Nemzetközi Monodráma Fesztivál

Félidejénél tart a Színházi Világnapon, március 27-én kezdődött ötödik Nemzetközi Monodráma Fesztivál a Gárdonyi Géza Színházban. Idén 20 előadást, köztük cseh és szlovák produkciót is láthat a közönség március 31-ig, olyan szereplőkkel, mint Csákányi Eszter, Eszenyi Enikő, Kern András. Esténként pedig Bornai Tibor, Darvas Ferenc, Falusi Mariann, az egri Herczeg Flóra és Szalóki Ági zenél a színház Monomusic-színpadán.

mono

- A monodráma őszinte műfaj. Kiáll a színész a színpadra és egy pillanat alatt kiderül róla, hogy magára tudja-e irányítani a figyelmet. Nem csak az köti le a nézőt amit mond, hanem ahogy mondja, a létezése, a gondolkodása, az a képesség, ahogy berendezi maga körül a teret és így teljes értékű színpadi estét szerez a közönségnek.

Ötödik alkalommal rendezünk monodráma fesztivált Egerben. Minden második évben tartjuk ezt a rendezvényt, mert azt tapasztaljuk, hogy két év kell ahhoz, hogy az országban létrejöjjön olyan kínálat, amiből a válogatás után kellően magas színvonalú eseménysorozatot tudunk szervezni.

Az Egri Tavaszi Fesztivál keretében zajló, a színházi világnapon, március 27-én kezdődő, és utána öt napig tartó előadássorozatnak már rajongó tábora alakult ki. Van, aki az előadások nyolcvan százalékát végignézi, szinte beköltözik a színházba. Az ilyen, több előadást is megnéző látogatóink miatt hoztunk létre bérletet, előadás-csoportokkal, hogy még inkább erősítsük ezt a kötődést a színházhoz, színházunkhoz - ajánlja a programsorozatot Csizmadia Tibor, a színház igazgatója.

pcs

A Monodráma Fesztivál programja letölthető ITT  >>>

 

 

 

 

forrás: Gárdonyi Géza Színház, Eger

süti beállítások módosítása