Mivel a hírek szerint az Eszenyi-féle új szellem lengi körül az egyébként kortárs amerikai darabot (eltekintek a leírásától) és pár beugró színész (Gyabronka és Láng Annamária) neve csábítóan hat rám, engedek a kísértésnek és rábólintok a darabra. És igyekszem mindvégig észben tartani, hogy a Vígszínházban vagyok, ahol naaagy a színpad és sok a néző, akik nem feltétlenül az én ízlésemhez közelebb álló alternatívnak mondott (?) színházi adaptációkra kíváncsiak. Most én sem azt akarom látni. Családi dráma, titkok, krimi, megint tükröt tartunk a kortárs (amerikai?) társadalomnak és hát olvashatjuk a figyelmeztetést: csúnyán beszélünk majd és nyugalom, nikotinmentes cigit szívunk a színpadon (hm, egy kortás dráma esetén drámai ez a figyelmeztetés).
Három felvonás, fokozódó feszültség, az égbe nyúló amerikaibabaház díszlet (az Othellóban is hasonló jött szembe), válogatott színészi gárda. De mégis – nem hökkenek meg a szereplők nyomorán, Tracy Letts a Holliwoodból ismert klisékkel dolgozik (alkohol, drog, pedofília, öngyilkosság, vérfertőzés, magányosság, szabadságvágy), amikor éppen feszülne a húr, mindig jön egy ízes káromkodás, ami szétveri az alakuló drámát és önmaga paródiájává formálja. Próbálok nagyon belehelyezkedni a sorsok találkozásába és egymásból adódóságába, de nekem sok a széttárt karok száma (igen, nagy a színpad, de más eszközök is vannak), és a Pap Vera féle matriarcha-despota ordítása (csendben nem lehet kiborulni?). Emellett azt gondolom, hogy a színészek rendben voltak, végre Börcsök Enikőt is láttam egy olyan szerepben, amit elhittem neki. Számomra a rendezés túl statikus volt, igazából nem használta ki a három emeletes színpadot, mindig a kanapén hozta létre a családtagok zárványát, akik nem egymásnak, hanem a nézőknek beszéltek. Pap Vera alakítása - gondolom a rendezői instrukcióknak megfelelően – túlzó volt, már-már nem hittem el neki a szájrákos-gyógyszerfüggő anyukát. Még egy apróság: kicsit didaktikus volt a best of Eric Clapton, de tulajdonképpen jó választás.
Valahogy nem tudok ráhangolódni a Vígre, akárhogyan is, mindig formabontóbbra számítok. Ajánlom inkább a hagyományos színházi formákat vagy amerikai kortárs darabokat, korrekt színészi játékot kedvelőknek.
Tracy Letts: Augusztus Oklahomában (r. Eszenyi Enikő)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.