Sétálj együtt Rozival!

A Budapest Bábszínház következő bemutatója Tasnádi István és Jeli Viktória Rozi az égen című darabja. A zenés-bábos űrséta előkészületeibe december közepén egy nyílt próba keretében tekinthetnek be az érdeklődők. A Weöres Sándor Drámapályázaton nyertes darab premierje január 15-én lesz a Budapest Bábszínházban.

Ősbemutatóval kezdi az évet a Budapest Bábszínház

Minden azzal kezdődött, hogy Rozi hatodik születésnapja elveszett. Jó: esetleg elkóborolt. Mindenesetre szőrén-szálán eltűnt, nyoma veszett, felszívódott. Még szerencse, hogy megkergült az ágy lábához kötött lufi, mert különben mi repítette volna Rozit egyenesen fel az égbe? Márpedig ha nem repül, talán sosem találkozik a szeleburdi kentaurlánnyal, a Nagy Kaprikornusszal, a tejtó halacskáival, a Krokorigó ikrekkel és a többi églakóval, s a végén maga is elhitte volna azt a képtelenséget, hogy az égben csak forró gázok vannak meg hideg kövek, és végtelen üresség.

Nincs határa a kalandoknak, ha a képzelet sarkallja. Rozi a gyerekszobából - álmában, persze - felröppen az égre, hogy megkeresse elveszettnek hitt szülinapját, és kedves cicája társaságában sorra találkozik a csillagképekkel. Először kislányának mondta el Tasnádi István ezt a mesét, amelyet Jeli Viktóriával közösen írt bábszínpadra. Játékosan eligazít az égbolton, de önismeretre is tanítja a gyerekeket. Afféle „színes, szélesvásznú kalandutazás" elevenedik meg a társulat színe-javával, Tengely Gábor hagyományokat tisztelő, de kortárs szellemiségű rendezésében. A Boráros Szilárd által tervezett különleges látvány és Szemenyei János zenéje a hollywoodi mesefilmek, musicalek képi- és dallamvilágával tart rokonságot.

Formába önteni a darab mondandóját

Boráros Szilárd a Csallóközből került a prágai Művészetek Akadémiájára, ahol a kilencvenes évek elején végzett bábtervezőként. Külföldi munkái mellett idehaza is folyamatosan dolgozik az ország több bábszínházában, fővárosban és vidéken. De bárhol is jár, hasznát veszi a cseh egyetemi képzés sokrétűségének, ahol a mesterség minden lépcsőfokát el kellett sajátítaniuk, a műszaki rajzolástól kezdve a gyártásig.

Boráros Szilárd: Az ottani Színművészetitől nincs elkülönítve a tervezői szak. 1952 óta létezik külön bábra szakosodott művészeti oktatás, és a bábrendezés, a bábszínészet és a bábtervezés egy katedra alá tartozik. Szorosabb volt az együttműködés, jobban belekóstolhattunk, miről is szól ez a műfaj.

- Prágában találkoztál olyan bábszínházzal, ami meghatározta a munkásságodat?

Boráros Szilárd: Peter Schumann: Bread and Puppet Theatre. Prágában A tűzoltó halála című beltéri előadásukat láttam először, és a kilencvenes években az Archa Színházban dolgoztam is velük. A nyersesség és a pofonegyszerűség ragadott meg bennük. Mint a zsíroskenyér - minden olyan egyszerű volt. Schumann semmivel sem cicózik túl sokat. Szerinte nem szabad több időt foglalkozni a gyártással, mint amennyit színpadon tölt a produkció. Eszméletlen munkatempóban dolgozik, és ilyeneket mondogat: ide nem kell csavar, elég lesz madzaggal vagy dróttal odaerősíteni, hiszen negyven előadást játszunk belőle. Ez a fajta gondolkodás és munkamódszer több előadásomat is befolyásolta. Legutóbb a Kovács Géza rendezővel készített Cigánylegendában csak nyers papírt használtunk. Afféle raklap technikával készült minden: fekete-fehér festék kartonlapokra festve, színek nélkül, egyszerű, szinte letépett textilekkel kombinálva.

- Melyik előadásaidat említenéd, ahol a bábjaid a legszervesebben illeszkednek a darabhoz?

Boráros Szilárd: Mindig az a mérce, hogy mennyire pontosan tudom formába önteni a darab eszmei mondanivalóját, és mennyire tudja felvenni azt az alakot, ami fejben és érzelmekben már megszületett. Ilyen volt Kecskeméten szintén Kovács Gézával A dzsungel könyve. Faragott famaszkok szerepeltek benne, amihez textil-mozaikok csatlakoztak vitrázsszerűen, selyemből, nehézbársonnyal kombinálva. Az előadás igazából nem Kecskeméten futotta ki magát, mert a színészek nem voltak hajlandóak a fejükre venni a maszkokat, így Zalaegerszegen csiszoltuk olyanra, amilyenre megálmodtuk. Azután a Veres András rendezte Szindbád is sikerültnek mondható, bár nagyon keveset játszottuk. Viszont látta egy lengyel igazgató, tetszett neki, és mivel András Lengyelországban végzett bábrendezőként, nem volt nyelvi akadály, újra elkészítettük lengyel színészekkel. Az az előadás megjárta Kínát is. De sikeresnek tartom a Cigánylegendát, a másodpremierre készülő János vitézt, vagy Kormos István Az égigérő fa című feldolgozását, amit Rumi Laci rendezett Szombathelyen. Akkor vagyok elégedett, ha át tudom karolni az egész folyamatot, ami azért kakukktojás. Egyébként csak tervezek itt is, ott is.

- Mi az oka, hogy sehol nem eresztettél gyökeret?

Boráros Szilárd: Több helyen próbáltuk-próbáljuk, de ez sok mindentől függ. Olyan társulatban tudnék jól működni, amelyik érdeklődő. Én azért csinálok bábszínházat, mert szeretem csinálni, és nagyon nehezen bocsátom meg, ha valaki csak azért műveli ezt a szakmát, mert máshol nem akadt hely.

- A rendezőkkel hogyan dolgozik együtt egy bábtervező?

Boráros Szilárd: Ötletelünk, inspiráljuk egymást. A bábszínházban pontosan kell tudni, hová akarunk eljutni. Mindent úgy kell kitalálni, hogy legyenek sajátos megoldások, megmaradjon a színésznek is valamennyi szabadság, de az eszközök szülessenek meg a próba kezdetére. Lehet közben is változtatni, csak körülményes: a báb változásának van egy gyártási ideje is, ami jóval több, mint amikor a színésztől másik megoldást kér a rendező. A báb ugyan kevesebbet tud, mint egy élő színész, de azt nagyon jól. Például ketté lehet vágni a fejét. Viszont ha így akarom meghalasztani, akkor ezt már az elején tudnom kell, és úgy kell elkészítenem, hogy ne látszódjon rajta, de létrejöhessen a fej széthasadásának az effektje. Vagy égethetek a fejébe koronát, virágok növeszthetek ki belőle. Bármi működhet metaforaként, de azt tudni kell, mielőtt elkezdődik a gyártás. Utólag már nehéz, persze sokszor előfordul. Ezért is vágyom egy együttjátszó csapatra, mert ha tudom, melyik színész mit fog mozgatni, akkor az ő alkatára, hangjára, tempójára lehet létrehozni a figurát.

- Van kedvenc anyagod és bábstílusod?

Boráros Szilárd: A téma adja meg. A bábban az a szép, hogy előtted kel életre, az élettelen anyag a szemedbe tekint és kérdéseket tesz föl, és utána ugyanolyan élettelen anyaggá válik, meghal. Ezt másféle színház nem tudja. Számomra az a fontos, hogy milyen anyagból, milyen bábokkal lehet megcsinálni azt az eszmét, ami az életre keltett darabban van. Kedvelem a papírt, és a primitív technológiákat, mert gyorsan tudnak reagálni, és kevés pénzbe kerülnek, nincs herdálás. De műanyaggal is szeretek dolgozni, vagy fémmel. Kassán rendezte Badin Ádám azt a Betlehemesünket, ahol a figurák rétegelt lemezből lettek flexszel kifaragva: Jézuskát a kassai vasmű öntödéjében öntik ki, és barmok helyett kohász és martinász lehelgeti jobbról-balról. Néha persze az ember téved a megfelelő anyag kiválasztásában. Főleg akkor, ha a gyártás elkezdésekor még túl képlékeny, nem tiszta a kép köztem és a rendező között. Ettől még lehet sikeres egy produkció, de én már nem leszek elégedett.

- Milyen művészeti irányokban keresgéled a bábos anyagaidat?

Boráros Szilárd: Az érdekel, hogyan lehetne a bábnak olyan hiteles 21. századi megjelenését adni, ami még kedves. A bábfigura mindig az adott kor figurális szobrászatát követte. De vajon hogyan lehet megfogalmazni egy királylányt vagy egy jóságos anyót, hogy az tükrözze a kortárs jelleget, de olvasható is legyen az emberi mivolta vagy a karaktere.

- A gyerekek értik az absztrakt bábfigurákat is? Meddig mehetsz el?

Boráros Szilárd: Szeretem a gyerekszínházat, tulajdonképpen az a fő profilom. Nyilván idehaza még tartja magát a közhit, hogy a báb elsősorban gyerekműfaj, miközben ez tőlünk 400 kilométerre nyugatra már nem igaz. De legyen gyerekszínház is, viszont le kell vetkőzni azt az előítéletet, hogy a gyerek csak ezt vagy azt szereti. A Haza című előadás Békéscsabán egy lengyel versből készült, és Mátravölgyi Ákos szinte csak kockákat tervezett hozzá, mégis fantasztikusan működik. A gyerekekre egyaránt hat a realista, részletgazdag kidolgozottság és a letisztult egyszerűség. Számomra inkább az a kérdés, hol van az absztrahálásnak az a mértéke, amikor a belső tartalmat még nem nyomja el egy formalista világ.

Tasnádi István-Jeli Viktória
ROZI AZ ÉGEN
zenés űrséta bábokkal
5 éves kortól

Rozi: ELLINGER EDINA / KARÁDI BORBÁLA
Cica: KOVÁCS MARIANNA
Apa: ÁCS NORBERT
Anya: KOVÁCS JUDIT
Meteoritok, csillagporszemek, napsugarak:
HÁRAI ÁGNES, JUHÁSZ IBOLYA, KOVÁCS KATALIN,
PETHŐ GERGŐ, RADICS RITA, RUSZ JUDIT

Zene: SZEMENYEI JÁNOS
Zenei munkatárs: MÉSZÁROS LÁSZLÓ
Tervező: BORÁROS SZILÁRD
Koreográfus: NEMES ZSÓFIA
A rendező munkatársa: BÁNKY ESZTER

Rendező: TENGELY GÁBOR

Bemutató: 2010. január 15-én pénteken este 6 órakor

Jegyek válthatók a Bábszínház jegypénztáránál: VI., Andrássy út 69. (tel.: 342-2702),
a közönségszervezők részére a Bábszínház szervezőirodájában: VI., Andrássy út 69.
(tel.: 461-5090, fax: 461-5091).

Próbafotók: Torma Gábor
Forrás: Budapest Bábszínház