MGP: Deske

Ma, hétfőn temetik dr. Szilágyi Dezsőt. 1958-1992 között ő volt az Állami Bábszínház igazgatója. A nagy bútortologatás közben, mások egyhónapos, néhánynapos igazgatóskodásai közepén 34 évig egyeduralkodott. Savanyú úrnak látszott.

Bármint facsarom emlékezetem, képtelen vagyok felidézni mosolyát. Talán csak odahaza, zárt ablaktáblák között mosolygott. Nem mintha basáskodott volna a bábuk és báb-átlelkesítők között. Nem bábdoktor volt, mint manapság az elszaporodott színházi lódoktorok. Jogi doktorként lett vérbeli színházi ember. Igazgatása idején a bábszínház az egyik legegyenletesebben fejlődő, új utakon mind merészebb biztonsággal haladó művészeti intézmény volt. Ennek ellenére senki nem akarta kiütni helyéről. Nem vágyott helyette tarka bábokat, bölcs meséket vezényelni. Nem mintha a bábszínház különleges hozzáértést igényelne összművészetisége okán, amivel a (kevés irodalmi) szöveg, az igényes zene, a tánc és a színészet egységben szolgálja a szépséget. A trónkövetelőket nem zavarta volna, hogy nem értenek a műfajhoz. Hiszen az emberszínházak igazgatói trónja hibátlanul alkalmatlan embereket mágnesként vonzott és vonz ma is. Kevéssé csábított elsősorban gyerekeknek játszani. Szépségre és választékosságra, nemes kifejezésre nevelni nemzedékeket. Gyermekközönségnek színházat produkálni kevéssé előkelő dolognak látszott. Esztétikailag nem ígért előkelő pozíciót az esztétikai gyermekkertészet. Még határon túli megbecsülései, nemzetközi méltányolt sikerei sem tették irigylendővé az Állami Bábszínház vezetői posztját. Suttyomban a legjobb magyar színházak él-hajója lett. A gyermekeken kívül csak ínyenc értelmiségiek látogatták méltányolva cenzúrával szembeszegülő szabadságát és egyre magasabb színvonalat meghaladó működését. Sorban műsorára vett olyan hivatalból nemkívánatos szerzőket, mint Beckett, Ionesco, Dürrenmatt. Kasszasikereket állított elő Sztravinszkij, Britten és Bartók, Kodály, Ligeti György zenedrámáiból.

A bábszínpadra alkalmazásokat rendszerint Szilágyi maga végezte el. A befolyó jogdíjakat felvette. Nem gazdagodott meg a kifizetésekből. Ugyanis a pénzt nem saját magára fordította. Bábstúdiót pénzelt. Fiatal bábosokat képzett a további működéshöz.

Bródy Vera bábterve a János vitézhez

A sótlannak látszó kulturális tisztviselő álarca mögött fondorlatos albán hegyi rabló rejtezett. Engedélyt kért és kapott színháza felújítására. Addig, ameddig elkészülnek az építkezéssel: kölcsönkérte a Jókai téri színházat, egykori sikamlós malacdát. Elkészült a felújítás, ami merőben új színház építése volt. A Magyar Képzőművészeti Főiskola udvarára odacsalt egy hatemeletes épületet. Irodák, műhelyek, raktárak, próbatermek. Az egyik próbaterem még kamaraszínháznak is alkalmas. Tehát építtetett renoválás ürügyén egy új színházat. És merő feledékenységből elmulasztotta visszaadni a régit, a Jókai téren kölcsönkapottat. Elragadtatottan bámultam merészségét, a hivatalt orránál vezető vagányságát. Senki sem merte utánacsinálni. Még csak utánagondolni sem. És nem a maga piramisát készíttette el. Élete értelmének, szívszerelmének, fölesküdött színházát szolgálta szélhámosság-gyanús élelmességével. Miként vetemedhetett erre? Szilágyi szabad ember volt. Nem várt engedélyre. Felsőbb kegyúri bólintásra. Csak önmagának és a rábízott színháznak tartozott elszámolással.

Elkövetett más huncutságot is. Miközben árgus szemek figyelték a „területet": eltér-e hajszállal is a művelődéspolitikai irányelvektől a színház: Szilágyi jó-néhányszor belegázolt a tilosba. Bemutatott szigorúan tiltott műveket, szerzőket. Megszidták értük. Azt felelte, nem a rendes színházi műsorban adja, hanem képességfejlesztő tréningként stúdióban mutogatták a tiltott gyümölcsöket. De a központi éberség csak a szerzők nevére érzékenykedett. Azt már nem vették észre, hogy az Állami Bábszínház antropozófiai alapokon nyugodott. Volt az író Török Sándornak egy titkos szellemi társasága Rudolf Steiner tanainak tanulmányozására. Szilágyi beltag volt. Bábszínházának darabjai beavatási szertartások voltak. Nemcsak Mozart-Schikaneder Varázsfuvolája, Samuel Beckett biztonságot kereső misztériumai is, vagy Benjamin Britten operája, A pagodák hercege. Teozófiai eltökéltsége volt még a Háry János bábelőadásának is. Rettentően mulattatott, hogy a hajszálnyi ballépésre is felszisszenve érzékeny műveltségüldözők vakok és süketek voltak rá, hogy Szilágyi bábszínháza eretnek szellemtudományi tanokkal tömi serdületlen nézői fejét. Igazi, mély szemtelenség volt tőle, hogy azt tette, amit a legjobbnak tartott.

Múlt évben ünnepelte a színház 60. születésnapját. Természetesen meghívták őt is, de nem jött. Elhangzottak a beszédek. Lassanként véget ért az összejövetel, amikor az előcsarnok felől megjelent a volt igazgató kísértete. Csontváz öltönyben. Nem is lépdelt felénk, talán támogatta valaki hátulról. Jelenésnek látszott az egykor maga teremtette épület földszintjén. Csak emlékeztetett önmagára. Csak emlékeztetni jött.

88 éves volt. Elvégzett mindent, amire hivatott volt. Sőt még többet is.

MGP