Keresve sem lehetett volna jobb darabot találni a Rivalda Fesztivál zárónapjára, mint Reginald Rose: Tizenkét dühös ember című bűnügyi drámája. Ez az eredetileg tévéjátéknak készült 1954-es színdarab ugyanis a görög sorstragédiák egyfajta huszadik századi sűrítménye. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadását Koltai M. Gábor rendezésében láthatja a közönség május 18-án a Thália Színházban. A darabról a 3. esküdttel - Puskás Tivadar - beszélgettünk.
- Nem hinném, hogy nagyot tévedek, amikor azt mondom, hogy sokunknak, gyanítom, hogy Önnek is, meghatározó élmény a Reginald Rose darab nyomán készült 1957-es Sidney Lumet film. Az Önök előadása azonban egy térben és időben közelebbi filmélmény nyomait hordozza. Koltai M. Gábor rendező és Sediánszky Nóra dramaturg Nyikita Mihalkov, Vlagyimir Mojszejenko és Alexandr Novotockij „12" című forgatókönyvének felhasználásával alakították ki az előadás szövegét. Ez azt is jelenti, hogy nem New Yorkban, hanem valahol Közép-Kelet-Európában játszódik a nyíregyházi Tizenkét dühös ember. Az új közeg mit tesz hozzá az értelmezéshez?
Puskás Tivadar: Persze láttam a filmet is, meg természetesen számos Tizenkét dühös ember előadást, és mind-mind katartikus, nagyszerű élmény volt. Az, hogy a mi előadásunk egy kicsit más, mint a többi, az azért van, mert tulajdonképpen ez egy újraírt változata az amerikai alapmotívumnak. A darab rendezője és a dramaturg, egy kicsit kelet-európai fazont adott az előadásnak. Szerintem ebben az átiratban (fordító Hamvai Kornél, a szerk.) sokkal teljesebb a történet, ezáltal több sorsot meg tudunk mutatni, vagyis mind a tizenkét ember élete láthatóvá válik a mi elbeszélésünkben. Egyébként pedig, mivel nálunk nincs ez az esküdt rendszer, különben is kicsit kitalált ez az egész. Az viszont tény, hogy mégis csak itt élünk, nem Amerikában, így ezt a világot jobban átlátjuk, mint amiről csak elképzeléseink vannak, és meglátásunk szerint, így sokkal életszerűbbé vált ez a darab. Nem nevezzük kifejezetten magyar történetnek, de azért valljuk be, rólunk szól...
- Igaza van. Merthogy az alaptörténet, bárhol is játszódják a darab, a döntés felelősségét boncolgatja - tizenkét embernek (esküdtnek) kell arról határoznia, hogy bűnösnek tart-e egy apagyilkossággal vádolt tizenhat éves fiút. Legyünk bár Amerikában, Oroszországban vagy idehaza, ezeknek az embereknek egyértelműen állást kell foglalniuk élet-halál kérdésében, és ez irgalmatlan lelki teher lehet. Az pedig kinek, kinek a saját belátására van bízva, hogy ebben az éles helyzetben hogyan határoz...
Puskás Tivadar: Hát igen, mindenki fél attól, hogy istennek gondolja magát, de itt döntéshelyzet van, ennek a tizenkét esküdtnek határoznia kell egy nagyon fontos kérdésben, egy ember életéről. Addig nem hagyhatják el az üléstermet, amíg így vagy úgy nem döntenek. Amikor elkezdtük próbálni a darabot, döbbenetes pillanat volt rájönni arra, hogy amikor összezárják az embereket, és itt ugye ez történik az esküdtekkel, mi minden kiderül róluk.
Ez olyan, mint amikor felszállunk egy vonatra, majd beülünk egy hat-nyolcszemélyes fülkébe, és hogyha hosszú az út, akkor egy idő után mindenki mindenkit megismer, és akkor nem maradnak rejtve a titkok sem. Szerintem ez a darab tökéletesen alkalmas arra, hogy egy nagyszerű rajzot adjon tizenkét féle sorsról, az összezártság ugyanis borzasztóan megnyitja az embereket. Az pedig, hogy szembenállás van, szintén nem meglepő. Végtére is az egész darab arról szól tulajdonképpen, hogy van egy bűnös vagy nem bűnös fiú, és az esküdteknek erről állást kell foglalniuk.
- Valóban, az összezártság azt is eredményezi, hogy ez a 12 ember kénytelen szembenénézni önmagával, ki-ki górcső alá veszi a saját sorsát. A (megváltozott) döntésükben az is közrejátszik, hogy a hosszú órák lélekboncolása során, ideig-óráig megfeledkezve magáról a küldetésről is, ők maguk is más emberré válnak, vagy tévedek?
Puskás Tivadar: Nem tudom, nekem erről az jutott eszembe, hogy nem biztos, hogy minden személyes dolgunkat ki kell adnunk magunkból, mert az a mi szabadságunk, hogyha eláruljuk magunkat, vagy ha megőrizzük a féltve őrzött titkainkat. De végül is lehet igazság abban, amit mond, mert itt közben elfelejtődik, hogy miről is döntenek tulajdonképpen, hogy egy ember sorsa van a kezükben. Miközben újratárgyalják az ügyet, a fiú sorsa másodlagossá válik, mert mindenki a saját életéről kezd el dönteni, a többi esküdt közreműködésével. A tizenegy ember valahogyan mindig hozzájárul ahhoz, hogy a tizenkettedik valamilyen döntést hozzon a saját sorsáról.
- A 3. esküdt, akit Ön alakít ebben az előadásban, szintén szembenéz a saját életével, elfojtásaival, és az ő esetében egyértelmű, hogy emiatt változik meg a döntése.
Puskás Tivadar: Így van. Találkoznak a sorsok. Kiderül, hogy mi nyomasztja igazából az én figurámat, mi az ami tönkretette, és mi az amit nem mert egészen odáig beismerni, amíg szembe nem nézett ezzel, vagy nem szembesítették vele a többiek. Rá kell döbbennie, hogy igenis először a saját életében kell rendet tennie ahhoz, hogy tudjon mások sorsáról döntést hozni. Bár nekem vannak gyerekeim, unokáim, és hála istennek hihetetlen jó kapcsolatban vagyunk, tehát nem is tudom igazából felfogni, és nem is érthető számomra az, amikor egy apa eltávolodik a fiától, de mint játéklehetőség, mint gondolat, mint egy átváltozás, egy átlényegülés, az elképesztően jó feladat egy színész számára, és így mondhatom, hogy életem egyik legjobb szerepe. Imádom ezt a darabot játszani!
- Valószínűleg azért is " imádja játszani", mert kibillenti az embert, és olyan alapfogalmak, mint bűn, igazság, megalkuvás vagy igaz-hamis újragondolására késztet...
Hegedűs Claudia tollából
Forrás: Thália Színház
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.