Shakespeare mozgásban

William Shakespeare két közismert darabjának mozgásszínházi feldolgozázával vendégszerepel Nagyváradon a sepsiszentgyörgyi M-Studio, a Háromszék Táncegyüttes mozgásszínházi műhelye. Május 8-án és 9-én 19 órától a Hamlet, 13-án és 14-én szintén 19-től a Romeo&Julia kerül műsorra a nagyváradi színház színpadán.

hamlet
Romeo&Julia

 

Hamlet

„A lehetetlennel határos vállalkozás a Hamletből mozgásszínházi előadást csinálni. A Hamletet oly mértékben a szavak uralják, hogy a legvégső pontig még a cselekvések és a nem cselekvések is nyelvi formát öltenek benne. (...) A mi előadásunkban nem beszélnek egymással a szereplők. Nem a műfaj 'némasága' miatt, hanem mert szerettük volna a szereplők indulatait, szándékait a szavak kimondása előtti és utáni állapotban megmutatni. Amikor még nem tudják, hogy mit fognak mondani, vagy akkor, amikor már szeretnék elrejteni, eltusolni, meg nem történtté tenni, amit kimondtak" - mondja a Hamlet fizikai színházi adaptációjáról Uray Péter rendező.

 

romeojulia
Hamlet

 

Romeo&Julia

A Romeo&Julia az egyik legnépszerűbb Shakespeare-darab fizikai-színházi képekben elbeszélve. Hogyan uralkodik el az emberben az indulat? A dühvé, gyűlöletté erősödő félelem mitől nem tud elcsöndesedni? Miért nem veszi észre az ember, micsoda pusztítást végez a gyűlölet abban is akiben gerjed, s abban is aki elszenvedi? Miért hisszük, hogy jogunk van a gyűlölethez, s hogy jogos és magától értetődő a bosszú a másik felett? Ezekre a kérdésekre keeresi a választ az M-Studio előadása.

Az előadásokra jegyek a színház pénztárában kaphatók, teljes áron 15 lejért, kedvezményesen (diákoknak nyugdíjasoknak) 10 lejért. A színházi pénztár nyitvatartási ideje: keddtől szombatig 10-13 és 17-19 óra között, vasárnap 17 és 19 óra között. A pénztár telefonszáma: 0259/401-140.

 

Forrás: Szigligeti Társulat, Nagyvárad