Varró Dániel új fordításában mutatta be a Nemzeti Színház a Lear királyt. Szemtelen, lendületes, friss, frivol, tréfákkal pompázó, mégis emelkedett az új szöveg. Időszerűsítései nem sértő lelemények, gazdagítják a szöveget. Játékosságuk az egykori földszinthez szólnak. A költőt nem félemlítette meg a rettenetes tekintélyű klasszikus tragédia. Gothár Péter rendezőt kissé félrevezette a szöveg.
Kis kamrák nyílnak a palaszín, (rendező-tervezte) nagyméretű falakon: fűtőtesttel ellátott albérleti helyiségekben játszódnak (indokolatlanul) bizonyos jelenetek. Függőlegesen vetett ágy a falra ragasztva. Hosszan áthúzzák tiszta ágyneművel a szolgák. Edmund a paplan alatt fekszik egy pucérnak ható apróddal, találékonyságunkra bízzák, mit keresnek egyazon ágyban. Lear felosztja birtokait: a darab kezdetét nem hallani, mert egy színinövendék leány Frankhon királyának (Orth Péter) félhalkan franciára fordítja az uralkodó szövegét, mivel az nem tud Varróul. Elnyújtott a tréfa. Nem olyan jóízű, hogy érte érdemes volna feláldozni, miről beszélnek a dráma elején, miből indul szenvedésútjára Lear. Viszont a címszereplő franciául beleszólhat a szertartásba. Ott áll tolmács nélkül Cordelia kérője, Burgund fejedelme (Újvári Zoltán). Ő kimarad a fordításból, jóllehet Bourgogne képviseletében jött. Anyanyelve neki is francia.
A rendezés teli s tele van játékos ötletekkel. A Bolond (Bodrogi Gyula) a második részben kezében léggömbökkel elszáll a zsinórpadlás irányába, miután több szövege nincs a darabban és Gothár úgy gondolta, megigazítandó Shakespeare figyelmetlensége. A Mary Poppinsra hasonlító elröppenő Fool beleillik a Túl a Maszathegyen meseelőadásába.
Mutatós mulatság, amikor Cordelia tetemét nem a lesújtott atya hozza karján, hanem egy ipari emelődaru szállítja színre, egy végtelenül hosszú fátyol horgán fityegőn. A rendezőket módfelett izgatja a színház technikai berendezése, addig nem nyugszanak, amíg gyermekien ki nem próbálják, miként működik, és valóban semlegesíteni lehet vele a drámai hatást. A levegőben lógó holttesthez lép a gyászoló apa. Viszont akkor háttal áll a közönségnek, amelyik nem látja megrendültségét. Otthagyja hát leölt leányát és visszasiet az előadás elejétől elfoglalt állandó helyére, elől, a szín közepére. Akkor kimarad Cordelia holtteste, Lear csak önmagát gyászolja. Sarkon fordul és visszasiet háttal a nézőkkel halott leányához. Ezt a színpadilag ügyetlen oda-visszát többször megjárja.
A felvonások elején kiáll egy koncerténekesnő - talán Szakács Ildikó, aki Meskó Ilonával keresztülvonul a háttérben dobolva - és előad Tallér Zsófiától egy Schubert-dalt Varró Dániel új szövegével. Az előadás végén ráadásként ismét elénekli. A dal szép, érzékeny. Schubert jó zeneszerző. A szöveg finom. Az énekesnő jó. Megmondani nem tudnám, mit keres a Nemzeti előadásában.
MGP
fotók: Takács Zsolt | foto.szinhaz.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.