Tojáséj a Bíró Eszter Quintettel

2010. március 12-én, pénteken újra rendhagyó módon látható a Maladype Színház Tojáséj című darabja a Thália Színházban. A nonverbális  előadás immár második alkalommal élő zenei kísérettel, ezúttal a Bíró Eszter Quintet közreműködésével látható.

Biro_Eszter1_Foto_Hajdu_Andrs

 

Bíró Eszter Quintet

Bíró Eszter új zenekarának koncertjein bensőséges előadásmódú és életvidám dallamok váltják egymást. A decemberben megjelent "Mikor lesz az már?" című lemezhez hűen a zsidó folklór dallamainak akusztikus feldolgozásán kívül magyar költők - Radnóti Miklós, Nagy László, Kányádi Sándor és Varró Dániel - megzenésített versei is megszólalnak Fodo, Artisjus díjas, kétszeres arany - és kétszeres platinalemezes zeneszerző által.

Közreműködnek:
Bíró Eszter - ének, melodika
Fodo - ütőhangszerek, billentyűs hangszerek, sansula
Nikola Parov - klarinét, kaval, gadulka, bolgár duda
Hámori Máté - akusztikus gitár
Papesch Péter - basszusgitár

 

Biro_Eszter_Quintet_Foto_Hajdu_Andrs
fotók: Hajdu András

 

Bíró Eszter:

Bíró Eszter sokoldalú előadóművész: énekes, filmszínész, musical színész, aki több zenei stílusban és különböző színpadokon is otthonosan mozog. Pályafutása a Miss Saigon főszerepével kezdődött, az Egyesült Államokban végzett tanulmányai befejezése és fellépései után a Budapest Klezmer Band énekese (2002 - 2008-ig), majd Az Operaház Fantomja és a Mozart! című musicalek, illetve a Csoda Krakkóban című film női főszereplője.

2007 végén jelent meg első saját világzenei albuma, az Ezter, amelyen a világ számos szegletéből összegyűjtött zsidó folklór dallamait dolgozza fel mai hangszerelésben, új, egyedi felfogásban.

Díjai: Gundel Művészeti Díj (2003), Cosmopolitan Magazin Nagydíja, mint az év énekesnője (2002), Fiatalok Eurovíziós Dalfesztiválja - 1. helyezet (Horvátország - 1997).

 

pic1254567808
fotó: Kállai- Tóth Anett


A Maladype Színház és a Thália Színház közös produkciója
TOJÁSÉJ

Játsszák:
Fátyol Hermina, Fátyol Kamilla, Lendváczky Zoltán, Orosz Ákos,
Páll Zsolt, Tompa Ádám


Díszlet: Katus György
Jelmez: Breckl János
Zenei munkatárs: Sáry Bánk
Asszisztens: Mátrai Mirella

Rendező: Balázs Zoltán

Az előadás helyszíne:
Thália Színház, Új Stúdió

Thália Jegyiroda:
1065 Budapest Nagymező utca 19.
Tel: 428 0791, 302 3841
szervezes@thalia.hu

Támogatóink: OKM, EJI

forrás: Maladype Színház

süti beállítások módosítása