Gondolatok Horgas Pétertől

Gondolatok Horgas Pétertől

Pár napja megkaptuk az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. levelét, hogy a Budapesti Kamaraszínház ügyvezető igazgatói állására benyújtott pályázatunk nem nyert.

Az elmúlt hetekben mindenféle hírek, indulatok jutottak el hozzánk, okos elemző írások, értetlenkedő, vagdalkozó írások jelentek meg, így talán itt az ideje, hogy pályázatunkat nyilvánosságra hozzuk. Tesszük ezt azért is, mert a látszat ellenére nem gondoljuk, hogy munkánk teljesen felesleges volt, reméljük a felvetett elképzelésekhez találunk majd partnereket, tovább lehet gondolkozni, vitatkozni.
A modellben, amelyet pályázatunkban 5 oldalban felvázolhattunk (a kiírás ennyiben maximalizálta a terjedelmet), olyan színházi és kulturális működést és jelenlétet ígértünk, amely együttműködésekről, szabad terekről, új kulturális és gazdasági lehetőségekről szól. Elismerve és tisztelve a Kamaraszínház művészeit, a társulatot kívántuk erősíteni, és leginkább azokat a gondolatokat próbáltuk megfogalmazni, amelyekről évek óta beszélnek a színházi, a kulturális szakma, a kreatív iparág legfontosabb, európai mintákat is ismerő szakemberei - többnyire eredménytelenül.
Nem a vezetői pozíció érdekelt minket - felelős alkotók vágyait, nézeteit próbáltuk képviselni. Ezért is döntöttünk úgy, hogy most mindezt megosztjuk a szakmával, a közönséggel.

Tekintettel arra, hogy pályázatunkban megpróbáltuk betartani a szakmai, formai igényeket, az alábbiakban kiemelnénk a legfontosabb elképzeléseinket.

- Horgas Péter pályázatának rövidített kivonata
- Horgas Péter teljes pályázati anyaga

 

süti beállítások módosítása