A kék angyal és a sanzonkirálynő - Edit Piaf és Marlene Dietrich, a huszadik század két állócsillaga ismét egy színpadon. A szórakoztatóipar halhatatlan ikonjait ezúttal a Békés Megyei Jókai Színház fiatal művészei - Tarsoly Krisztina (Edith Piaf) és Kara Tünde (Marlene Dietrich) jelenítik meg. A tavalyi évad végén zajos közönségsikerrel bemutatott előadást Pataki Éva színdarabja alapján Tege Antal állította színpadra. A Rivalda Fesztivál nézői május 17-én láthatják az Edith és Marlene című zenés játékot. Az előadásról Kara Tündével beszélgettünk.
- Megúszhatatlan, hogy valaki úgy nőjjön fel, hogy ne tudná ki Marlene Dietrich, vagy ne hallotta volna Edith Piaf időtálló dalait. Amikor azonban ilyen nagyságokat lát, hall valaki, azt érzi, megérinthetetlennek, mintha nem is valóságos alakok lettek volna, miközben ők is szerettek, gyűlöltek, apróságokon torzsalkodtak, egyszóval éltek, ha nem is úgy, mint az egykori postáskisasszonyok. A ti előadásotok mennyire mutatja meg testközelből ezeknek a legendáknak az emberi arcát?
Kara Tünde: Igazából ennek a két női sorsnak az emberi vonulata volt az, ami nagyon meggyőzte a rendezőt arról, hogy színpadra vigyük Pataki Éva színművét. Eredetileg nekünk kettőnknek, ( Tarsoly Krisztina, a másik színésznő, a szerk.) keresett Tege Antal egy kétszereplős darabot, ebből lett végül az Edith és Marlene. Igazából nem is az motivált minket, hogy Piafot úgy mutassuk be, amilyen valójában lehetett, hanem ami az eredeti színdarabban is kidomborodik, vagyis ennek a tehetséges nőnek az emberi oldala, és a lelki érzékenysége az, ami megfogott minket. Amit mondasz, hogy állócsillagok testközelből, ez nagyon érdekes, mert engem az elejétől fogva az izgat, hogy milyen lelki grádicsokon megy át valaki, hogy fogalommá váljon. Vagyis nem az volt a szándékunk, hogy sztárok életét mutassuk be, hanem emberekről próbálunk mesélni. Persze valakinek a sorsát megjeleníteni számos rizikófaktort rejt magában...
- Rendben, akkor beszéljünk a veszélyzónáról. Ami igazán izgalmas, hogy van egy húsvér ember, Marlene Dietrich, aki bár megosztó személyiség volt, azt még az ellenségei sem állíthatták róla, hogy a színésznő, énekesnő ne tette volna rá a kézjegyét a 20. századra. Amikor készültél erre a szerepre, nyilván temérdek írást elolvastál róla, megnézted a róla készült fotókat, a filmjeit. Mindeközben milyen embernek ismerted meg?
- Attól, hogy közel kerültél hozzá, valószínűleg átalakult a képed róla?
Kara Tünde: Abszolút, persze, nagyon sokban. Hozzám korábban nem állt igazából közel, Amikor készültem a szerepre természetesen megnéztem a filmjeit, és egy csomó minden a művészetén keresztül is közelebb került hozzám. Nagyon jégcsapnak tartottam valószínűleg azért, amit az elején mondtál, hogy igazából nincs olyan emberke, aki ne hallott volna róla, ne ismerné, és talán pont ezért nem érdekelt, egyáltalán nem érintett meg a személyisége. Ahogy azonban néztem a filmjeit, és egyre többet olvastam róla, kialakult bennem az az érzés, hogy tényleg, Marlene Dietrich egy fantasztikus színésznő. Valahogy addig csak annyit láttam belőle, hogy ő egy idol. Attól függetlenül, hogy nem olyan színészetet képvisel, mint, amilyet én, vagy fordítva, de le a kalappal előtte!
- Könyvtári irodalma van a mély, őszinte férfibarátságot elbeszélő műalkotásoknak. De mi van a nőkkel? Pataki Éva több mint 20 évvel ezelőtt a Pesti Színházban (címszereplők Kútvölgyi Erzsébet és Hernádi Judit) bemutatott Edith és Piaf című darabjából az is kiderül, hogy milyen két nő között az intenzíven megélt lelki barátság. Ez a darab tekinthető egyfajta Edit Piaf - Marlene Dietrich lelki kisokosnak?
Kara Tünde: Valóban annyi jól megírt férfiszerep van, és ezek kiválóan ábrázolják a férfiak viszonyrendszerét, gondolatait, miközben a nők számára sokkal kevesebb ilyen mű születik. Igen, az Edith és Marlene ilyen szempontból is érdekes, hogy a női barátság, az intim emberi viszonyok vannak a fókuszban. Nyilván elsősorban Piaf jelleme miatt érdekes ez a darab, hiszen annyira magas hőfokon égő személyiség volt, hogy Pataki Éva innen, ebből a nagyon intenzív lelkiségből próbálta megfogni az életének a jelentős fordulópontjait. Nekem pontosan ezért tetszik ez az előadás, hogy így sokkal könnyebben belehelyezkedhet a néző ezeknek a sztároknak az életébe, mindennapjaiba, hiszen velük/velünk is ezek történnek, szeretünk, gyűlölünk, élet és halál kérdései váltakoznak folyamatosan az életünkben. Ezt az előadást pontosan ezért tudom tiszta szívből ajánlani még azoknak is, akik sem Edith Piafot, sem Marlene Dietrichet nem szeretik. Talán (nekik is) megváltozik a véleményük...
Hegedűs Claudia tollából
Forrás: Thália Színház
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.