Tisztújító közgyűlés

Hétfőn délután a Rátkai Klubban ült össze a Budapesten kívüli nagy kőszínházak igazgatói testülete, a Vidéki Színházigazgatók Egyesülete. A tisztújító közgyűlésen - Kaposvár kivételével - valamennyi vidéki színházigazgató megjelent.

Fekete_Pter

Halasi Imre (Miskolc Nemzeti Színház) korábbi lemondása miatt, az elnökséget Tasnádi Csaba a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója képviselte. Első napirendként a leköszönő elnökség beszámolójára került sor, melyet a közgyűlés nem fogadott el, majd voksolás kezdődött a megújuló elnökség összetételére vonatkozóan. Szoros szavazás eredményeképpen, két fordulóban szavazott a 18 nagyszínház jelenlévő igazgatója. A legtöbb szavazatot (14) Nagy Viktor a Győri Nemzeti Színház igazgatója kapta. Az elnökségbe rajta kívül Balázs Péter /Szolnoki Szigligeti Színház/ és Fekete Péter (Békés Megyei Jókai Színház) került be. Az elnökség ezek után egyhangúan Fekete Pétert választotta a Egyesület elnökének. A társaság titkári feladatára Dr. Kriza Zsigmond a Mozaik Művész Egyesület elnöke kapott felkérést és megfelelő számú szavazatot.

Elnökségi tagnak jelölést és szavazatot kapott még: Balikó Tamás (Pécsi Nemzeti Színház) Gyüdi Sándor (Szegedi Nemzeti Színház)

Az új elnökség feladatául kapta a társaság alapszabályának, működési rendszerének átvizsgálását, az Előadó-művészeti Törvényhez való igazodás előkészítését.


A Vidéki Színházigazgatók Egyesületének új elnöksége:

* Fekete Péter elnök
* Balázs Péter elnökségi tag
* Nagy Viktor elnökségi tag
* Dr. Kriza Zsigmond titkár


forrás: Vidéki Színházigazgatók Egyesülete

süti beállítások módosítása