A hét asszonya /SzépRóza-monológok/

Egy Csákányi monodráma olyan egzotikus falat, ami mellett nem illik csak úgy elsétálni, minimum vissza-vissza pillantasz rá, ahogy elhaladsz mellette, de inkább gyorsan rábuksz. Így pillantgattunk vissza mi is egy jó darabig, aztán megkésve bár, de a héten végül sikerült elkeverednünk az előadásra a Nemzetiben. És igen, a falat kifejezetten jól esett.

Az ugye alap, hogy Csákányi Eszter arcberendezését amúgy is hosszan lehet és és érdemes szemlélni, ennél pedig még jobb program, ha a szájából Parti Nagy Lajos jön. A szövegek Partitól megszokottan rengeteg  elmebeteg nyelvújítást tartalmaznak, ami kifejezetten jól esik a fülnek, emellett a szavakból össze álló sztorik is végig lekötik a figyelmet. Csákányi hét különböző figurát játszik, ezek közül nyilván a magas labda a villamosvezető alakja - lásd lent a videón -, de nekem legjobban az amerikás magyar öreglány jött be, Csákányi talán ennél a figuránál tudott leginkább szélsőséges hangulatokat behúzni a játékába. Egyébként összességében visszafogott volt, gondolom, koncepció lehetett a finom játék. A jelenléte és a kisugárzása meg, legalábbis nekem, az aktuális esti szerepétől függetlenül nem kicsit ütős.

Eddig egy darab klasszikus monodrámát láttam korábban: abban Hámori Gabi szerepelt, s persze a bizonyos körökben fétisként tisztelt és félt művésznő miatt nem is igazán tudtam elég figyelmet allokálni a körítésre vagy az alapanyagra. Emiatt nincs sok összehasonlítási alapom, hogy mit lehet kihozni egy egyszereplős estéből, ha az alkotók egy stand-upnál többet akarnak letenni asztalra, de a hét asszony monológjai mögé jó dramaturgiát rak a rendező Anger Zsolt: az öltözőben a láthatatlan partnerrel folytatott szöszölés jól tagolja az előadást. Muszáj még megemlíteni Khell Zsolt díszletét (nyilván nem főhelyen figyel a színlapon, de az úriember jópár ütős struktúrát jegyez, nekem pl a Barbárok tere nagyon bejött), ami minimál, de a vetített képek hangulata király.