2010. január 30-án kerül bemutatásra a budapesti Centrál Színházban, Básti Juli és Kern András főszereplésével, Ilan Eldad rendezésében. Előadásunk külön érdekessége, hogy a két nagyszerű színész, Básti Juli és Kern András színpadon, most először játszanak együtt.
Egymásért élni - Interjú Básti Julival
A Centrál Színház új bemutatója egy Neil Simon darab, A 88. utca foglyai. Egy házaspár története. Básti Juli játssza a feleséget, aki elhatározza, hogy bármi áron, de kirángatja munkanélküli férjét a depresszió gödréből.
- Mi volt az első benyomása a darabról, amikor először olvasta?
Básti Juli: A saját szerepemet sokkal kisebbnek éreztem, mint amilyennek most látom. Ekkora meglepetés talán még sosem ért! Azt gondoltam, hogy ez egy untermann szerep: a nő csak végszavaz a férjnek, utóbb kiderült, hogy fantasztikusan érdekes, összetett, izgalmas szerepem van. Az élet nehézségeivel kínlódó, egymást gyötrő, de mégis egymásba kapaszkodó párt játszunk.
- És mikor jött rá, hogy ez jó szerep?
Básti Juli: Abban a pillanatban, ahogy elkezdtük próbálni. Amikor először ki kellett mondanom a mondatokat. Akkor kiderült, hogy iszonyatos nehéz. Mert majd a nézőknek evidens lesz, hogy ez egy házaspár, de ezek a mondatok nem működnek maguktól. Csak akkor kezdenek élni, ha megtöltjük azzal a sok tapasztalattal, tudással ami mögöttünk van. Ezt általában minden darabnál el lehet mondani, de ilyen szembeötlő, különös erősséggel még nem tapasztaltam, hogy olvasva és kimondva milyen más minden. Remek szerző ez a Neil Simon! Mindig rácsodálkozom: a Napsugár fiúk, mennyire élveztem azt az előadást, ki írta? Hát Neil Simon! Furcsa pár, de szerettem, ki írta? Neil Simon... Legénylakás: Neil Simon! Itt egy ember, aki úgy tud vígjátékot írni, hogy közben telepakolja mély drámai pillanatokkal és helyzetekkel. Tényleg az egyik percben sírsz, a másikban nevetsz. Az elején egy picit bizonytalan voltam a darabban, de az gondoltam, kár lenne kihagyni, hogy Kern Andrással dolgozhatok, sosem játszottunk még együtt, majd valahogy megoldom a gondjaim. És elkezdtük, és csak álltam értetlenül: ez ilyen jó? Nagyon élvezzük, és küzdünk, hogy egy jó, összeszokott pár legyünk a színpadon.
- És ha olyasvalakivel játszaná, aki már többször volt a partnere?
Básti Juli: Az az érdekes, hogy azt látom, Kern alapvetően ugyanolyan ember, mint én. Ami a szívén, az a száján. Kimondja! Ami sokkal jobb, mintha elhallgatná, vagy megsértődne. Persze nem mindig van az ember olyan állapotban, hogy ezt jól viseli, de abban a pillanatban, ahogy elkezdem magamat figyelni, rájövök, hogy pont ugyanilyen vagyok, ugyanígy próbálok. Ha olyat mond, ami nem tetszik, azt is kipróbálom, hátha jó. Volt, hogy bejött, volt, hogy nem. Meg kellett tanulnunk egymást, nyilván neki is volt olyan, amit meg kellett tanulnia rólam. Nekem több időre van szükségem ahhoz, hogy rájöjjek, ráérezzek egy jelenetre. Három-négy variációban körbe kell járnom, hogy utána biztos legyek, melyik a legjobb. Érdekessége ennek a próbafolyamatnak, hogy össze kellett szoknunk, de nagyon gyorsan ment. És közben rengeteget röhögtünk. Persze mindenki tudja, hogy Kern Andrásnak micsoda humora van, de ezzel naponta találkozni...! Egyszerűen jó vele, jókedvre derít.
- Van olyan tulajdonsága, vonása a szerepnek, amit különösen kedvel? Vagy olyan, amit nem annyira érez magáénak.
Básti Juli: Egy picit konzervatívabb, mint én, ez a része távolabb áll tőlem. De nagyon fontos neki, hogy a férjével jó és maradandó legyen a kapcsolata, és ahol tud, segítsen neki. Egy anya-oroszlán. Ez nekem nagyon ismerős. Harcolni egy emberért, akit szeretsz, jó állapotban tartani, vagy jobb állapotba keríteni, bármi áron, legyen az orvos, család, rábeszélés, vagy akár megalázkodás. És egy kicsit sopánkodósabb is, mint én. Amennyire lehet, próbáljuk „maiasítani", nem egy otthonülős, kötögetős, háztartásbeli feleséget játszom, nekem is van saját életem.
- A végén megfordulnak a viszonyok, a feleség kerül elesettebb állapotba. Biztos lehet benne, hogy a férje is ugyanígy ki fog állni mellette és érte, mint ahogy ő a darab elején tette?
Básti Juli: Szerintem ez evidens. Ez a két ember együtt él, együtt fognak megöregedni. Hiszen csak együtt lehet valamit csinálni. Ha egyedül maradsz, akkor lehetséges, hogy elveszíted magadat, kicsúszik alólad a talaj, és nem vagy képes fönnmaradni, evickélni. De amíg van egy párod, amíg hiszel abban, hogy érdemes fölkelni, nem magadért, hanem őérte, és egymás kezét fogjátok, addig nem lehet kételkedni semmiben. Az utcánkban lakik egy néni és egy bácsi, szerintem legalább kilencven évesek mind a ketten. Mindig együtt mennek mindenhová, gyalog járnak vásárolni a térre. De a bácsi már nem mindig tud menni, ilyenkor a néni egyedül viszi haza a cuccokat. A múltkor mondtam neki, hogy fölviszem autóval a kapuig. Elvettem tőle a szatyrokat és lerogytam, szerintem tizenöt kilónyit cipelt. És vitte, kipirult arccal, folyt róla a víz, vitte az öregnek haza. Ez nagyon szép. Nagyon jó egymásért élni. Én is így szeretném.
Ahogy Neil Simon gondolta - Interjú Kern Andrással
Január végén Neil Simon bemutatót tart a Centrál Színház. A 88. utca foglyai két főszereplője Kern András és Básti Juli, akik még sosem játszottak együtt színpadon. Kern András azt mondja, a darabot akár Budapesten is írhatták volna az elmúlt hetekben.
- Épphogy befejezte a Pesti Színházban Molnár Ferenc két egyfelvonásosát, máris elkezdett próbálni. Bírja?
Kern András: Muszáj, de nagyon fárasztó. Viszont máskor nem tudjuk csinálni, most érünk rá mind a ketten, Juli évad elején próbált, aztán én próbáltam. Amikor elvállal valamit az ember, sosem tudja előre, hogy akkor épp fáradt lesz-e vagy nem.
- Ismerte a darabot korábban?
Kern András: Persze, láttam a Vígszínházban, vagy harminc évvel ezelőtt, akkor Szilágyi Tibor és Halász Judit játszotta a két főszerepet. És most valahogy eszembe jutott: nem tudtam eldönteni, hogy vajon jó volt-e vagy nem, és hogy vajon azért nem játsszák sehol, mert nem aktuális, vagy azért, mert senkinek nem jut eszébe. Elkértem a Vígszínháztól a szövegkönyvet, elolvastam, és az volt az érzésem, ez aktuálisabb, mint valaha. Amikor ez a szocializmus közepén ment a Vígben, akkor egy különleges amerikai darabnak számított; a politikai, társadalmi gondolatai nem voltak olyan erősen érzékelhetők. Most pedig már nálunk is ugyanaz van. A darab egy gazdasági válság idején játszódik, és arról szól, hogy mindenkit kirúgnak, a férjet is, a feleséget is, és valahogy pénzt akarnak csinálni, de nincs hozzá érzékük. A várost, a lakásukat, a szomszédjaikat utálják. Mintha itt írta volna valaki tegnapelőtt... Akár egy magyar darab is lehetne, mondjuk A Csanády utca foglyai címmel. Ezt elmeséltem Ilan Eldadnak és Orlai Tibornak, mindketten elolvasták, és azt mondták, valóban így van, csináljuk meg.
- A sokadik olyan szerepe, aki neurotikus, pszichológushoz jár, és nincs kedve az élethez. El tud még indítani egy ilyen szerep másféle gondolatokat, mint az eddigiek?
Kern András: Persze, hogy elindít bennem valami mást, hiszen egy másik szerep. Nem Allan Félix, hanem Mel Edison. És nem Woody Allen írta, hanem Neil Simon, de nem a Furcsa pár. Szeretek mindenféle színdarabot játszani, az a foglalkozásom, hogy ezt, azt, amazt, egyszer hasonlót, vagy egész mást, egyszer pont olyat... Ezeket nem tudja az ember maga irányítani, bár, ez most egy kicsit az én ötletem is volt. Eljátsszuk, aztán vagy jó lesz, vagy nem. Persze arra hajtunk, hogy jó legyen.
- Ilan Eldad már harmadszor rendezi, Básti Julival viszont először próbál színházban.
Kern András: Juli isteni, jó humorú színésznő. Nagyon jó vele próbálni. Ilannak pedig elképesztő, barátságosságot és nyugalmat árasztó alkata van, ami most nekünk nagyon jól jön. Négy heti próbaidőnk van, ami nagyon kevés, szinte meg sem lehet tanulni a szöveget ennyi idő alatt. Az első egyeztetéseknél kiderült, hogy Julinak is, nekem is lesz egy-egy nap, amikor nem érünk rá. Ilyen rövid időnél minden nap számít. Teljesen kétségbeestünk, hogy ez nem fog menni. És Ilan ott ült köztünk, és a lehető legnagyobb nyugalommal azt mondta: ha nem leszünk kész, akkor majd nem mutatjuk be. Ez persze nem így működik, de Ilan olyan nyugalmat áraszt magából, hogy már egyáltalán nem aggódunk. Sőt, ha holnap be kéne mutatni, akkor talán már el is bírnánk játszani. Egy kicsit még kéne súgni. Bár a díszlet és a jelmez még nincs meg, de az is el fog készülni időre. Szeretem, hogy nincs hiszti, hogy olyan tempóban próbálunk, ami mindenkinek jó. És azt is szeretem, hogy nincs benne fölösleges bonyolultság, nem akarjuk „megtekerni". Tőlem idegen, ha valami egyszerű dolgot bonyolultan akarnak előadni. Jobban szeretem, amikor valami olyan, amilyennek megírták. Ez most olyan lesz, mint egy Neil Simon vígjáték, ami tele van aktuális társadalmi odacsapkodással, fájdalommal, lírával. Nem kell ehhez a Holdon járkálnunk vagy egy teherautó platóján fagyoskodnunk. Csak el kell játszanunk, ahogy Neil Simon gondolta. És ahogy mi gondoljuk.
Emberi komédia - Interjú Ilan Eldad-dal
Ilan Eldad ismét Budapesten dolgozik. Harmadszor rendezi Kern Andrást, viszont először találkozik Básti Julival. És nagyon büszke rá, hogy a két színész épp A 88. utca foglyai című Neil Simon komédiában játszik együtt először.
- Most miért épp ezt a darabot választotta?
Ilan Eldad: Ismertem régebbről, de most Radnóti Zsuzsa hívta föl rá a figyelmemet. Elsősorban az fogott meg benne, hogy hihetetlenül aktuális ma is, itt, Budapesten. A munkanélküliségről, bankok és cégek összeomlásáról, és a munkanélküliség miatti családi krízisről szól. Mintha ma írták volna. Másodsorban azért szerettem meg, mert nem olyan habkönnyű írás, mint a többi Neil Simon, hanem mélyebb, emberibb, fájóbb. Mindig ezeket a dolgokat keresem, akkor is, ha épp egy komédián dolgozom. A harmadik okom pedig az volt, hogy örültem annak a lehetőségnek, hogy végre Básti Julival is dolgozhatok. Felejthetetlen élményem, amikor a Katona József Színház a Három nővérrel vendégszerepelt Jeruzsálemben. Juli Mását játszotta, a mai napig emlékszem rá. Ehhez jött még, hogy Kern Andrással - aki nekem nagy szakmai szerelmem - még sosem álltak egy színpadon. Boldogság, hogy nálam találkoznak először.
- Jók együtt?
Ilan Eldad: Két hét választ el minket a bemutatótól. Fantasztikus találkozás volt nekem evvel a két emberrel. Szeretik, tisztelik egymást, és fűti őket ez a színpadi találkozás. Érdekes kombinációja ez az emberi tulajdonságoknak is, gyönyörűen dolgoznak együtt. Nekem minden próba szinte ünnep.
- Az eredeti két felvonás most egy részre redukálódott, húztak a szövegből. Miért?
Ilan Eldad: Szünet nélküli verziót csináltunk belőle. A darab születése óta mégiscsak eltelt harminc év. Ma más a színház tempója, ritmusa, más a közönség részvétele is egy előadásban. Öt képből állt a darab, most is ennyi, tehát nem hagytunk ki komplett jeleneteket. Csak erősen meghúztuk a szöveget, kivettük a „fölösleget". Erősebb és jobb így, hogy egyben megy.
- Elég sok színházban dolgozott már Budapesten, viszont a Centrálban még nem járt rendezőként. Hogy került most éppen ide?
Ilan Eldad: Teljesen véletlenül. Tavaly télen rendeztem Nádas Péter Találkozás című darabját a Budapesti Kamarában, Bánsági Ildikóval és Bozsó Péterrel. A bemutatón találkoztam Puskás Tamással, a Centrál Színház igazgatójával. Megismerkedtük, beszélgettük, és kiderült, hogy a Fiatalember szerepét ő is játszotta. A rendezői munkásságát nem ismertem, de azt éreztem rajta, hogy ő egy nagyon pozitív és kreatív színházi ember. Aztán, amikor gondolkoztunk, hogy hol is lehetne megcsinálni ezt a darabot, teljesen kézenfekvő volt, hogy jöjjünk a Centrálba.
- Milyenek a benyomásai, így két hét elteltével?
Ilan Eldad: Mindenki nagyon segítőkész, profi, és tudja a dolgát. A színészek is, a műszak is, az asszisztencia is. Csapatként működnek. A Centrál Színház három színésze, Borbás Gabi, Papp János és Szabó Éva pedig szenzációsan jók. Ők a Kern András által játszott Mel Edison rokonait játsszák, egyetlen, hosszú jelenetük van, ahol a család összejön, és megpróbál segíteni. Anyagilag és erkölcsileg is. A végén persze kiderül, hogy ebből semmi nem történik meg. Ez a zárt jelenet egy önálló kis szatíra az amerikai családokról. És ez a három színész ezt pontosan megérezte, remekül csinálják.
- A darab végén, ha jól értem, megfordulnak a szerepek, a feleség kerül a gödör aljára. Akár kezdődhetne is elölről az egész, csak megfordítva.
Ilan Eldad: A darab elején a férj teljesen le van csúszva. Lelkileg és fizikailag is beteg, természetes hát, hogy a felesége megpróbál neki segíteni. A megfordulás azt jelenti, hogy a feleséget is elbocsátják, munkanélküli lesz, ő kerül alulra. És habár a férj még nem egészen mászott ki a saját problémái alól, de ösztönösen megérzi, hogy neki kell kezébe venni az életüket, mert az, akire eddig támaszkodhatott, most elvesztette a lába alól a talajt. Tulajdonképpen - ha kényszerűségből is, de - újra férfiként, családfőként kezd viselkedni. Ez nagyon szép dolog, sokaknak lenne mit tanulnia tőle...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://szinhaz.hu/api/trackback/id/tr7711861593
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.