Aki Kaurismäki: Bohémélet

A „Bohémélet" szülőatyja Henri Murger, apja háziúr volt Párizsban, bérlői pedig főleg szegény művészek voltak. Közöttük nőtt fel a kis Henri. Később egy ügyvéd küldönceként dolgozott, ám hamarosan az ügyvéd megelégelte, hogy alkalmazottja többet beszélget az említett művészekkel, mint amennyit dolgozik, ezért kirúgta őt. Murger ahelyett, hogy más munka után nézett volna, csatlakozott a fiatal művészek csoportjához és történeteket kezdett el írni barátairól, melyeket 1845-től a Le Corsaire című újság folytatásokban közölt.

Történeteinek négy főszereplője Rodolfphe, a költő, Marcel, a festő, Alexandre Schaunard, a zeneszerző és Gustave Colline, a filozófus.

Rodolfphe alakjában saját magát írta meg, Marcel előképe egy Tabar nevű festő lehetett, aki többször is említette, hogy meg akarja festeni a „Zsidók átkelését a Vörös-tengeren". Schaunard-t barátjáról Alexandre Schanne-ról mintázta. Schanne egy gazdag játékgyáros fia volt, aki azért választotta a bohémek életét, hogy egy kicsit elodázhassa a polgári élet megkezdését. Bár a zeneszerzés és a festészet terén is tehetségesnek mutatkozott, végül felhagyott a művészpályával, és a biztos havi jövedelmet választotta. Colline „eredetije" Jean Wallon volt, akinek mogyoróbarna kabátja mindig könyvekkel volt tele.

A nők egy-egy epizódként tűnnek fel a négy bohém életében. A tüdőbeteg Mimi alakját két hölgy ihlette, egyikük, Lucille Lovet valóban tüdőbeteg volt, a másik, Marie Virginie Vimal, varrónő, akibe Murger halálosan beleszeretett. Musette ihletője egy kalandos életű festőmodell, a kellemes hangú Marie-Christine Roux, aki csak és kizárólag fiatal és jóképű szeretőket tartott. Megtakarított pénzéből hajójegyet vett, hogy nővérével Algériában telepedjen le, a hajó azonban zátonyra futott, és a gyönyörű Marie a tengerben lelte halálát.

Murger folytatásokban közölt történetei csak mérsékelt elismerést arattak. Valódi sikert a történetek színdarabbá írása hozott. Murger-t megkereste egy hivatalnok a hadügyminisztériumból. Théodore Barrière, aki ekkor már több sikeres vaudeville szerzője volt, azt javasolta, írjanak együtt színdarabot az epizódokból. Így történt, hogy az öntörvényű, abszurd humorú, sajátos és bátor írói megoldásokat alkalmazó történetekből egy meglehetősen könnyen fogyasztható, a kor színpadi konvencióinak maximálisam megfelelő, ám a bohémélet egzotikumát mégiscsak felmutató színdarab született „Jelenetek a bohéméletből" címmel.

Az 1849. november 2-i bemutatón ott ült a nézőtéren Michel Levy is, az egyik legfontosabb párizsi kiadó. A sikeres premier után vacsorára invitálta az írópárost, és ötszáz aranyfrankot ajánlott fel Murger-nek, hogy írjon regényt az epizódokból - cserébe minden jog Levyt illeti.

A „Jelenetek a bohéméletből" 1851-ben jelent meg, magyar fordítását 1898-ban Komor Gyula készítette el, „Bohém-világ" címmel. Murger egy csapásra bekerült a középosztályba, gazdagabb környékre költözött, és nem írt több említésre méltó művet.

Puccini operájának librettóját Luigi Illica és Giuseppe Giacosa írta. A librettóhoz a színdarabot és a regényt is felhasználták, ami ekkorra már olasz fordításban is megjelent, méghozzá annál a kiadónál, amely egyúttal a Bajazzók szerzőjének, Leoncavallónak is a kiadója volt. Puccini operáját 1895-ben mutatták be La Boheme címmel. Két évvel később Leoncavallo is írt operát a témából, ugyancsak La Boheme címmel.

Puccini operájának sikerét annak (is) köszönhette, hogy a mű szereplői - akkoriban még szokatlan módon - nem arisztokraták, hanem egyszerű emberek, akikkel a nézőtér nagyobb része azonosulni tudott.

Aki Kaurismäki filmjét Henri Murger regényéből írta. A finn filmrendező újraírta a történetet, és Murger párbeszédeit használva új motívumokat csempészett bele. Rodolphe nevét Rodolfóra írta át - az operában is a Rodolphe olasz formája, a Roldolfo szerepel. Kaurismäki Rodolfója azonban nem olasz, hanem albán bevándorló, aki tartózkodási engedély nélkül él Párizsban. A finn rendező megcserélte a bohémek foglalkozását, így az eredetileg író Rodolphe-ból festő lett, a festő Marcelből pedig író. Mimi nem varrónő, viszont tüdőbeteg. Musette hasonlít legkevésbé a regénybeli Musette-re, aki ott öntörvényű és szabad életet él, míg a filmbeli Musette családra vágyik. A történet fő motívuma azonban változatlan: az ember napról-napra megújuló harcát látjuk a túlélésért, miközben magától értetődő természetességgel hisz a művészetben, és hogy azt mindig, minden körülmények között folytatni kell.

Rodolfo: Széles László
Marcel: Debreczeny Csaba
Schaunard: Csuja Imre
Mimi: Hámori Gabriella
Baudelaire, Zálogházas nő,
Pincérnő, Biztonsági őr stb.: Takács Nóra Diána
Musette, Pincérnő, Angyalszobor,
Vécésnéni, Margaréta stb.: Szandtner Anna
Bernard, Blancheron, Gassot,
Francis, Rendőrtiszt, Orvos,
Benzinkutas stb.: Terhes Sándor m.v.
Mme Bernard, Nő Marcel ágyában,
Titkárnő, Pincérnő, Rendőrnő,
Eladónő, Ápolónő stb.: Kerekes Viktória
Hugo, Rendőr, Pénztárosnő,
Kisfiú, Galériás, Taxis, Antikvárius,
A Tabac Bár csaposa stb.: Máthé Zsolt
Pincér, Piperkőc férfi,
Autóbontós, Rendőr, Csapos,
Papagáj, Pisilő férfi stb.: Polgár Csaba

Közreműködnek:
Murányi Márta - harmonika, Rohmann Ditta/ Újházi Gyöngyi - cselló,
Herczeg Tamás/ Nevelő János - ütőhangszerek, Matkó Tamás - zongora

Díszlet: Izsák Lili Világításter
Zene: Matkó Tamás Ügyelő: Berta Tamás
Koreográfus: Lisztóczki Hajnal Súgó: Jánoska Zsuzsanna

Rendező: Ascher Tamás

Bemutató: 2010. február 13.

Előadás időpontok februárban:
20. szombat 19.00
25. csütörtök 19.00