Kolpert úr

- Az, hogy arról a 21. századi ürességről szól, ami az én korosztályomnak és a nálam fiatalabbaknak az alapvető problémája. A média rengeteg ingerrel bombáz bennünket, sugallja, hogy mit kell gondolnunk, mit kell éreznünk. Miközben az ember igyekszik megfelelni ennek a képnek, a lelkére egy kéreg nő, elmagányosodik, ugyanakkor az ingerküszöbe megnő: már mindent látott, mindenen túl van, nem tud mire reagálni.
Én azt gondolom, hogy a művészet valamilyen módon mindig Istent keresi. Hívő emberként nekem fontos, hogy ez a darab pont Isten hiányáról beszél. Egy istenhívőnek mindig van perspektívája, a Kolpert úr szereplőinek nincs.
Tulajdonképpen ez az előadás szórakoztató módon mutatja meg az ürességet: egy ugratásokkal tarkított történetet látunk, aminek a végére kiderül, hogy a viccek mögött jóval több rejtőzik. Reményeim szerint ennek hatására a néző magába néz, és talán a világot is máshogy fogja látni.

B. N.: Valójában Ralf, a káoszkutató (Bede Fazekas Szabolcs) mondja ki a darab filozófiáját. Eszerint a régi időkben volt egyfajta rendszer, amibe az ember beleszületett, és amely szabályozta az életét. Amikor ez megszűnik, elveszítjük azokat a fogódzókat, amelyek biztos mederben tartották az életünket és káosz jön létre a világban és a fejekben is. Eltorzulnak az erkölcsi értékek. A káoszkutató tulajdonképpen ennek a folyamatát vizsgálja a szemünk előtt.

R. L.: A fogyasztói társadalomban, amiben élünk, az ember folyamatosan arra törekszik, hogy kielégítse a vágyait. Különböző dolgok megszerzése és birtoklása által ezt ideig-óráig el is érheti, de egyszer csak rájön, hogy elfogytak azok a célok, amelyekért érdemes élni. Ilyenkor rátör a magány, úgy érzi, egyedül van a világban. A darab tükröt tart elénk, hogy lássuk, milyen irányba halad a világ, és elég sokkoló módon felhívja a figyelmünket arra, hogy próbáljunk meg igazi értékeket keresni az életben.