"Kinyílik egy másik világ" - Interjú a POSZT válogatóval, Fáy Miklóssal

Hagyományunkhoz híven, idén is megfaggattuk a POSZT válogatóját - jelen esetben Fáy Miklós zenekritikust - aki 120 előadást szemlézett. Azt, hogy milyen szempontok alapján választott, járt-e lemondással a munkája és hogy mit tart a versenyprogram gyenge pontjának megtudhatják a szinhaz.hu írott és mozgóképes interjújából.

    
Interjú Fáy Miklóssal - Mozgóképes anyag előadásrészletekkel

"Kinyílik egy másik világ"

Interjú Fáy Miklóssal

- Mit gondolsz, miért neked jutott a válogatói feladat?

Fáy Miklós: Ezt nem kérdeztem meg. Talán azért, mert nem akadt sok jelentkező, bizonyos szempontból szűz kéz voltam, és azért ez egy komoly meló. Én talán csak fél percet gondolkodtam azon, hogy elvállaljam-e a feladatot, azt is illemből, mert nem akartam rögtön azt mondani, hogy „jáááj, persze, hogy leszek válogató!".

- Hány előadást néztél meg ebben az évadban?

Fáy Miklós: Százhúszat. Egyébként Janisch Attila, a múlt évben kétszáz fölé jutott.

- Milyen szempontok alapján válogattál?

Fáy Miklós: Amikor elkezdtem, egy egyszerű szemponthoz tartottam magam, olyan darabokat szerettem volna választani, amelyeket szívesen néznék újra. Később rájöttem, hogy így kevés darabot fogok találni, ezért idővel már a sokszínűségre is törekedtem. Fontos volt, hogy bekerüljön a versenyprogramba szabályosabb, meredekebb, illetve színész-, vagy rendezőközpontú előadás is.

- Ez járt lemondással?

Fáy Miklós: Tulajdonképpen nem. De nem azt mondom, hogy nincs kétszer 7 érdekes előadás. Van.

- Mit láthatunk majd a nagyszínpadon, menjünk sorban!

Fáy Miklós

- Pécsről egy Mohácsi rendezést választottál...

Fáy Miklós: Caragiale, Az elveszett levél, ez egy bőséges Mohácsi gondolkodás. Epikus és hosszú. A rendező sokat ad a darabhoz, amitől az ember a környezetére ismer. Néha viszont azt éreztem, elvész az alapkonfliktus, ugyanis az, hogy miről szól a darab, milyen levél, hol veszett el, csak a vége felé válik világossá. Látszik, hogy Mohácsit elkapta a „színházcsinálás heve", az előadás elsősorban a saját törvényeinek felelt meg, a nézőre nincs tekintettel, de megállt azon a határon, ahol még ez nem jelent problémát. Bekerült Gogol Revizora is Zalaegerszegről, Bagó Bertalan rendezésében, amiről szintén azt mondhatom, hogy az alkotónak megszaladt a keze. Mindenféle elem belekeveredett az előadásba, a szocialista forradalomtól kezdve, a vörös katonákig mindenkit megidéznek, de magunkra ismerhetünk a darabban, ami ráadásul nem szájbarágós. Bemutat egy elképesztően korrupt társadalmat, ami mégis képes változást indukálni. Jól fogalmaz, mindenféle kínlódás, meg Jobbikosok nélkül. Élesen hívja fel a figyelmet arra, hogy a rend iránti vágyunk jót szülhet.

- Bár nincs mobilod, de mobilrevü lesz a POSZT-on!

Fáy Miklós: Igen, a Csörgess meg Egerből, aminek szerintem egy részét a színészek írták. Máté Gábor rendezte, aki óriási profizmussal fűz parádés jeleneteket egymás után. Ez nem csak egy kabaré, pedig nem akar több lenni annál, mint ami.

- Remake-t is választottál...

Fáy Miklós: A Veszett fejsze nyelét, Szatmárnémetiből. Kínos, hogy ez egy remake. Egy kaposvári előadását készítette el újra Mohácsi János. Ez azt jelenti, hogy szerintem a határon túli színházak igazán erős nagyszínpadi előadást nem tudtak kiállítani, hanem kellett egy bevált rendezés. Viszont ez tényleg beválik. Általában megőrülök a „színház a színházban" típusú előadásoktól, amikor a színházi dolgozó azt hiszi, hogy a világ, az élet kizárólag a színházban zajlik. Viszont annak ellenére, hogy a darabban egy darab színreállítása körüli mizériákról van szó, nagyot merítenek az életből. Persze az előadás - Mohácsihoz híven - terjedelmes, de úgy, mint egy Wagner-opera: megvan a saját tempója, ami elkap. Ma már olyan ritka a három felvonásos előadás, tekintve, hogy a közönséget kényeztetni kell, de a Veszett fejszénél senkinek sem jut eszébe hazamenni.

- Van általad gyengébbnek tartott pontja a válogatásodnak?

Fáy Miklós: A hős és a csokoládékatona ímmel-ámmal került be. Törekszik arra, hogy egy, a maga korában szellemes darabot ma is szellemessé tegyen. Ez sokszor sikerül, pedig csomó közhelyes témáról beszél, például arról, amit anno merészség volt kimondani, hogy a háborúban inkább túlélni, mint harcolni kell. Szóval nem lehet igazán rácsodálkozni, mégis jelenleg ez a Katona legjobb előadása.

- A Mesél a bécsi erdőhöz mit szóltál?

Fáy Miklós: Annyira rátelepedett az előadásra Bezerédi Zoltán ordítozása, hogy nem tudtam elviselni. A megkönnyebbülés pillanatát a Viktor Rizsakov rendezte Fodrásznő hozta Debrecenben. Ez a színészpár, Szűcs Nelli és Trill Zsolt összehangolt játékkal dolgozik, ami állandóan leköt, és nélkülöz mindenféle erőltetett rohangálást. A darab jóérzést ad, nekem szól, ismerős, közvetlenül érint. 

- Mi kerül a kisszínházba?

Fáy Miklós: A Kasimir és Karoline, amelyben mozit varázsolnak a színházból. Engem lenyűgözött. Bekerült a Kockavető is a Szputnyik társulattól. Egy régi témát boncolgat, amit ezer amerikai film feldolgozott már, az úgynevezett kapuzárási pánikot. Viszont erről a problémáról vagányan és erőteljesen beszél. A Kockavető egy jófajta színházi csoda.
Ott van az Übü király is, a Maladype Társulattól, minimális eszközökkel és nagyon erős színészi játékkal, borzadályos izzadással, papírevéssel. Én nem vagyok Übü rajongó, nem tudom követni a darab életét, nem tudom mi benne a pláne, de tökéletesen éreztem magam nézőként a Maladypénél. Mindenki érdekes a darabban, mindenki a helyén van, és csapatélményt nyújtanak. Nagyon klassz!

A szegedi, Juronics Tamás rendezte Háztűznéző is ott lesz a POSZT-on, ez is talán egy vitatható pontja a válogatásomnak. Biztos számított, hogy láttam egy békéscsabai Háztűznézőt is, ami reménytelen volt... Szegeden Gogol ürügy maradt és a darab kapcsán egy különös színházi gondolkodás nyilvánult meg, amelyben nagy hangsúlyt kap a mozgás, a látvány, az állandóan mozgó színészek. Annyi mindent kifejez a koreográfia! Ráadásul is jó színészek játszanak a produkcióban ... Ott van például Magyar Attila.. abszolút jó!

- A határon túliak közül mi fért be?

Fáy Miklós: A színészközpontú Bukarest: 20/20, a marosvásárhelyi Yorick Stúdiótól, ami a 20 évvel ezelőtti magyar-román csetepaté köré épül. A színészek készítettek interjúkat arról, hogy mi történt anno, ezekből állt össze a darab. Fenomenális, humoros helyzeteket látunk, miközben leesik nekünk, hogy miért reménytelen és egyszerre reményteli a magyar-román együttélés. Az előadás kicsit didaktikussá válik a végére, mégis elementáris élmény nyújt, felnyitja a szemünket. A másik a Beach az Urbán András Társulattól. Lassan derül ki, de ez a darab Camus Közönyére épül. Négyen ülnek és a legalpáribb gazdagember dumát nyomják. Elzártságról, közönyről, az ebből fakadó ostobaságról szólnak. A Beach-ben szereplő Erdély Andreának és Béres Mártának darabokat kéne írni, olyan nagyszerű színésznők!

- Van olyan válogató, aki beleszeret egy-egy színészi alakításba, darabba és megküzd érte, mint például múlt évben Janisch Attila, de - ha szabad ezt mondanom - te nem ilyennek tűnsz...

Fáy Miklós: Én igazi néző vagyok, úgy gondolom, hogy a színész küzdjön meg értem. Tehát jól látod, egy-egy alakítás miatt nem válogattam be darabot. Szerintem manapság nem éri olyan meghatározó színészélmény az embert, mint ami a hatvanas években jellemző volt, amikor Latinovitsot vagy Básti Lajost néztük. Nagyon kevés az, akinek a puszta jelenléte dob egyet az előadáson. Én kettőt tudok mondani ebből az évadból: Jordán Tamást és Törőcsik Marit, de ők sem tudtak akkorát lökni egy produkcióon, hogy bekerülhettek volna. Ugyanakkor vannak kedves színészeim, akik érdekelnek.

- Ha színészélményeket nem is, másfajta élményeket biztosan adott neked az elmúlt egy év...

Fáy Miklós: Igen, sokat kaptam a színháztól, olyan sokat, hogy nem is akarom elengedni az élményeket. Egyrészt megtapasztalhattam, hogy nehéz kiválasztani 14 előadást, amire nyugodt szívvel elvinnék bárkit. Össze tudtam volna állítani egy worst of listát azokról a darabokról, amelyeket mindenkinek el kéne kerülnie, de nem akartam botrányt... Másrészt az is igaz, hogy ebbe a kategóriába a százhúszból csak tíz előadást sorolnék, ennyire mondanám, hogy időpocsékolás. Láttam félig ismert társulatokat, amelyekben rengeteg energia lakozik, ezért azóta máshogy látom az ő színészeiket. Megtudtam azt is, hogy a színház nincs olyan pocsék állapotban, mint a film. Talán az a lényege a válogatásnak, hogy kinyílik egy másik világ.

Tóth Berta | Színház.hu