Kikből lesz a színházrajongó?

Pár hónap alatt több mint 1200-an csatlakoztatok a Facebook egyedálló, megismételhetetlen színház (angolosan) fan page-éhez. Köszönjük mindenkinek, aki ott van, a többiek pedig még mindig nem késtek le. Szóval van egy korrekt táborunk, akik közül itt jobb oldalon páran folyamatosan láthatók és akiket lent jól megmérünk, de előzetesen muszáj elmondani, hogy az eddigi tapasztalatok szerint ez a masszív tömeg hallgat: nem posztol, szinte sosem kommentál és néha, ha úgy tartja úri kedve, lájkol. A közösségi kontent esetünkben így sajnos nem teljesen közösségi, bár körülnézve egyéb page-eken, akadnak sokkal statikusabb tartalmak is. A számok pedig.

A userszám alakulása:


Jól látszik, hogy az erős kezdés után szép parabolába hajlik a növekedés, majd ez megdöccen kicsit az ezres userszám körül - valószínűleg az akkor kirakott nyereményjátékunk okozta ezt.

Nézzük, ki is ez az 1200 színházrajongó. Itt is a Facebook belső statjára tudunk támaszkodni, a highlight-ok pedig:

- a teljes népesség 85%-a 25-35 éves - persze, nyilván a fiatalok felülreprezentáltak a netezők között, a Facebookon meg főleg
- 55%-uk 18-35 közötti nő, ebből 31% 18-24 éves - hoppá. Nyomós érv a színházbajárás mellett.
- 76-24% az arány a nők javára - azért nem hinném, hogy ennyire feminim szórakozás lenne a színház


Persze ezek a számok csak itt, net/facebook/színház relációban állnak meg: valószínűleg a Madáchban vagy a Tháliában kőkeményen borulna ez a demográfia.

Ennyi, következtetések nincsenek, még egyszer kösz a fanoknak.

süti beállítások módosítása