Visszakerülni a térképre - Interjú Őze Áronnal

Egy "börtöntörténettel" kezdődött az egész mondja Őze Áron az útról, ami elvezetett ahhoz, hogy január elseje óta ő a Magyar Színház igazgatója. Arról is faggattuk, hogy miért kell radikálisan megújulnia a színháznak, ahol ő már 19 évet eltöltött és miért nem tették közzé a nyertes pályázatot, amit Guelmino Sándor művészeti vezetővel és Sipos Imre menedzser igazgatóval közösen készítettek. Az is kiderül, hogy kik érkeznek a társulathoz és hogy mit is jelent a Végzet asszonya koncepció.

         
Mozgóképes interjú

- Miért vette a vállára a Magyar Színház vezetését?

Őze Áron: Ez egy hosszú történet. Több mint két éve kezdődött, amikor Iglódi Istvánnal filmet forgattunk a váci börtönben. Akkor elmondta nekem; nem szeretne még egyszer pályázni az igazgatói posztra, mert elfáradt. Arra kért, gondolkozzak el azon, hogy átvenném-e a helyét. Nagyon meglepett, mert akkoriban még csak eszembe sem jutott volna a dolog, ráadásul rengeteg színészi feladatom volt. Aztán sokat törtem a fejem. Már csak azért is, mert 19 évet töltöttem el a színháznál, ami együtt jár bizonyos felelősségérzettel is. Végül arra kértem Iglódi Istvánt; kezdjünk el beszélgetni a feladatról, és mindarról, ami vele jár. Ez meg is történt. Itt a színházban, otthon nála, az irodájában, az öltözőben, Balatonon. Diskurzusunk elindított bennem valamit. Egyre az járt az eszemben: mi rejlik a színház múltjában, és mi az, amin változtatni kellene. Őszintén beszélgettünk, sokszor keményen kérdeztem. Az mondta egyszer: „Neked itt olyan dolgokat kell majd megtenned, amit nekem nem állt módomban. Vagy nem mertem" Azt válaszoltam: „Igen, tudom". Ebből indult az egész. Hozzátenném: ma is imádok színpadon játszani, és a rendezés sem veszített az izgalmasságából. Az igazgatás viszont egy különleges kihívás, nagybetűs feladat, ami most ugyancsak a munkám része lett. Másfelől: a direktori kinevezést öt évre kaptam, vagyis ez csak egy időszakra szól. A hivatásom pedig egy életre. Ezt fontosnak tartom elmondani.

Őze Áron

- Min kell változtatni és mennyire radikálisan?

Őze Áron: Mindenen, és nagyon. Úgy érzem magam három hónapja, mint ha egy olyan kondíciójú intézmény élére kerültem volna, mint amilyen állapotban az ország volt 1989 előtt.

Ehhez a „fejlettségi szinthez" áttételesen az is hozzájárult, hogy tíz éve már nem Nemzeti Színház vagyunk, hanem - egy kurta-furcsa döntés következtében - Pesti Magyar Színház. Rengeteg mindenen átment a teátrum; megéltük azt a bizonytalanságot, hogy a jövő hónapban létezünk-e még; ki lesz az igazgató, maradunk-, leszünk e egyáltalán, vagy beolvasztanak-e valahová. Ezt a színházat vissza kell tolni a térképre. Bátrabban, karakteresebben kell újrafogalmazni. Egy új generáció nevében. Ha úgy tetszik; mind szakmai, mind gazdasági értelemben létjogosultságot kell szerezni számára. Itt a „csak éljük túl" mentalitás érvényesült eddig. Ennek vége. Most minden arról szól, hogy miként szakítsunk az eddigi, megúszós hozzáállással. Ez most valóban élet-halál kérdés. Nem tudni, meddig támogat minket a minisztérium.2000 óta többször tárgyaltak arról, hogy átadnak minket a fővárosi önkormányzatnak. Viszont rossz konstrukcióink miatt a fővárost ez a megoldás érdemben nem érdekelte. És azzal nem is lehetett vitatkozni, hogy egy gazdaságilag bebetonozott, begyöpösödött, lényegében lehetetlen - szakmailag pedig perifériára sodródott közintézet vagyunk. Még akkor sem, ha mindemellett az is tény: a társulat még mindig egyben van, ami fantasztikus. Lényeg, a lényeg: törvényszerű, hogy mindenen változtatnunk kell. Mi akarunk valamit ettől a színháztól, és ezt le is írtuk 100 oldalas pályázatunkban. Amelyben az első 40 oldal egy kritikus helyzetjelentés.

Azért beszélek többes számban, mert Guelmino Sándor művészeti igazgató és Sipos Imre menedzser igazgató is az első perctől kezdve részt vett a pályázatírásban, és részt vesznek azóta is ebben a hatalmas munkában. Fontosnak tartottuk az önkritikát, annak ellenére, hogy idetartozunk, hiszen pontosan látjuk: min kell változtatni. Senki nem tud újat mondani nekünk a színházunkról.

- Miért nem tették közzé a pályázatot?

Őze Áron: Amíg a minisztérium nem hozott döntést, addig nem tehettük. De már elmondhatom a lényegét. Leírtuk, hogy egy színházat miként lehetne működtetni gazdaságilag, művészileg. Megfogalmaztuk, hogy mit jelent a tematikus évad, és miként folytatnánk ezen belül a népszínházi jelleget. Meghatároztuk, hogy elképzeléseink szerint milyen egy társulat ideális felépítése; és milyen irányokat keresünk a különböző nézőrétegek felé. Szót ejtettünk drámapedagógiai programjainkról, a színházhoz kapcsolódó filmklubról. Mondhatni: pályázatunk jogvédett elképzeléseket is tartalmaz. A „dolgozat" szép sikerrel nyert szakmai, és úgymond politikai területen is. Az pedig természetes, hogy színház dolgozói - egy jelszó segítségével - kezdettől fogva elolvashatták.

- Bár említette, hogy a társulat egyben maradt, de a Guelmino Sándor elárulta, lesz megújulás.

Őze Áron: Természetesen ezen a szinten is vannak problémák és hiányok. De csoda, hogy az átéltek ellenére még volt mihez hozzányúlni. Nem a semmiből kellett kezdeni. A társulatnak is új impulzusokat, lendületet kell adni. Minden művészembernek szüksége van arra, hogy önmagát új helyzetbe hozza, mindig más kihívásokkal szembesüljön. A művészeti részleg átalakítása megtörtént. Nagyon nehéz időszak volt. Negyvennégy kollégámmal ültem le szemtől szembe, fehéren-feketén beszélgetni a jövőről. Azt vallom, hogy így kell. Még háromszor ennyi beszélgetés vár rám az újrafogalmazás jegyében.

- Mik azok a hiányok a társulatban, amiket szóba hozott?

Őze Áron: Hiány volt például fiatal, hamvas színésznőkből. Losonczi Kata Nyíregyházáról, Holecskó Orsolya Zalaegerszegről érkezik hozzánk. Más szempontból jelent erősítést Györgyi Anna és Horváth Lajos Ottó, illetve a Pécsről hozzánk szerződő Pál András, valamint Horváth Illés Szegedről. Ami szintén lényeges: szakítunk azzal a hagyománnyal, hogy állandó rendezőink és tervezőink legyenek. Sok vendéget hívunk, különböző irányból, sokféle gondolkodással. Sarkig nyitjuk az ajtókat, amihez nagy bátorság kell, de ez most létfeltétel számunkra.

- Mit terveznek a következő évadra?

Őze Áron: Füst Milán Feleségem történetével kezdünk a nagyszínpadon. Már próbáljuk a Sweet Charity című musicalt, amit Pelsőczy Réka rendez és Dékány Erika koreografál. A Sweet Charitynek augusztusban lesz a premierje, többször, blokkokban jelenik meg az évad során. Augusztusban egymás után tíz, majd januárban is körülbelül tíz előadást tervezünk belőle. Második bemutatónk A kaméliás hölgy lesz, Györgyi Anna főszereplésével, Kiss Csaba rendezésében. Ősszel a stúdiószínpadon Koltai M. Gábor a Kár, hogy kurva című darabot állítja színpadra, amely tulajdonképpen egy rémdráma Shakespeare egyik kortársától, John Fordtól.. Ezt követi Guelmino Sándor rendezése, a Macska a forró bádogtetőn. Utána jön az Egy hölgy a Maximból, ami Osztrigás Mici története új fordításban Hamvai Kornél tollából. Háy János ígért tavaszra egy ősbemutatót, Parti Nagy Lajos pedig kifejezetten a mi számunkra készített egy Don Juan átiratot. Ez már a 2011-12-es évadban fog megvalósulni, amely tematikus évadunk az Útkereső férfi mottó jegyében körvonalazódik. Az idei 2010-11-es évad pedig a Végzet asszonya koncepció köré csoportosul. De hogy a többi előadásról is szó essék: minőségi felújításban visszük tovább a My Fair Ladyt, műsoron marad az István a király, a Hullámtörés, a Vizsolyi Biblia, a Kolpert úr, a Házasságon innen és túl, a Szecsuáni jóember, a Liliom marad. A La Mancha lovagját is játsszuk még egy évig, tehát színes repertoárt tervezünk.

- Mennyire viselte meg téged a váltás, hogy van?

Őze Áron: Nehezen, de jól vagyok. Most kutya kemény a helyzet, de nem ringattam magam abba az illúzióba, hogy könnyű lesz. A minap egy újságíró megkérdezte: ha letelik az öt év, akkor pályázom-e. Azt válaszoltam: szívesen, hiszen az átalakítás ugyan lassú, embert próbáló folyamat, de mire letelik az öt év, addigra már jó lesz itt igazgatónak lenni. Most nem az. Most azért vagyok jól, mert ha nem érezném a nehézségeket, az azt jelentené: nem történik, nem változik semmi. Azért vagyok jól, mert forr a világ bús tengere, ó magyar.

Tóth Berta |szinhaz.hu