Mennyekbe vágtató prolibusz

Különös előadás látható a budapesti Katona József Színház Sufnijában. Fekete Ernő körülbelül harminc Weöres Sándor verset mond és játszik el az általa válogatott, rendezett és előadott a Mennyekbe vágtató prolibusz című produkcióban.

prolibusz_w_022

 

Hosszabb és rövidebb, ismertebb és kevésbé ismert versek is szerepelnek a szubjektív válogatásban, amelyek különös értelmet nyernek és egészen különös hatást keltenek Fekete Ernő előadásában; a versek zeneisége, szépsége magával ragadja a nézőt.

prolibusz_w_010

 

Fekete Ernő a Katona József Színház 2001-es Szent György és a Sárkány produkciója idején kezdte el mélyebben megismerni Weöres munkásságát, s már 2004 óta foglalkoztatja a gondolat, hogy Weöres Sándor műveiből előadói estet készítsen, mivel ez teljesen másfajta kihívás elé állítja a színészt, mint egy-egy szerep ábrázolása egy produkción belül. A művész úr, aki tizenöt éve végzett a Színművészeti Főiskolán - s azóta a Katona társulatának tagja -, most jutott el a pályáján oda, hogy egy ilyen alkotással lépjen a közönség elé.

 

prolibusz_w_032


Előadás időpontok:
március 23. (kedd) 19:30
március 24. (szerda) 19:30
április 13. (kedd) 19:30
április 21. (szerda) 19:30
április 28. (szerda) 19:30

Helyszín:
Katona József Színház - Sufni

fotók: Dömölky Dániel
forrás: Katona József Színház

süti beállítások módosítása