Az előadás alapszituációja egy tömeges karambol és az ezt követő konstans forgalmi dugó valahol Pesten, ahol a résztvevők kénytelenek órákig a kocsijuk mellett dekkolni, így interakcióba lépni a többi szerencsétlenül járttal. Nem kell hozzá Enigma-szintű kódolási-dekódolási képesség, hogy meglássuk ebben a környezetben a lemodellezett Magyarországot, ennek megfelelően a kb 2x60 perc játékidő alatt az egymásra csúszott autók közötti világban felbukkan kismama, szürke átlagember, vállalkozó, traktoros útfoglaló, román vendégmunkás, tisztes anyuka, szektás elmebeteg, megtévedt rendőr, csak hogy párat említsek.
A Spirót legalább alapszinten ismerők - akik nyilván nem sűrűn találhatók a felfújt érettségi-ügy kapcsán vért kiáltók köreiben - számára egyértelmű, hogy itt mindenki kap az arcába, a droidok állításával szemben az író nem csak a kapucnis srácok homlokára rajzol célkeresztet. Teljesen egyértelmű karikatúrát kapunk pár kiragadott magyarországi aktuális toposzról, mindezt az ügyeskedő vállalkozó központi figurája kőré felfűzve, aki a baleset színhelyén pillanatok alatt lehúzós lángosos büfét dob össze. A sztori nagyjából ennyi, a lényeg a szereplők által cipelt problémák előhúzása, megrágása és nézők elé kiköpése, mindez úgy, hogy nagyjából végig mosolyogsz.
 |
Ismételni tudom magam, amikor azt mondom, hogy a katonás társulat a legjobb és legváltozatosabb összetételű színházi konstelláció ma Magyarországon, elképesztő fizimiskák tobzódnak a Koccanásban is. Ezúttal nekem Hajduk Károly volt a legjobb - nagyon finom módszerekkel hozta a csöves, a többihez hasonlóan amúgy 100%-ban sztereotip figuráját. Szintén bejött Elek Ferenc (az alkalmatlan rendőr szerepét senki másra nem szabad bízni!), Ónodi Eszter és Gáspár Sándor játéka a főbb szereplők közül, a kisegítő személyzetként működő, különböző szerepekben feltűnő ötösfogat (Keresztes-Takátsy-Nagy-Dankó-Rajkai) pedig lubickol, laza csuklómozdulatokkal verik le a szerepek adta magas labdát. Másik oldalról Fekete Ernőnek szerintem nem igazán passzolt ez a fajta geek szerep, a vállalkozó szerepében Bezerédi Zoltán pedig egy fokkal szofisztikáltabb eszközökkel dolgozhatott volna. Nagyon ott van Vajdai jelenése; itt pillanatok alatt Táp színházba megy át az előadás. Ami nyilván jó.
A rendezésről annyit szólnék, hogy bár az alaphelyzet nyilván kaotikus viszonyokat kíván meg a színpadon, nekem valahogy ez túlságosan is jól sikerült: a Barbárokban a huszonvalahány színész mozgatása tökéletes, itt azonban néha már zavaró a túlzott entrópia. Összességében azért egy végig élvezhető előadást kapunk, csak pillanatokig tartó üresjáratokkal, a színészek pedig jól hozzák az amúgy nem túl megerőltető szerepeket. Kiegészítő olvasmányként ajánlom Spiró idei, Feleségverseny című munkáját, amiben gyémántkeményen továbbviszi az ebben a darabban felvázolt vonalat, ami a egyesek szerint nemzetgyalázó, egyébként pedig egyszerűen csak kíméletlenül őszinte és kiábrándult, csak rámutat, de megoldást nem kínál.
Két apró adalék a végére, 1. Török Ferenc filmen is feldolgozta a Koccanást, múlt hét óta megy, 2. a győri színház is adja a darabot.
Spiró György: Koccanás (r. Zsámbéki Gábor)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.