Akit kevésbé szeretnek, soha sem tudja pontosan, miért is szeretik őt "kevésbé". A világ igazságtalanságát okolja, vagy az emberek érzéketlenségét, holott valójában érzelmi intelligenciájának fejletlensége; önzése és beszűkültsége miatt kerüli őt mindenki. Mert bizony kerülik. Nem szívesen állnak vele szóba. Nem szeretve lenni, pokoli kín. Tekintete összeszűkül, fogát összeszorítja, keze ökölbe szorul. Ilyenkor a legveszélyesebb. Ő, akit kevésbé szeretnek.
Hm, nagyon durva ez a felütés a Szutyok színlapján, tutin elolvasnám novellává bővítve is, éppen ezért egy kemény estére készültem a Szkénében. És színlapról a végére ugorva: sajnos ez az előadás nekem nem működött. Tény pedig, hogy keményvonalas Pintér-rajongó vagyok, háromszor láttam a süteményeket és korábban is kizárólag totális elfogultsággal írtam a társulat előadásairól. Éppen ezért a tegnapi Szutyok előtt is nem kicsik voltak az elvárásaim, talán ez volt a baj.
Hogy mi nem stimmelt? (a történetet nem mondom el, nézd meg az előadást, legyen elég annyi, hogy az este zenitjén egy zsidó laza mozdulattal behajít a kemencébe egy gárdistát). A korábbi előadások tipikus és egyedülálló feelingje, a báj, ami pl. a Parasztoperáben van, a durva precizitással megrajzolt képek (Gyévuska pl) vagy épp a szorító gyomor nyomasztó érzése, mint a Sütemények királynője alatt. Persze sötétség lenne elvárni, hogy minden előadás egy kaptafára készüljön (ami különben a legtöbbször elhangzott és nagyjából az egyetlen kritika pintérékkel szemben), de a Szutyokban valahogy pont az az erő és egyediség hiányzott nekem, amit eddig a legtöbb produkciójukban megtaláltam. Fontos megemlíteni azt is, hogy túl direkt volt az előadás: nem mindenáron kellett volna az egyébként tök jól játszó Szamosi Zsófira piros-fehér sálat tekerni, azért, hogy biztosan jól lássuk, hová vezet az útja - apró szimbólumok, kicsit megcsavart jelentés és értelem; ilyesmiket hiányoltam. A direktség különben az egész darabra jellemző - nekem jobban bejön, amikor a társulat stilizál, és még az szuperaktuális témák is kapnak egy kis pintéres cundert. Itt a kicsinél is kevesebbet kaptak. Valahogy idegen volt a színházi vonal is a sztoriban, még akkor is, ha a Regös János-imperszonátor első jelenése, megspékelve a francia színházi arccal, tényleg vicces volt.
De hogy ne csak fikázzak: az előadás első harmada kifejezetten erős volt, a kórházi jelenet és az örökbefogadásos vonal kibontása rengeteg szépet és jót ígért, az egy szál pikulás, valamint a színészek által összerakott zene pedig kiváló volt (kivéve az Emanuelle-parafrázist, az nem hiányzott). A színészek közül kiemelném Szamosi Zsófit, akiben tényleg ott rejlett a dráma és a feszültség, rajta kívül pedig... Hát nagyjából ennyi, a többiek a szokásos rutint hozták, de persze engem az időjárásjelentés prezentálásával is megvennének, ennyi előnnyel indulnak alapban.
Összességében a Szutyok nálam sajnos leverte a túl magasra emelt lécet, s Pintérék munkásságában valahol a középmezőnybe kerül. A top továbbra is a Sütemények királynője-Kórház, Bakony-Gyévuska trió. Rajongóknak persze így is alapvetés az új bemutató, a Quitt-Thuróczy páros meg nyilván vicces.
Pintér Béla: Szutyok (r. Pintér Béla)
(Koncz Zsuzsa fotója, Színház.net)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.