Mesél a bécsi erdő - Katona József Színház

Mi is, mások is istenítették már nem keveset a Katonát a világbajnok társulat, a friss rendezések és a találó alapanyagok kiválasztása miatt. Ezek a minősítések nyilván állnak az ősz óta futó bécsi erdőre is, ahol ugyan a  nagy kedvenc Keresztes-Fekete-Jordán trió nincs jelen, de a huszonegynéhány színész és a rendezés így is biztos játékkal tesz a nézők kedvére. És igen, az ensemble-felállás a Barbárok, Ivanov, Koccanás, stb után most is korrektül működik: kívülről úgy tűnik, mintha a Katonában nem lennének sztárok és vízhordók, a különböző előadások fontosabb szerepeibe szépen rotálják be a színészeket és jól működik a stáb.

Szóval a szupercsapat ezúttal a bécsi erdőben piknikezik, a harmincas évek elején, miközben Európában először pont Ausztriában üt nagyon komolyat a válság, egy határral arrébb pedig egy egykori bécsi festő már lassan esélyes lesz a régóta kinézett kancellári szék megszerzésére. Ebben a tablóban vegzálják egymást kellemes tudatlanságban a bécsi illetőségű és teljesen hétköznapi szereplők, annyira, hogy Ödön von Horváth figuráinak űzött élete és kaotikus kapcsolati hálója a XIX. századi orosz drámák családi-mikroközösségi zűrzavarját is felülmúlja. A válság és a Zsámbéki Gábor rendező által ügyesen adagolt, fokozatos fasizálódás két olyan elem, amitől a még nem túl éles szemű néző rögtön a Mesél a pesti erdő címet vizionálhatja a színlap tetejére, nem kell túlságosan elvont allegóriában gondolkodni. És ha már képletes beszéd: az előadás számomra legjobban megrajzolt szimbóluma a Kovács Lehel legtöbbször viccesre vett rajzfilmnácija és Bán János, a Monarchia egykori kapitánya közötti konfrontáció. Elég direkt és nem túl agyafúrt a megfeleltetés, de Zsámbéki ügyesen, szép lassan adagolva teszi lapátra a peckes és kényelmes régi világot, és hozza előtérbe a barna inget és bakancsot húzott újat.

Ez az este a színészek közül nekem Fullajtár Andreáé volt, aki amellett, hogy nagyon pajkosan tudott libegni a jelmezesek által ráadott korrekt ruhadarabokban , de egy durván széles skálát játszott át elképesztően az elesett szeretőtől a kőkemény(nek látszani akaró) középkorú nőig, az Ivanov után pedig ismét eléggé bejött Bezerédi Zoltán játéka. Rezes Juditról, a furcsa fizimiskájú lányról ugyan mindig nem titkolt és vastagon pozitív elfogultsággal írok, és az előadásban pont ő az előadás egyik központi figurája, de valahogy nem emelkedik ki a stáb többi tagja közül.

Pörgős dramaturgiájának köszönhetően az előadásban nincsenek üresjáratok, bár számomra pont a feszültségtelinek illő második részben volt egy fokkal kevesebb a feszültség mint kellett volna. Érdekesség és nagyon jó húzás a szinte csak jelzésértékű díszletek és a narrátor használata. Összességében érthető és a Katonától megszokott szórakoztató előadás a Mesél a bécsi erdő, a szintén megszokott kiváló színészi teljesítményekkel, tök jó vizuális világgal és pontosan annyi poénnal, amit az egyébként komor sztori elbír.

Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő (r. Zsámbéki Gábor)

(a Katona József Színház fotója)