Forgács Péter rendezésében április 17-én mutatta be a Győri Nemzeti Színház Egressy Zoltán: Kék, kék, kék című tragikomédiáját. Kevesebb, mint egy hónappal a győri premier után, május 14-én a Rivalda Fesztivál közönsége is megnézheti a cirkusz világában játszódó darabot. Az előadásról a Kék, kék, kék főszereplőjét, Dörner Györgyöt kérdeztük.
- A kiindulópont, amire épül az előadás, egy tipikus kelet-európai élethelyzet, ahol a reménytelenségből kell várat építeni, itt és most - cirkuszi produkciót létrehozni. A családi vállalkozásként működő, vagy inkább tengődő Filadelfia Cirkusz megkapja az utolsó esélyt a túléléshez: csatlakozhat a World Circus (WC) európai tagozatához. Mindez azonban csak akkor sikerülhet, ha egy „eukomform" előadást tudnak bemutatni, és itt jön a neheze. Kérdés, hogy össze tudnak-e fogni a közös cél érdekében?! Egressy Zoltán tíz éve írt színdarabjában a cirkusz mikrovilága, mint az élet metaforája jelenik meg, Önt mi izgatta a legjobban Egressy darabjában, amikor elfogadta a felkérést, hogy eljátssza a főszerepet?
Dörner György: Kitűnő az alapötlet, igen. Egy Európai Unióba készülő cirkuszi társulat, hát kérem szépen, ez tökéletesen rímel a 21. század eleji Magyarországra. Tehát, mi itt jelképesen egy falatnyi Magyarország vagyunk ebben a darabban. Egy vándorcirkusz sorsán keresztül próbáljuk szemléltetni a magyar emberek millióinak a sorsát. Amiben benne van az egyes ember saját magával vívott harca, és hát természetesen az elemekkel vívott küzdelem is, ami jelen esetben egy betegség formájában jelenik meg az előadásban. A kisszerű gyűlölködések, a hatalmi villongások, szóval minden olyasmi helyet kapott ebben az előadásban, ami igazából létezik az életben is. Amikor az ember ilyet olvas, akkor az persze tetszik neki. Ami a kérdését illeti, engem egyedül az érdekelt, hogy ez egy jó szerepekből építkező előadás legyen, és amit én játszom a darabban, az is egy nagyon jó figura legyen. Ez volt az elsődleges szempont, ami miatt elvállaltam, a másik pedig az, hogy nagyon kedves barátom a rendező (Forgács Péter), valamint, hogy Győr elérhető közelségre van Leányfaluhoz, ahol én lakom. És az sem mellékes, hogy az anyagi kondíciók is megfelelők voltak, tehát ilyen egyszerű okai voltak. Tehát az volt az első, hogy megteremtődjenek a feltételei annak, hogy amit Ön elmondott, ezek kiderüljenek számunkra, és később a nézők számára.
- De ugye azért engem is megért, nekem...
Dörner György: ...hogy a bánatba ne, magának az a dolga, ami egy literátus embernek a feladata, hogy értelmezze az olvasottakat, látottakat...
... és hogy ennek hellyel-közzel eleget tegyek, kérdezek is tovább, rendben?
Dörner György: Hallgatom! De azért egy pillanatra még visszakanyarodnék az előbbi gondolathoz. Tudja, az alkotó, hogy úgy mondjam, nem gondol ilyesmikre, amiket Ön elsorolt. Az alkotó agyában nincsenek megfogalmazva világraszóló szentenciák, meg mindenféle örökérvényű mondatok. Nem, az alkotó egyszerűen teszi a dolgát. Mint ahogyan ennél az előadásnál, a színészek gyakorolták az egykerekes biciklizést, a késdobálást, a bohócszámot, a tűznyelést, a karikázást, pörgetést, ez mind-mind kemény munka, és amikor ez összeáll, akkor létrejön egy olyan élvezetes előadás, amire a néző sem gondol. A közönség élvezi, nevet, sír, szánakozik, drukkol, gyűlöl, szeret, amit csak el lehet képzelni, az mind megtörténik vele másfél óra alatt. Durván fogalmazva, egy cirkuszi előadást kell a színészeknek produkálniuk, ami több mint az egyharmada a darabnak. Ettől válik különlegessé a Kék, kék, kék. Amit pedig Ön elmondott, az az esztétákra marad, mi színészek, meg tesszük a dolgunk...
- Kicsit félve kérdezek tovább... a darab központi figurájának a sorsa, akit Ön alakít a darabban, mennyire érintette meg Önt?
Dörner György: Az én esetemben ez mindig úgy van, hogy én - én vagyok, a szerep, az meg egy szerep, amit egy író megírt. Nekem az a dolgom, hogy én, mint Dörner György színész játsszam el hihetően azt, amit az író kitalált. Szerintem olyan nincs, hogy a figura bőrébe belebújni, vagy magamra húzni, ilyen nem létezik, ezek olyan kitalációk. A lényeg az, hogy az ember, amikor ott van a színpadon, akkor azt élje, amiről az előadás szól, amit az a figura ad. Nekem ott Dörner Györgyként olyannak kell lennem, mint amilyen helyzeteket megírt számomra, a színész számára az író. Azt kell megmutatni, amilyen én vagyok azokban a helyzetekben, amikbe a szereplőt helyezi az író. Nincsenek olyan megírt szerepek, amik kikerülhetik a színészt magát. Tehát, a színésznek a lehető legjobban kell megélnie azt a szerepet, amit megírt számára az író. A figurának nincs sorsa, az egy leírt fiktív dolog, nekem van sorsom, a színésznek, Dörner Györgynek. A leírt figura sorsa tőlem függ, tehát az én vagyok, én magam vagyok. Ha én rosszul játszom és leveszik műsorról, akkor az ő sorsa megpecsételődött, ha én jó vagyok benne és sokáig van műsoron, és sokan megnézik, akkor az ő sorsa fellendül.
Ez olyan, mint a nápolyi töltelék nélkül, az csak egy ostya, semmi más. Attól lesz nápolyi, hogy a töltelék belemegy, persze nincsenek meg egymás nélkül, mert így együtt, az ostya és a töltelék - az maga a nápolyi. A lényeg az, hogy a nápolyi sokáig friss maradjon és élvezhető...
- Azért ugye abban megegyezhetünk, hogy az ironikus humor, mint a túlélés (egyetlen) eszköze jelenik meg a darabban?
Dörner György: Persze hogy! Az élet (egyik) lényege a nevetés. Nem tudom, hogy állatok képesek-e rá, én sajnos nem tudom belehelyezni magam egyetlen állatnak sem a pszichéjébe, de az emberekébe igen, és hát azt tudom, hogy az ember talán az egyetlen állat a földön, amelyik képes nevetni.
Hegedűs Claudia tollából
forrás: Thália Színház
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.