának az "életnek az elviselése".
A matruska baba azoknak a belső rétegeknek a metaforája, melyeket az emberi lény, jelen esetben a nő rejt magában; különböző identitások és arcok szimbóluma, melyek előadásunkban három színész-táncos alakjában öltenek testet.
Interjú Carlos Roderóval az előadás rendezőjével és Daniela H. Faith-tel a koreográfussal
Juhász Bálint és Kenéz Anikó interjúja
- Miért választottátok az egymásba helyezhető, egyre kisebb és kisebb babákat tartalmazó orosz játékot, a Matruskát az előadás témájául?
- Ez volt a legmegfelelőbb kép, és egyben a legösszetettebb fogalom annak jelölésére, amit ki szerettünk volna fejezni az előadással. Egy olyan nő jelenik meg előttünk, akiben újabb és újabb személyiségekkel egyre újabb és újabb nőalakok jelennek meg. Valójában tehát, nem is egy nőről, hanem többről beszélhetünk, vagyis tulajdonképpen bármely nőről. Mindannyiunkban különleges személyiségek lakoznak. Így válik a matruska egy szép, összetett metaforájává annak, ahogy az egyre előbukkanó babákhoz hasonlóan, ezek a különböző személyiségek a felszínre kerülnek, más és más alakban. A matruska fogalom azonban nem csak erre a nőre utal, hanem a darab felépítését is tükrözi. Az előadásban különböző nyelveket, színpadi nyelveket és kifejezésformákat használunk; mint például a színház, a tánc, vagy épp a clown technika, és ezek is egymásból bukkannak elő.
- Az fontos, hogy a főszereplő nő?
- Az elején, természetesen, felmerült ez a kérdés is. Nem állt szándékunkban feminista darabot színpadra állítani. Ami ezzel a nővel történik, igazából megtörténhetne egy férfival is. Ebben az esetben azonban úgy gondoltuk, hogy a női lélek érdekesebb. A női érzékiség sokkal inkább tartalmazza azt, amit keresünk, mint egy férfi érzékisége.
- Azt mondjátok, hogy 'történik' valami ezzel a nővel; ez egy külső folyamat, ami meglepetésként éri a főszereplőt, vagy inkább saját döntése, hogy elinduljon ezen az úton?
- Két meglepő dologgal találkozik, két meglepetés éri. Az első, amikor belekezd ebbe a kutatásba. A második, amikor elkezdi felfedezni önmagát. Azokon a dolgokon, amelyekre rátalál, maga is elcsodálkozik. Fontos megemlíteni, hogy olyan valakiről beszélünk, aki számára az önfelfedezés tudatos döntés. Olyan nő ez, aki tudatosan dönt arról, hogy elkezdi keresni önmagát, hogy ki is ő valójában, hogy hol is van. Akiben megszületik ez az elhatározás gyakran találkozhat olyan dolgokkal, gyakran találhat olyasmiket is, amelyekre nem is számított.
A Matruska képről eszembe jut a Peer Gynt-féle hagymahasonlat, ahol az egyre újabb és újabb rétegek lebontása után nem találunk semmit, a Matruska viszont azt feltételezi, hogy a legvégén lesz egy bonthatatlan kicsi baba. Ez mit jelent szerintetek?
- Ez csak a fizikai korlát miatt van így. Ha tovább kutathatnánk, tovább haladnánk a babák szétbontásában. Most három táncosunk van, de lehetne tíz, tizenöt is. Amikor kezedbe veszel egy Matruska babát és kettényitod, egy újabbat találsz benne, és így tovább. Ahogy azonban haladsz az egyre kisebbek felé, azok egyre kevésbé részletezetté válnak. A legkisebb talán a legszegényebb, a legegyszerűbb, gyakran már ki sincs festve; tehát, a keresés-kutatás során fokozatosan, egyre inkább csalódnod kell.
- Említettétek, hogy az előadásban különböző művészeti ágak kapcsolódnak össze. Hogyan történik ez, milyen a munkafolyamat?
- Egy nagy ellentmondás találkozásáról beszélhetünk itt: egyik oldalról ott vannak az intencióink, hogy mit szándékozunk, szeretnénk csinálni; a másikon a rendelkezésre álló eszközeink. Ha hűségesek akarnánk lenni az intencióinkhoz, sokkal több eszközt kellene használnunk. Eszköz alatt értem elsősorban az időt. Olyan művészekre van szükségünk, akik bele tudnak merülni ebbe a munkába, ezt persze feltételez egy fajta anyagi hátteret is. Olyan improvizációs munkafolyamatról van (lenne) szó, amely megkövetelné a három havi felkészülést, napi több órás munkával.
A mostani, harmadik Matruska verziónál - bár ez nem valósulhatott meg - mégis gyekszünk hűségesek maradni az eredeti intencióinkhoz, s fokozatosan közelítjük meg az elképzeléseinket. A próbák elején a darab forgatókönyve szerint folyamatosan haladunk végig a jeleneteken. Az improvizációk alapján eldöntjük, melyik jelenetben alkalmasabb a színház, mint eszköz a szándék kifejezésére, melyik jelenetben ötvözzük a két nyelvet, s melyikben legyen inkább csak tánc. Akár kész tervekkel, elképzelésekkel is érkezhetnénk a próbára, megmondhatnánk egyszerűen ki, mit csináljon; ez azonban egy sokkal szegényesebb munka lenne, nemcsak nekünk, hanem az előadóknak is. A szereplők kiválasztásánál olyanokat kerestünk, akik nyitottak, akik nemcsak táncosok, hanem a színház vagy a clown műfajában is képesek megnyilatkozni. Nem érdekesek számunkra azok a robot-szerű emberek, akik csak várják az utasításokat.
Egyébként az, ami a Matruskával történik, velünk is lezajlott a darab különböző verziói során. Az első változat körülbelül egy évvel ezelőtt született, és nagyon sok improvizációból épült fel. Most, amikor már a harmadik változatnál járunk, kevesebb lehetőség van az improvizációra, mert már van egy alapanyag, amiből dolgozhatunk. Most ráadásul, kicsit egyszerűbb is a helyzetünk, mivel az alapanyag mellé három fantasztikus táncosnő is társult.
- Van-e üzenete annak, hogy üres teret választottatok ez előadáshoz?
- Majdnem mindig üres térrel dolgozunk, hiszen itt minden lehetséges. Van díszlet: egy egyszerű fehér drapéria, ami olyan hatalmas, hogy beteríti és, ezáltal, megváltoztatja az egész teret. A legfontosabb dolognak azt tartjuk, hogy a szereplők adjanak életet a színpadon lévő tárgyaknak, illetve díszletnek. Spanyolországban az a közhiedelem járja, hogy azok a társulatok dolgoznak üres térben, akiknek semmiféle támogatásuk nincs. Néha mi is elgondolkozunk, vajon van-e anyagi oka annak, hogy lemondunk az ennél nagyobb díszletekről. Azt kell hogy mondjuk, nincs erről szó. Bármennyi anyagi forrás is állna rendelkezésünkre, ilyen térben szeretnénk dolgozni.
fotók: Pék Zoltán
forrás: Bakelit M.A.C.
-----
Matruska (Orosz babák)
Bemutató: 2009. december 14.
Helyszín: Bakelit M.A.C.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.