ASZTA

Szakmai tanácskozásra kerül sor Alternatív Színházi Témák Asztala (ASZTA) címmel  a Hólyagcirkusz Társulat és az Ellenfény folyóirat szervezésében a Merlin Színházban 2010. május 26-án, szerdán 12 órától.

holyagcirkusz_200 ellenfeny_logo

 

Az ASZTA szervezői (Rácz Attila és Sándor L. István) a tanácskozásra három asztaltársaságot hívtak meg: alternatív színházak vezetőit, színházi kritikusokat és az alternatív szcénában megjelenő iskolai műhelyek képviselőit. Mindhárom asztaltársaság - három egymást követő kerekasztal-beszélgetésen - ugyanazokat a kérdéseket próbálja megközelíteni a saját szemszögéből: mit jelent ma az alternatív színház fogalma; hogyan működnek, miképp hatnak ma ezek a színházak; hogyan tudnak megújulni?

A házigazdák a résztvevőkkel együtt a legutóbbi debreceni Alternatív Színházi Szemlén lezajlott Mi az alternativitás? című konferencia kérdésfelvetéseit szeretnék továbbgondolni, egyetértve a debreceni megszólalók talán egyetlen közös alapvetésével, miszerint az alternatív színház történeti képződmény. A mostani tanácskozáson szeretnék ezt a tényt értékteremtő kontinuitásként hangsúlyozni és mind szakmai, mind kultúrpolitikai szempontból nélkülözhetetlen tájékozódási pontként kiemelni.

A tanácskozásnak nemcsak az a célja, hogy az alternatív színházakra irányítsa a figyelmet, hanem az is, hogy nyilvánvalóvá váljon, hogy az alternatív színházakat nemcsak a rájuk (és történeti előzményeikre is) jellemző struktúrán kívüli helyzet jellemzi. Emellett fontos esztétikai és művészi törekvések is összekapcsolják őket.

Az ASZTA szervezői szeretnék, hogy az alternatív színházak mai törekvései egyfajta egymásrautaltságban is megfogalmazódjanak, megteremtve ezzel az ide tartozó műhelyek, társulatok közös legitimációját.

A tanácskozás résztvevői:

Dióssi Gábor, Dózsa Erzsébet, Herczeg Tamás, Kárpáti Pál, Keszég László, Mikuli János, Pap Gábor, Rácz Attila, Regős János, Rusznyák Gábor, Sándor L. István, Sebők Borbála, Sz. Deme László, Urbán Balázs.

Mindenkit szeretettel várnak a szervezők!

forrás: Hólyagcirkusz Társulat

süti beállítások módosítása