Csehov és abszurd komédia

A Rivalda Fesztivál második napján - május 8-án - két előadást is láthat a közönség a Thália Színházban. A kecskeméti Katona József Színház vendégjátékában Csehov Három nővérét a Nagyszínpadon, a szekszárdi Magyarországi Német Színház előadásában Görgey Gábor: Komámasszony, hol a stukker? című komédiáját pedig az Új Stúdióban. A Három nővérről, a Katona József Színház fiatal művészével, Trokán Nórával beszélgettünk. A német nyelven színpadra állított Görgey-darabról pedig a szekszárdi teátrum igazgatóját, Frank Ildikót kérdeztük.


hrom_nver_31

 

Miután tavaly átvetted a diplomád, Kecskemétre szerződtél, ahol ebben az évadban kézről-kézre adnak a rendezők. Szeptemberben Csehov Három nővérében megkaptad Irina szerepét, majd márciusban jött Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátéka, amiben Helénát alakítod. Most amikor beszélgetünk, egy újabb premier főpróbahetében jártok, anyaszínházad május 7-én mutatja be Arthur Miller Pillantás a hídról című színművét. Ezúttal Catherine megformálása vár rád. Irina, Heléna, Catherine - három nő, három teljesen különböző sors, mindehhez egy friss diplomás színésznő - hogyan lehet együtt létezni, élni mind a három szereppel?

Trokán Nóra: Nagyon érdekes, hogy ezt kérdezed... A délutáni próbán a Pillantás a hídról rendezőjével pont erről beszélgettünk. Béres Attila azt mondta nekünk, hogy őt a darab kapcsán az érdekli, hogy kinek-kinek a szerepe, hogyan „folyik át" át rajta, hol vannak a találkozási pontok a mi személyiségünkkel. Őt az izgatja, hogy az adott helyzetben velünk mi történik. Azt is hangsúlyozta, hogy ne felejtsük el, hús-vér emberek vannak a színpadon is, így hát megkerülhetetlen, hogy én, Trokán Nóra mondjam ki a szereplőmnek megírt a mondatokat. A néző is megérzi, hogyha valaki személyesen szólal meg, vagy ha (csak) a színész „beszél ki" belőle.

Egyetértve Béres Attilával, nekem is az a fontos, hogy egy szerep hogyan találja meg a színészt, engem, miként megy át rajta(m) a figura. Ez a nehezebb út, mert ha az ember kap egy ilyen szerepet, mint az Irina, és azt úgy istenigazából megéli, akkor abba esténként (kicsit) bele lehet pusztulni. Ugyanakkor, hogyha az ember tényleg „átforgatja magán" a színpadi figurát, akkor az egy páratlan érzés. Iszonyatos nehéz rávenni magad, hogy ne „kamuzd el", ne csinálj úgy mintha... Csehovnál ez különösen igaz, mert annyira szélsőséges és annyira fájdalmas mondanivalója van egy-egy művének, hogy az ember hajlamos túljátszani, tehát arra is nagyon és figyelni kell, hogy a szereplő ne legyen önsajnálkozó, mert az a darab halálát jelenti. Én sokszor beleestem abba a hibába, hogy „túlszenvedtem" egy-egy jelenetet, úgyhogy ilyenkor jó a külső figyelő szem, amelyik figyelmeztet ezekre a dolgokra.

Az eredeti kérdésre visszatérve, nagy adag koncentráció kell ahhoz, hogy ezzel a három nővel együtt tudjak létezni. Ugyanakkor nem mondhatok mást, ha én ezekre a szerepekre úgy gondolnék, hogy tőlem függetlenül létező személyek, akkor biztosan gondot jelentene egyik este Shakespeare-hősnőt, másik napon pedig Csehov vagy Miller figurát hozni a színpadon, mert akkor csak arra tudnék koncentrálni, hogy te jóisten hogy is nevet a Catherine vagy, hogy jár a Heléna. Azonban, ha a fejemben rendben vannak a dolgok, akkor működik.

- Egy pillanatra engedjük el Catherine-t, és ugorjunk vissza az időben az évad elejére, amikor elkezdtétek próbálni a Három nővért. Milyen színházi előképeid voltak?

Trokán Nóra: Én még nem láttam Három nővér előadást, csak a darabot olvastam. Nem ismerem a híres Ascher-félét sem, mert amikor megtudtam, hogy játszani fogom, akkor eldöntöttem, hogy addig semmilyen előadást nem nézek meg, amíg nem mutatjuk be a darabot, mert szerintem tudat alatt is befolyásolja az embert, ha más alakítását látja. Úgy szerettem volna hozzáállni ehhez a munkához, hogy az jelenjen meg benne, ami nekem jut először eszembe a szerepről. Pontosan ezért megpróbáltam csak a személyes gondolataimat belefogalmazni.

 

hrom_nvr_15

 

- Milyen Irina-képed alakult ki a szöveg olvastán, és ez mennyire találkozott a rendező, Szász János elképzelésével?

Trokán Nóra: Együtt dolgoztuk ki ezt a figurát. Egyikünk sem tett le egy kész receptet, hogy akkor ilyennek kell lennie, hanem mindketten nyitottak voltunk a másik gondolataira. Rengeteg mindent kipróbáltunk, és így született meg Irina. Nagyon szerettem próbálni, és legalább annyira játszani is, mert rengeteg személyes gondolat van benne, ami egyezik a mostani helyzetemmel.

- Valószínűleg ez azért is lehet, mivel Irina egy „átmenet" a kamaszlány és a nő között. A te alakításodban ez hogyan jelenik meg?

Trokán Nóra: Az elején mi is úgy fogalmaztunk, hogy egy vágyakkal és reményekkel teli lány, aki pont olyan, mint mindenki 18 éves korában, és még azt hiszi, hogy övé a világ. A háttérből figyeli azokat, akik szenvednek körülötte, és nem csinálnak semmit, miközben ő saját magáról tudja, hogy dolgozni fog, és nem fog szép csendben megrohadni. Ahogy alakul a jelleme, úgy lassan tudatosul benne, hogy vele sem fog történni semmi olyan, amiről álmodott régen, amiben reménykedett. Ezt én úgy fordítottam le magamnak, hogy a főiskolán még az ember azt hiszi, hogy övé a világ, és ő lesz a világ vezető színésze, ezt máshogy nem is gondolhatja senki, szerintem, és aztán megkapja a diplomát, és hiszi, hogy vele nem fordulhat elő, hogy nem lesz munkája, hanem megy előre és csinálja. Majd ahogy telnek az évek, szép lassan rájön, hogy mindenki pótolható, és lehet, hogy mégsem jön össze amit „hamvasan" gondolt.

Hrom_nvr_fot4NETRE

 

- Egyszerűen fogalmazva, ezt hívják felnőtt létnek...

Trokán Nóra: I-gen, ő (Irina) szerencsétlen teljesen elveszti az illúzióit, egyébként sincs mibe kapaszkodnia, mert nem sikerül neki sok minden, azokból amiket eltervezett. Amikor például elkezd dolgozni, egyszer csak rájön, hogy ez mégsem az, ami neki kellett volna, nem ezt álmodta, és akkor várja, hogy esetleg lesz majd valaki, egy férfi... Az ember a szerelemben is úgy van, amikor nagyon fiatal, erősen vágyakozik rá, ahogyan Irina el is mondja, hogy úgy várta, hogy Moszkvába költözzenek, és ott majd megtalálja az igazit, de hát ugye ez sem jön össze. Tulajdonképpen egy gyönyörű utat jár be. Az elején tele van illúziókkal, reményképekkel, majd ez a 18 éves kamaszlány eljut odáig, hogy elfogadja a sorsát, hogy nem megy Moszkvába és nincs más lehetősége, mint hozzámenni a báróhoz. Ez önszuggesztió, próbálja magának bemagyarázni, hogy az jó lesz neki, mert a báró egy jó ember, miközben tökéletesen tudja, hogy semmi köze nincs hozzá. Ezek önáltatások persze, de nincs számára más.

 

hrom_nvr_38

 

Amikor ez a szerep megtalált engem, akkora öröm volt Csehovot olvasni! Nagyon vártam, hogy ezeket a mondatokat „kifogalmazhassam" magamból, mert annyira stimmelt, hogy fiatal vagyok, tele vágyakkal, annyi mindent szeretnék csinálni, de mi van, ha ezek nem fognak összejönni?! Itt vagyok fiatal színésznőként, és mi történik akkor, ha pár év múlva elfelejtenek, hm?!

Szóval ezeket a kétségeket, amik bennem vannak, mind-mind meg tudtam jeleníteni, mert Csehov tényleg fantasztikus, mindent tudott. Az ember pedig megtalálhatja benne azokat a kérdéseket, amelyek őt feszítik, egy színésznek pedig az is megadatik, hogy ezeket hangosan ki is mondja.


Akinél a fegyver, annál a hatalom

- A Komámasszony, hol a stukker? öt férfiról szól, akik egy zárt térben tartózkodnak, egy stukker társaságában. A színpadi karakterek - a betörőfigura, a régivágású úr, a városi kispolgár, a szemüveges értelmiségi és a nép egyszerű fia, egy paraszt - a kinti világban más-és-más társadalmi pozíciót foglalnak el, de ebben az új helyzetben másfajta hierarchia uralkodik. A darab során a pisztoly körbejár, és egyértelművé válik, hogy mindig azé a hatalom, akinél a fegyver. Ez az abszurd komédia története dióhéjban. Az, aki nem tud németül, feliratozás nélkül megérti-e majd az előadást?

Frank Ildikó: Mindazok, akik ismerik a művet, mindenképpen meg fogják érteni. Azoknak a nézőknek pedig, akik először találkoznak Görgey Gábor darabjával, a rendezés és a színészi játék nyújt majd mankót a megértéshez. Azt azért gyorsan hozzáteszem, színházba járó embernek kell lennie valakinek ahhoz, hogy egyáltalán hajlandó legyen megnézni egy olyan előadást, ami számára idegen nyelven szólal meg, tehát ez nyilván egy feltétel. A saját bőrömön is tapasztaltam már, hogy nagyon sok mindent meg lehet érteni egy olyan előadásból is, ahol az ember nem beszéli azt a nyelvet, amin megszólal a darab. Én abban bízom, hogy olyan erős a színészi játékunk, hogy azokban is kelt bizonyos érzeteket, akik nem beszélik a német nyelvet.

 

komamasszony_2netre

 

- A fordítás vissza adja-e azokat a nyelvi játékokat, amiket a magyar nyelvű Görgey-darabból ismerhetünk?

Frank Ildikó: Elég jó a német fordítás, és ezt a szerző (Görgey Gábor) is elismerte, aki beszéli a nyelvet. A szöveg szerintem élvezhető, de aki magyar anyanyelvű, annak természetesen a német fordítással kapcsolatban hiányérzete támadhat, ezt őszintén meg kell mondanom. Ugyanakkor színészi játékkal próbáltuk kompenzálni azt, ami esetleg a szövegből hiányzik. Amennyire egyik nyelvből át lehet ültetni egy másikba a nyelvi játékokat, szófordulatokat, úgy ennek eleget tett a fordító (Misch Ildikó).

- Román rendező, német, román és magyar színészek játsszák a darabot, uniós színházi csapat jött összze...

Frank Ildikó: Rólunk azt kell tudni, hogy nagyon változó a színészi gárdánk, azért mert rengeteg külföldivel dolgozunk. Most ebben a darabban egy nagyon erős csapattal dolgozunk, 3 németországi, egy romániai és egy magyar színész játszik benne, és pont ezért mertük kiválasztani ezt Görgey-komédiát, mert tudtuk, hogy ennyire jó ez az öt művész. Itt egy olyan színészi teljesítményre van ugyanis szükség, amit nem tud bárki nyújtani.

Ami érdekes ennél az előadásnál, illetve a mi színházuknál, az a multikulturalitás. Darabról darabra annyiféle nemzetiség talál egymásra, hogy már ez önmagában figyelemreméltó.

 

komamasszony_1netre

 

- Milyen nyelven folytak a próbák?

Frank Ildikó: Nos, igen.... Aki megnéz nálunk egy próbát, csak kapkodja a fejét, hogy hányféle nyelven beszélnek a művészek. A rendező (Florin Gabriel Ionescu) beszél ugyan németül, a szöveget el tudta sajátítani, tudta követni a helyzeteket, de a nyelvi finomságok megfogalmazásánál már az anyanyelvére hagyatkozott. Honfitársával (Bernd von Bömches) románul beszélt, aki segített neki a bonyolultabb gondolatokat kifejezésre juttatni. Volt olyan is, amikor angolul folytak a próbák. Ugyanakkor magyar szó is elhangzott, mert a rendező tud magyarul is. Elég érdekesen zajlottak tehát a megbeszélések. Értelemszerűen többnyelvűek voltak maguk a próbák is, mivel ez a soknemzetiségű csapat alkotja az előadás művészi gárdáját.

- Maga a darab alapszituációja is abszurd, amihez még hozzásegített ez a helyenkénti bábeli nyelvzavar is...

Frank Ildikó: Abszolút. Eszembe is jutott, hogy egyszer egy előadásnak is úgy kellene megszólalnia, ahogyan a próbák zajlanak. Ez nagyon érdekes próbálkozás lenne, lesz is egy ilyen kísérletünk ősszel, de arról majd akkor, ha eljön az ideje...Visszakanyarodva, szép számmal előfordultak olyan helyzetek, amikor nem azon a nyelven szóltunk egymáshoz, amit a másik megérthetett volna, és ez adott egy komikus alaphelyzetet, ami valóban hozzátett a darab sikeréhez.

- A darab kiindulópontja, hogy akinél a fegyver, annál a hatalom. Az Önök előadásában ez a tételmondat kap még egy csavart...

Frank Ildikó: Természetesen ez volt az alapgondolat, de a mi előadásunkban van egy slusszpoén. A darab végét kicsit átírtuk, ami a szerzőnek is nagyon tetszett, amikor látta a bemutatót. Ezt persze nem árulom el, de annyit azért mondhatok, hogy az alapötletet mi egy körforgásba helyeztük. Annak az alapigazságnak ugynais, miszerint aki birtokolja a fegyvert, az gyakorolja a hatalmat, nem lehet megálljt parancsolni. Amióta világ a világ, ez mindig így volt, és így lesz. Ez egy ördögi kör, amiből nem lehet kiszállni. Úgy gondolom, Görgey Gábor groteszk vígjátéka nem csak nevetésre, hanem gondolkodásra is ösztönzi a nézőt. Hozzám mindig is azok a darabok álltak közel, amelyeket az ember úgymond végig röhög, és a végén meg úgy marad ott, hogy valami szíven ütötte. Ennyi. Szerintem ez az előadás ilyen.

 

Hegedűs Claudia tollából
Thália Színház