Gyanítom: színész maradok - Interjú Sárosdi Lillával

Van úgy - vagy mindig úgy van? - hogy az ember magával küzd még akkor is, ha kegyelmi időszakokból áll az élete. Van, aki ezt nem árulja el. Viszont Sárosdi Lilla őszintén beszélt nekünk róla és arról is, hogyan változik az emberi mérce, mivel jár a magamutogatási vágy és mivel kell szembesülnie a Krétakör társulat megszűnése után.

         
Interjú Sárosdi Lillával - mozgóképes változat

- Mielőtt találkoztunk volna, olvastam egy régi interjút, amiben arról is beszélsz, hogy Szolnokról indultál, ahol Schwajdáék indítottak színészképzést. Azt az életszakaszt kegyelmi időszaknak nevezed és tudom, hogy a Krétakört is annak tartod. Mennyiben kegyelmi időszak az, amit most élsz?

Sárosdi Lilla: Azt hiszem, folyamatosan kegyelmi időszakban létezem. Olyan mintha egy fészekben lennék ahol biztonságban tanulhatom az életet. Most is ezt érzem a családomban. Mindig megtaláltam azt a csapatot, akik mellettem állnak. Burokban születtem és ezek szerint igaza volt az orvosnak aki, azt mondta: „ez a kislány mindig biztonságban lesz".

- Hogy élted meg azt, amikor vége lett a Krétakörnek?

Sárosdi Lilla: Még nyögöm azt a tíz évet, amit eltöltöttem a társulatban. Tegnap is arról beszéltünk Árpáddal (Schilling Árpád, a szerk.), az urammal (nevet), hogy mennyire nehéz új életet kezdenem. Ennek az az oka, hogy a döntést, miszerint befejezzük nem én hoztam meg. Hirtelen felnőttként kellett viselkednem, hiszen született egy lányom és megházasodtam. Most új közegben kell megtalálnom a helyemet, ahol nem én állok a középpontban és nem tudom pontosan, hogy mi a dolgom. Ez azért is nehéz, mert irigy és féltékeny ember vagyok.

Krétakör: Feketeország

- Nemrég azt mondtad: „Ha belekerülnék egy színházi helyzetbe, azt kérdezném magamtól: most játsszak? Az visszataszító. Akkor mi lenne, ha annyi lennék, ami vagyok? De attól meg félek". Emellett azt is említetted, hogy elmúlt benned a bizonyítási kényszer. Ezen megdöbbentem, mert azt gondoltam, nem kérdőjelezed meg azt, hogy te színész vagy.

Sárosdi Lilla: Nekem tíz évig megmondták egy sikeres társulatban, hogy mit csináljak, ami nagy könnyebbséget jelentett. Ráadásul rajongtam magunkért, bejártuk a világot és ettől egy kicsit elszálltam. Más lett a mérce, mint azelőtt. Ennek megfelelően nem gondolkoztam azon, hogy lehet más feladatom a világban. Úgy képzeltem el az életet, hogy: eljátszom a szerepem, utána beülök a Sirájba és ez hetven évig így marad. Két éve szembesültem új kérdésekkel. Akkor azt hittem, hogy abbahagyom a színészkedést, és nem művész leszek, hanem tisztességes ember. Így előkerültek a régi álmaim, az hogy festő, vagy biológus, orvos szeretnék lenni 33 évesen (röhög). De nem jutottam el a fevételiig se, mert ez arról szól, hogy imádom a hangulatokat, amik elkapnak, ha jön egy évszakforduló. Egyelőre eljátszhatom, hogy szenvedek, tehát azt gyanítom: színész maradok. Ezután merül fel a kérdés, hogy kivel és miben dolgozzak. Nagyon szívesen dolgoznék a férjemmel (nevet). Ez azon múlik, hogy partner tudok-e lenni az ő munkájában. Ő teljesen új formában akar hatni a társadalomra, mert azt gondolja, a hagyományos színház kevés ehhez. Én megyek utána és azt mondom magamnak: "meg fogom találni azt, amit keresek". Egyébként az utóbbi időben, a legerősebb élményem a pécsi börtönben volt, ahol  "zsűrizhettem" egy Ki mit tud? -on.

- Hívnak dolgozni, például filmekbe. Mi az ami mostanában megtalált téged?

Sárosdi Lilla: A Vagesszal (Vágvölgyi B. András, a szerk.) forgattuk a Kolorádó Kidet. Erre büszke vagyok, nagyon tetszett, jó a humora és nem akar többet mutatni annál, mint ami és ez ritka. Azért is szeretem mert a Zsolttal (Nagy Zsolt, a szerk.) játszottunk benne egy párt. Egyébként nem árasztanak el ajánlatokkal, de nem is ezt várom. Nagyon boldog vagyok, valójában hevernek előttem a lehetőségek, csak magamra panaszkodom, mert ezeket nem tudom kihasználni. Azt irigylem az emberektől akik körülvesznek, hogy elhivatottságot éreznek, "van egy ügyük".

Nagy Zsolttal a Kolorádó Kid c. filmben

- Most mivel foglalkoztál Pécsett?

Sárosdi Lilla: Az EKF programon belül a Krétakör egy majálist rendezett, április 30-tól május 2-áig a pécsi bányatelepen. Ennek keretében segítettem Katona Krisztának, aki hátrányos helyzetű gyerekekkel fest kültéri falakat. Május 2-án ezek közül lelepleztünk egyet. A köréje épülő műsorhoz hoztam ötleteket.

- Ebben az esetben mit jelent az hogy a Krétakör?

Sárosdi Lilla: Azt, akik dolgoznak benne és érte.

- Tartod a kapcsolatot a volt krétakörös színészekkel?

Sárosdi Lilla: Persze. Például az Annamarival, a Gergővel, továbbá a Koblicska Lőtével (a Szputnyik Társulat tagja) havonta egyszer, a MU Színház kávézójában, egy Terra incognita című, ismeretterjesztő színházat rendezünk. Mindig kiválasztunk egy országot, ami másfél óráig témául szolgál a happeninghez. Ezt az Annamari találta ki, akárcsak annak idején a Krétakör zenekart.

- Bácskai Juli Pszichoszínházában is játszol. Azt miért vállaltad?

Sárosdi Lilla: Három éve már jártam a Julinál, de érdekelt, hogy jelen valómmal, miként tudok részt venni a színházában és milyen kérdések merülnek föl a közönségben. A legelső alkalommal csak az foglalkoztatott, hogy felkértek és játszhatok. Most jobban érdekelt a dolog működése, az, hogy mennyire tud elmélyülni egy adott kérdéssel kapcsolatban, rájövünk- e közösen egy adott probléma megoldására. Ráadásul pont azon a héten készültem a pszihológusommal való első találkozásra, emiatt is izgatott a dolog.

- Sokat kísérleteztetek a Krétakörrel, kerestétek azt, hogy lehet közelebb kerülni a nézőhöz. Te keresel olyan helyet, ahol ez újra meg tud valósulni?

Sárosdi Lilla: Sajnos elég tájékozatlan és lusta vagyok ez ügyben. Pécsen találkoztam olyan emberekkel, akik gyerekekkel foglalkoznak vagy a börtönben dolgoznak. Hozzájuk szívesen csatlakoznék. Azt nem tudom elképzelni, hogy állandó tagja legyek egy színházi társulatnak, de több csapattal lenne kedvem dolgozni és megosztani velük a tapasztalataimat. Ezen kívül persze a magamutogatás is nagyon érdekel.

- Pedig az idézetből, amit a beszélgetés elején említettem, arra lehet következtetni, hogy a magamutogatási vágyad eltűnt.

Sárosdi Lilla: Sajnos nem tűnt el, mert alapelemem. Borzasztó, hogy mindenemet ez motiválja, mert képtelenség együtt élni vele és nyomasztó. Folyamatosan arra gondolok, hogy vajon én mit jelentek másoknak, hányan dicsérnek meg, hányan mondják, hogy kitűnő, kiváló színésznő vagyok, nem a Schilling felesége, hanem Sárosdi Lilla a Schilling férje (nevet), hányan fognak még emlékezni arra, milyen csodálatos voltam a Kököjszi és Bobojszában 1967-ben. Szeretnék egyszerűen úgy létezni, hogy nem mérem magam senkihez. Valószínűleg okosan kell majd ezt a kényszert használnom, ha megszabadulni nem lehet tőle.

Schilling Árpáddal A szabadulóművész apológiájában

- Ha egy színház felajánlaná, hogy te leszel a primadonnája, vagy elárasztana főszerepekkel, akkor az megoldaná a helyzeted?

Sárosdi Lilla: Nem oldaná meg, de egy időre elvakítana az biztos.

- Ugyanakkor azt mondod, hogy egyelőre elutasítod a lehetőségeket.

Sárosdi Lilla: Így van, mert keresem a helyem és sokszor ellustulok, ráfolyik a szememre a homlokom, nem észlelem azt, ami megkönnyítené a helyzetem. Ez azt jelenti, hogy büszkén beszélek arról, hol tart és mit keres a férjem, mert nagyon büszke vagyok rá és imádom. Ezután pedig otthon számonkérem rajta, hogy miért nem becsüli eléggé az én szakmámat (röhög), miért nem érdekli a színház. Mindemellet nincs komoly problémám és igazán boldog vagyok. (röhög, röhög és röhög)

Tóth Berta | szinhaz.hu