Tiltakozások a támogatás csökkentése ellen

Rennes-ben Denis Podalydes a Cas Jekyll című darab elejét az utcán egy padon kezdte játszani. Clermont-Ferrandban Emmanuelle Béart, Wajdi Mouawad és a Stanislas Nordey rendezte Igazak című előadás valamennyi résztvevője az előadást a színház előtt, az esőben kezdte játszani.

couv_jekyll

 

Mind a két eseménnyel a művészek arra akarták felhívni a figyelmet, hogy féltik a színházakat, félnek attól, hogy a színházak „utcára" kerülnek. A pénzügyminisztérium az előzetes tervek szerint a jövőben mintegy 30 millió euróval kívánja csökkenteni az alkotó művészetek szubvencióját. A különböző művészeti szakszervezetek és képviseletek tiltakozására semmi válasz nem érkezett, ezért több mint hatezren vonultak fel Párizsban május hatodikán a Cirque d'Hiver és a Centre Pompidou között.

Forrás: Magyar ITI Központ

4