Befogadó-színházi Pályázat

Befogadó-színházi Pályázatot hirdet a Bakelit Multi Art Center. Az évente meghirdetett pályázat óriási lehetőséget kínál társulatok és produkciók számára, hogy Budapesten helyet kaphassanak és bemutatkozhassanak.

 

Felhívás

Várjuk a különböző előadó-művészeti műfajokban tevékenykedők jelentkezését, akik közül egy szakmai zsűri fogja kiválasztani a nyertes pályázatokat.

A Bakelit a város kapuja, a kortárs összművészetiség bejárata. Célja, hogy egy egészséges versenyszellem alakuljon ki a társulatok között azzal, hogy folyamatosan új, vagy még nem befutott, de kiemelkedő alkotók munkáit felfedezze és bemutassa, majd beépítse a budapesti és az országos kulturális vérkeringésbe.

Felelősnek érezzük magunkat azért, hogy teret kaphassanak az igényes, új, előremutató, progresszív előadó-művészeti projektek és produkciók.

Ezért hirdetjük meg minden évben, idén negyedszer a Befogadó-színházi Pályázatunkat. Fontos célkitűzésünk, hogy a vidéki, sőt határon-túli értékek is megjelenhessenek Budapesten, ezért a jelentkezéseket az egész Kárpát-medencéből várjuk.

A nyerteseknek helyet biztosítunk a próbákhoz, illetve ahhoz, hogy bemutathassák nálunk az előadásukat. A hely mellett szakmai és infrastrukturális támogatással is állunk a nyertes pályázók rendelkezésére. A pályázóknak figyelemmel kísérjük a tevékenységét, amennyiben igénylik, szakmai tanácsokkal segítjük őket. Használhatják a színház irodáját, ahol számítógép, internet-kapcsolat, fénymásoló, nyomtató, fax, lamináló-gép áll a rendelkezésükre. A produkció promotálásában a színház is részt vesz; az általa használt médiafelületeken, illetve a színház honlapján anyagokat jelentet meg a produkciókról.

Jelentkezni bármilyen műfajú előadással / előadó-művészeti projekttel lehet, amit az alkotók a 2010-2011-es színházi évadban kívánnak megvalósítani, illetve már megvalósított produkciók továbbjátszásával.

Jelentkezési határidő: 2010. június 30.

A jelentkezők közül 8 - 10 társulatot fogunk kiválasztani, a döntést 2010. augusztus 1-jén tesszük közzé a honlapunkon, illetve minden pályázót e-mailben is értesítünk.

Környezettudatossági szempontból kizárólag elektronikus úton lehet pályázni!

A felhasználóbarát elektronikus jelentkezés az alábbi linkre kattintva érhető el: http://www.bakelitstudio.hu/login.php

Bakelit Multi Art Center

süti beállítások módosítása