Híd az iskola és a színház között - Pályázat

Híd az iskola és a színház között címmel pályázatot hirdet a Szabad Tér Színház, melyre általános- és középiskolások jelentkezését várják. A pályázat apropója a Szegény gazdagok című musical ősbemutatója, mely Jókai azonos című regényének feldolgozása.



A pályázat célja, az olvasás élményét képi formává alakító, csoportos alkotói munkafolyamatra való ösztönzés, továbbá utat mutatni egy, a színházat, művészeteket szerető és értő fiatal generáció számára az aktív, kreatív, nyitott és tudatos kultúrát szerető és fogyasztó felnőtté válásra.

"Híd az iskola és a színház között"
Országos iskolapályázat
Egyéni és csoportos tehetségkutató pályázat
Csináljunk színházat!


Pályázat témája:

A magyar klasszikus irodalom remekének, Jókai: Szegény gazdagok című műve egy részletének csoportos feldolgozása, értelmezése hagyományos vagy újszerű módon, eszközökkel.

A Pályázat a Budapesti Nyári Fesztivál keretében bemutatásra kerülő, a Margitszigeti Szabadtéri Színpad (Szabad Tér Színház) és a József Attila Színház közös produkciója, Kocsák Tibor és Miklós Tibor szerzőpáros által a Szegény gazdagok regényéből színpadra alkalmazott új musical bemutatója köré épül.

Bemutató helyszíne: 2010. június 12. szombat, Margitszigeti Szabadtéri Színpad

Feladat:
Az általános iskola felső tagozatos és középiskolás diákok, valamint művészeti iskolák számára a tantervben kötelező klasszikus magyar irodalmi alkotás - jelen esetben Jókai Mór: Szegény gazdagok című regény ihlette jelenet, alkotás feldolgozása, egy vagy akár több műfaj együttes alkalmazásával kiállítva, színpadi jelenetre állítva, amely a fiatal generáció ízlésvilágát, a jelen kommunikáció eszközeit sajátos értelmezésben alkalmazza.
Csoportos és egyéni pályaműveket is várunk:

- Csoportos előadóművészet (prózai jelenet, tánc, zene, ének) A csoport max. létszáma 16 fő, a jelenet időtartama min. 5 perc - max. 15 perc. A produkció felvételét CD/DVD-n kérjük eljuttatni a színházhoz.

- Egyéni képzőművészet (díszletterv, jelmezterv, festmény, grafika, rajz). Maximum B1-es méretben. Egy ember egy alkotással nevezhet. Az eredeti alkotásokat kérjük leadni. A beérkezett alkotásokat kiállítjuk a Margitszigeti Szabadtéri Színpad kerengőjében a bemutató napján (2010. jún. 12.)

Plusz témalehetőség: „A könyv és a divat kapcsolata". Szívesen veszünk olyan divattal kapcsolatos alkotásokat is, amelyekhez a könyv elolvasása adott ihletet, inspirációt az alkotónak.

 

A pályázat benyújtása:
A Szabad Tér Színház irodájába személyesen, vagy postai úton.
Jelige: „Híd az iskola és a színház között"
Cím: Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
1122 Budapest, Városmajor hrsz.: 6835/17.

A beérkezett pályázatok mellékletében kérjük pontosan feltüntetni az iskola/művelődési központ nevét, címét, a felkészítő tanár nevét, elérhetőségét (e-mail cím, mobilszám), a csoport pontos létszámát, illetve egyéni képzőművészeti alkotás elkészítése esetén annak készítőjének nevét, illetve ha van, felkészítő tanárának nevét és elérhetőségét (e-mail cím, mobilszám).

Beérkezési határidő: 2010. május 14.
Pályázatok kiértékelése: 2010. május 21.
Pályázók kiértesítése: 2010. május 28-ig

A beérkezett pályázatok kiértékelése:
A beérkezett pályamunkákat szakmai zsűri - az előadás rendezője, zeneszerzője, szövegírója, díszlettervezője, valamint női és férfi főszereplője - értékeli ki az alábbi három kategóriában:

Csoportos előadóművészet esetén:
A) A legjobb tartalomban megfogalmazott előadás, mely önmagában is kerek mondanivalót közvetít (I. II. és III. helyezés)
B) A legkreatívabb, legötletesebb előadás, mely formailag egy vagy akár több műfaji eszközök összességével újszerű elemeket használ (I. II. és III. helyezés)

Egyéni képzőművészet esetén:
C) A legszebb terv, legkidolgozottabb képzőművészeti alkotás (I. II. és III. helyezés)

Különdíj: legjobb női és legjobb férfi szereplő

Ünnepi díjátadás és program:
2010. június 12. szombat 14.00, Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

Díjazás:
Mindhárom kategória mindhárom helyezettje meghívást kap a díjátadóra, ahol a szakmai zsűri előtt be is mutatják produkcióikat az esti premier előadás díszletében. Az előadásokat követően kerül sor a díjátadásra. A díjakat a darab alkotói, a legsikeresebb magyar szerzőpáros, Miklós Tibor és Kocsák Tibor adják át. Ezt követően lehetőséget adunk a díjazottaknak arra, hogy bepillantsanak az előadás kulisszái mögé, megtekintsék a színpad mögött zajló folyamatokat, körbevezetjük őket a díszletek között, találkozhatnak és beszélgethetnek a darab alkotóival és az előadásban közreműködő színészekkel.

Csoportos előadóművészet 2 kategóriájának díjai:
- Oklevél
- Ünnepi ebéd a díjátadó előtt a Margit Terasz étteremben
- Tárgyi ajándékok (póló, táska, CD)
- Belépő a Szegény gazdagok musical ősbemutatójára (2010. jún. 12. 20.30)


Egyéni képzőművészet kategória díjai:
- Oklevél
- Ünnepi ebéd a díjátadó előtt a Margit Terasz étteremben
- Tárgyi ajándékok (póló, táska, CD)
- Belépő a Szegény gazdagok musical ősbemutatójára (2010. jún. 12. 20.30)
(az ünnepi ebédmeghívás és a belépő 2 főre szól)

Továbbá mindhárom kategória első helyezettjeinek megtérítjük az útiköltségét is!

A pályázatok kiértékelése után minden egyéni és csoportos pályázónak, iskolának, értesítést küldünk az általa megadott e-mail címre.

A „Híd az iskola és a színház" pályázat kapcsán a Szabad Tér Színház lehetőséget ad a pályázaton helyezést el nem érő, ill. további iskolák számára is arra, hogy csoportos, osztályos jelentkezés esetén a félretett készlet erejéig 2500 Ft/db áron vásárolják meg a belépőjegyeket a 2010. június 12-ei és 19-ei előadásra is.

A pályázat kiírója: Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.


süti beállítások módosítása