Madame Pompadour

A huszadik század egyik legnépszerűbb operett komponistája volt az Olmützben született, de Berlinben és Bécsben zeneszerzővé lett Leo Fall. Több műve aratott nagy sikert Budapesten is, majd az 1922-ben színre kerülő Madame Pompadour a világsikert hozta meg a kitűnő zeneszerző számára.


_KED3620


A darab pikáns és fordulatos cselekménye Párizsban, XV. Lajos király udvarában játszódik. Valós tény, hogy e történelmi szempontból tehetetlen uralkodó, minden energiáját erotikus kalandokba "fektette". Neje mellett számos szeretőt tartott, s mikor az éppen aktuális barátnő 1744-ben (állítólag kellő méreg hatására) elhunyt, őt Madame Pompadour követte őfelsége ágyában. Sőt, Pompadour akkora hatással volt a királyra, hogy az általában, a szép hölgyet meghallgatva döntött a fontosabb államügyekben.
Az operett meséje szerint, mikor Lajos vidéki vadászatra utazik, a Madame - hű komornája kíséretében -, természetesen rangrejtve, ellátogat a közismerten közönséges kocsmába, a Művészetek Istállójába, hogy végre az egyszerű néppel - jobban mondva, egy igazi férfival találkozhasson.
René d'Estrades gróf, ugyancsak rangrejtve van itt, mivel nemrég nősült és egy röpke időre elszökött hazulról, hogy egy igazi nővel tölthesse az éjszakát. Talán máris kitalálták, hogy az igazi nő és az igazi férfi egymásba habarodnak és...
De ugyanakkor komoly veszély leselkedik a párra. Pompadour elszánt ellensége, a rendőrminiszter, legjobb ügynöke segítségével akarja rajtakapni a királyi szeretőt. Ha bizonyítani tudná a hűtlenségét, a kezébe tarthatná a roppant okos és befolyásos dámát.

Ami pedig Fall Leo szenzációs és fülbemászó melódiákkal teli muzsikáját illeti, álljon itt a szakemberek véleménye:

"Ízig-vérig modern muzsikus - művész a javából. Invenciózus és ízléses, kiváló tehetség, ha valaki, ő becsületet szerez a huszadik századi bécsi operettnek!"
" Remek dallamok, remek hangszerelés és nem utolsó sorban remek szereplehetőségek a siker titka!"

Nos, ezért döntött úgy a Budapesti Operettszínház a Szentpétervári Zenés Komédia Színházzal közösen, hogy a mai közönséggel is megismerteti ezt a máig is aktuális művet. Reméljük, önök ugyanolyan örömmel fogadják majd Leo Fall operettjét, mint tette azt a szentpétervári publikum 2008-ban.
Ott és Budapesten is Szinetár Miklós állította színpadra a művet. A rendező akkor úgy nyilatkozott, hogy a Madame Pompadourt az operett és a musical műfaja között elhelyezkedő szokatlan alkotásnak tartja. A mű hősei időnként megpróbálnak kitörni az életüket meghatározó könyörtelen keretek közül, ám ez korántsem mindig tűnik lehetségesnek...
A Budapesti Operettszínházban egyébként sztárszereposztásban kerül műsorra Leo Fall operettje. A címszerepet Kalocsai Zsuzsa és Fischl Mónika, Renét Vadász Zsolt és Vadász Dániel alakítja. A király szerepében Huszti Péter, Belotte-ként Oszvald Marika, Calicotként Csere László, Madeleine-ként Kékkovács Mara, a Rendőrminiszterként Faragó András, Róka titkos ügynökként pedig Peller Károly látható. Ők mindannyian arcai az előadásnak - rokokó ruhában, korabeli parókával és sminkkel készült el a látványos produkció nem kevésbé figyelemfelkeltő kreatívja a Budapesti Operettszínház csillogó tükrös folyosóin.
A kiváló előadás és a remek szereplők miatt is érdemes tehát jegyet váltani a Budapesti Operettszínház következő premierjére. S érdemes sietni, mert az első 500 vásárló 10% kedvezményt kap belépője árából! Ráadásul belépőjét a Női szeszély bérlet keretében is megválthatja, s így két legyet üt egy csapásra: rögtön a legújabb sikermusicalre, a Rebeccára is megkapja belépőjét!

Bemutató: 2010. Április 30.


Forrás: Budapesti Operettszínház

süti beállítások módosítása