A Forte Társulat új produkciója Samuel Beckett Ó, azok a szép napok! és a Godot-ra várva című írásai alapján készülő fizikai színházi előadás. A két estés darab során a beszéd, a mozgás és az élő zene hármas egysége által létrehozott koherens nyelv tiszta megszólaltatása az alkotói teendő. Az előadás fontos eleme az eszköztelen test, valamint annak a halálhoz való viszonya.
Beckett esztétikai önmeghatározása szerint „nincs mit kifejezni, nincs mivel és nincs miből kifejezni, hogy nem létezik a kifejezés ereje, a kifejezés vágya, csak a kifejezés kötelessége"; olyan művészetről álmodott, mely „nem lázad saját fenséges jelentéktelensége ellen".
Koreográfus/rendező és társulata a beszélt nyelvet hangolja össze a vizualitással, a zenével és a mozgással, hogy általuk érzékeltesse Beckett világának a halálhoz, a csöndhöz és a zenéhez fűződő különleges viszonyát. Az előadás fontos eleme az eszköztelen test, és annak az elmúláshoz való viszonya.
„A hazai szóhasználatban „fizikai színház"-ként meghatározott műfaj tartalmaz(hat) szövegeket, mesél(het) történetet, ugyanakkor persze része (lehet) a tiszta tánc is. De lényegét tekintve ez a színház elsősorban mégsem a szövegre és a táncra fókuszál, hanem az előadó testére. Arra, ami ott láthatóan megjelenik. Így aztán ez a színház a „prózai" vagy „táncos" előadásoknál sokkal többet „vesz ki" előadójából, de nézőjéből is. A néző képzeletét, intellektusát és igen, testi reakcióit - hiszen érzelmei „rezdülései" is azok - éppúgy aktivizálja ez a történés, ahogyan azokét, akik létrehozták és előadják." (Forte Társulat)
Horváth Csaba a néptánc felől érkezett a kortárs világába, koreográfusi pályafutása tíz éve a Duhaj című koreográfiával indult. Előadóként a Honvéd együttestől Kovács Gerzson Péter TranzDanz formációján át számos produkcióban közreműködött, majd nyolc éven át a Közép-Európa Táncszínház koreográfusaként dolgozott, mielőtt 2005-ben megalapította saját társulatát, a Fortedanse-t, melyet ma már Forte Társulat néven ismer a közönség. Horváth Csaba 2007-ben Lábán Rudolf-díjat kapott.
Forte Társulat
Figyeljük csöndben a mozgását
Ó, azok a szép napok
Willie - Andrássy Máté
Winnie - Földeáki Nóra, Simkó Katalin, Sipos Vera
Godot-ra várva
Vladimir - Kádas József
Estragon - Krisztik Csaba
Lucky - Horváth Virgil
Pozzo - Andrássy Máté
Fiú - Blaskó Borbála
Díszlet: Milorad Krstic
Jelmez: Benedek Mari
Fény: Payer Ferenc
Hang: Keresztes Gábor
Koreográfus-rendező: Horváth Csaba
2010. április 13. kedd / 20.00 - Ó, azok a szép napok!
2010. április 14. szerda / 20.00 - Godot-ra várva
Akik mindkét előadásra jegyet váltanak, 25% kedvezményt kapnak a második jegy árából.
Jegyár: 1600 Ft, diák: 1200 Ft, Trafó bérlet és a Kortárs Táncpremierek bérlet érvényes!
Támogatók: NKA, OKM
web: www.fortedanse.hu
forrás: Trafó
fotók: Kővágó Nagy Imre