Beteljesületlen szerelmek

„A történet addig él, amíg mesélik az emberek. Az egyik elfelejt belőle valamit, a másik hozzátesz egy darabot, majd valaki az okból következményt gyárt, a következményből meg okot. Ám nekem hihetnek" - kezdi egyik novelláját Pavol Rankov. A Szeptember elsején történt c. regényében egy közösség életéből és éveiből ragad ki egy darabot, pontosabban harminc évet. Harminc évet, amelyen átgázolt a történelem.

DSC_0012

 

Ennek a regénynek a színrevitelére vállalkozott a pozsonyi Nemzeti Színház stúdiószínpadán Kamil Žiška, s mindjárt az elején tegyük hozzá, nem sikerült csodát tennie, az adaptációnak még az az egy szála sem igazán működik, amelyre felépítette Rankovval közösen a dramatizációt. Persze, aki lehetetlen feladatra vállalkozik, ne csodálkozzon azon, ha a csoda nem mindig jön el.

Pavol Rankov tulajdonképpen még mindig a fiatal szlovák írógenerációhoz tartozik (jó, mondjuk a középnemzedékhez), hisz 1964-ben született, s 1995-ben debütált a S odstupom času (Az idő távlatából) című novelláskötetével, amelyért Ivan Krasko díjat kapott. Ezt követte a My a oni/oni a my (Mi és ők/ők és mi) c. kötete 2001-ben, majd 2008-ban a Kalligram kiadásában a Szeptember elsején történt (vagy máskor) c. regénye, amelyért többek között megkapta az Európai Unió irodalmi díját is. Számos idegen nyelvre lefordították már a műveit, magyarul előbb az AB-ART Kiadó gondozásában jelent meg a Testközelben c. novelláskötete Horváth Erika fordításában, s a napokban látott napvilágot a Kalligramnál az első kötetének magyar változata (Tóth Annamária fordításában), s jövő tavaszra várható a Szeptember elsején történt (vagy máskor) magyar kiadása is.

DSC_0038

„A regény minden szereplője kitalált. Előbb abban az időben és azokon a helyszíneken éltek, ahol s a mikor a regényben megjelennek, a későbbi helyszíneket és időpontokat a szerző találta ki. De az is lehet, hogy minden a szerző kitalációja. Soha semmi nem történt, soha senki nem élt közülük. De szeptember elseje sem volt sohasem" - indítja a regényt Rankov, s ajánlja a könyvet apjának, az apja barátainak, annak az elveszett generációnak, amely mindig mindent a saját bőrén tapasztalhatott meg.

DSC_0106

A történet helyszíne Léva, 1938-ban járunk. Később minden fejezet egy évet ölel át, s így jutunk el 1968-ig (a színpadi változat 1971-ig jut előre). Léván akkoriban (immár a Csehszlovák Köztársaságban) békében éltek egymás mellett különböző nemzetiségek, magyarok, szlovákok, csehek, zsidók, cigányok, de a német Barthel és a bolgár Rankov család is. „Voltak köztük demokraták, liberálisok, konzervatívok, monarchisták, szocialisták, nacionalisták, kommunisták és fasiszták is. Csak az anarchista Varga volt Spanyolországban" - kezdi a mesét a szerző, s megismerkedhetünk a történet főszereplőivel, a nagyjából azonos korú, kamaszkorba lépett Péterrel (magyar), Honzával (cseh) és Gabriellel (zsidó), akik mindannyian egy nyelvet beszélnek, a kamaszkori első szerelem nyelvén próbálják megértetni magukat a világgal, s főleg vágyaik első számú célpontjával, Máriával (szlovák). De mivel képtelenek eldönteni, hogy kié legyen először az áhított nő, úszóversenyt rendeznek. Ezt a versenyt a csatározásba véletlenül és tudatlanul belekeveredő Fizík Árpi (cigány) nyeri meg, de az ő történetét nem meséli tovább Rankov, s csak annyit tudunk meg róla, hogy megölik a németek. Innen kezdve szétbogozhatatlanul összefonódik a négy ember sorsa, s csupán a véletlenen múlik, hogy élve eljutnak 1968-ig. Közben mindannyian sodródnak a történelemmel, egyszer lenn, máskor még lejjebb, csupán Mária, mint vágykép működik az életükben azonos intenzitással, s hol az egyik, hol a másik kerül hozzá karnyújtásnyira. De ahogy lenni szokott, a legnagyobb álmaink és vágyaink mindig beteljesületlenek maradnak.

DSC_0050

 

Rankov mesterien fonja a történet szálait, lélegzetvisszafojtva szurkolunk hőseinknek, s közben megismerjük apáink-nagyapáink történelmét. Nemcsak Léváét, hanem egész Kárpát-medence (ha szabad még ezt a technicus terminust leírni) és a nagyvilág (hiszen Gabriel és Honza megjárja Izraelt és az Egyesült Államokat is) XX. századi kálváriájából kapunk egy szeletnyit. Rankov egy-egy misztikus történet beemelésével (egy-egy jelenet erejéig megjelenik Horthy, Tiso, Gottwald, Novotný vagy Husák is) mintha emberközelibbé próbálná varázsolni ezt az embertelen korszakot, s legyünk őszinték: nagyon szereti a hőseit. S meg tudja őket velünk is szerettetni.

DSC_0323


Ez működteti a színpadi változatot is, amely mindössze négyszereplős, s elsősorban ezen a furcsa szerelmi négyszögön keresztül próbálja felvázolni a történelmet. Akik elolvasták a regényt előtte, azok képben vannak, akik nem, azok a pechesebbek közé tartoznak. Mintha egy koncentrációs tábor falai között lennénk (Tom Ciller díszlete), a Nagy Testvér szemei előtt, ahonnan nincs menekvés. A bal oldalon egy rácsos börtönajtó, rengeteg papírköteg, jobb oldalon egy medence, s egy kijáratként is használható ruhásszekrény. A négy sarok magasából lámpák pásztázzák a terepet, hangszórók, amelyeken át irányítják a szereplőket, s minden sarokban egy telefon. Mona Hafsahl ruhái finom eleganciával mutatják a kort, amelyre még sokan személyesen is emlékezhetnek. Kamil Žiška nagyon megbízik a színészeiben, akik közül mégis leginkább a Nemzeti Színházban először szereplő Gál Tamás tud sok-sok apró színt felmutató figurát létrehozni, s mindjárt a játék elején ehhez hozzásegítik a regényben is szereplő magyar nyelvű szövegek. Ezek később sajnos mind itt, mind a színpadi változatban elmaradnak. A másik két férfi szereplő közül a Honzát játszó Robert Rothnak biztosít a színpadi változat lehetőséget a kibontakozásra, míg a Gabrielt játszó Bárta Sándor figurája többnyire színtelen marad. Naivát hoz Soňa Norisová Mária szerepében, s ez elég a szerep biztonságos lebonyolításához. Ők ketten csak sodródnak az árral, s nincs erejük ahhoz, hogy szembeszálljanak vele. Nem biztos persze, hogy ők járnak rosszul.

1968-ban járunk, felcsillan a remény, Máriához végre kézzelfogható közelségbe kerül a boldogság. De elkövetkezett augusztus 21., s az álom egy pillanat alatt szertefoszlott. Szeptember elsején már mindhárom férfi túljár az országhatáron. Mária szerelmei (továbbra is) beteljesületlenek maradtak.

Juhász Dósa János
fotók: Pavol Pecha

Forrás: Új Szó, Pozsony