Vasárnap lehet utoljára kipróbálni a Lakás-kaland-túra nevű programot a PLACCC Pécs Fesztiválon. A vendégek szürreális, elmés és olykor pimasz képet kaphatnak Uránvárosról helyi magánemberek otthonaiban.
Óriási siker a Lakás-kaland-túra a szerda óta tartó PLACCC Pécs Fesztiválon. A nézőknek már csak egy nap áll rendelkezésükre, ha ki akarják próbálni a programot. A vendégek tízpercenként, kettesével indulnak el Uránvárosban egy szcenizált sétatúrán. A leírás alapján könnyű megtalálni a kijelölt lakásokat, amelyekben előadó- és képzőművészek, valamint építészek produkciói várják őket. A Lakás-kaland-túra nem színház, nem építészet és nem képzőművészet, mégis mindez egyszerre.
Az első lakás programját a pécsi Minimum Építész Műhely állította össze, amely időutazásra, harminc-negyven évvel korábbra viszi vissza az érdeklődőket a múltban. A csoport színészek segítségével teszi érthetővé az egykori uránbányászoknak épült lakótelep városképi és urbanisztikai összefüggéseit. Az egyik dramatizált jelenet az utcán zajlik, amelyhez díszletként magát a valóságot használják. A közönséget Széll Alajos tanácsi dolgozó fogadja, akitől megtudják, hogyan épült meg Uránváros és felajánlja a befolyását ahhoz, hogy lakáshoz juthassanak a megbecsült környéken. A másik jelenetben pedig egy pécsi uránbányász és felesége próbálja meggyőzni a résztvevőket, hogy cseréljenek velük lakást. Lelkesen mesélik, hogy a lakótelepi minigarzonból milyen csodálatos kilátás nyílik a szemközti áruház falára, de mivel gyerekük lesz, nagyobb otthonra van szükségünk, mert „a munkásnak tér kell".
Rövid séta után a Lakás-kaland-túra közönsége egy újabb pécsi magánember lakásába érkezik meg. Az ottani produkció a program egyetlen külföldi résztvevője, Tomáš Vaněk munkája. A cseh képzőművész új technológiák segítségével olyan virtuális hangtereket alkot, amelyek nem létező helyzetekbe "repítik" a nézőt. A résztvevőket egy-egy szobában ültetik le, ahol fejhallgatót kapnak. Szabad szemmel semmit sem látni, az embernek mégis olyan érzése van, hogy nincs egyedül a helyiségben. Az élmény hátborzongató: halljuk, ahogyan valaki járkál a lakásban, kinyitja a csapot, elhúzza a függönyt vagy éppen átöltözik. A kísértetjárta lakás akkor válik a legfélelmetesebbé, amikor a láthatatlan lakó egészen közel jön, belemászik az auránkba és a fülünkbe liheg. Hideglelős, frenetikus a hatás. A közönség folyamatosan a háta mögé pillant, mert az élmény valóságosabb, mint bármelyik Dolby Surround vagy 3-D mozi hanghatása.
Újabb tízperces uránvárosi séta után a közönség egy mogorva öregúr nappalijába csöppen a pécsi Gerilla Puppets csoport jóvoltából. A báb reality előadás főszereplője a tipikus pécsi lakos, Tüke úr, aki leginkább a Muppet Show két zsémbes öregurára emlékeztet. Tüke úr tévét néz és folyamatosan kommentálja a látottakat. Semmivel sem elégedett: az amerikai filmekben káromkodnak, a másikban idegen nyelven beszélnek, és még ott vannak azok" a mocsokláda marionettek" is. A képernyőn végül feltűnik Csucsu bá', aki építőmunkásként az EKF-programsorozat beruházásairól nyilatkozik a tévéseknek. Tüke úr leragad a műsornál, mindent hangosan kommentál és persze semmi sem elég jó neki. A vicces jelenetet Csucsu bá' zárja, aki végre azt is elmagyarázza a tudatlanoknak, hogy mi a csoda az a tender és mi köze van a rockzenéhez. A báb reality produkció fanyar humorú, pimasz, de jóindulatú kritika Uránvárosról és Pécsről.
Továbbsétálva a kijelölt sétaútvonalon az utolsó lakásban egy alternatív szórakozóhely hangulata fogadja a látogatókat. Az előszoba színes fényekkel megvilágított labirintussá változik, a fürdőkádban aranyhal úszkál, a konyhai gáztűzhely mellett pedig egy dj keveri a zenét. A Periszkóp Munkaközösség vállalkozása, a közösségi rádió igazi, real time élmény. A látogatók dalt kérhetnek a lemezlovastól, beszélhetnek a rádióban, sőt még a lakás tulajdonosa is élőben nyilatkozik arról, hogy miért adta kölcsön az otthonát a fiataloknak. A rádióműsort élőben sugározzák Uránvárosban és Pécs belvárosában az ideiglenes FM 90-es frekvencián, a csapat honlapján (http://periszkopradio.hu) pedig nemcsak hallgatni lehet az adást, hanem webkamerán közvetítik is a lakásban zajló eseményeket.
A Lakás-kaland-túra útvonala is tartogat még meglepetéseket: a PLACCC Pécs Fesztivál előtt az 1000% csoport színes festékkel, kis grafikákkal dobta fel a környék kissé csúnya, elhasznált városi felületeit. A panel- és téglaépületek között séta közben érdemes megkeresni a street art művészek munkáit, amelyek a rendezvény után is kortárs művészeti alkotásként díszítik majd Uránváros köztereit.
A PLACCC Pécs Fesztivál szervezői és művészei azt ígérték: úgy mutatják meg Uránvárost, ahogyan még a pécsiek sem látták, és a visszajelzések azt mutatják, hogy sikerült teljesíteni a vállalást.
A vasárnap záruló eseményen ingyen lehet megnézni a pécsi Déli Szél művészi kollektíva szabadtéri installációit is a belvárosban. A Hajlék című projekt helyszínei az Északi Várfal-sétány, a Kultúrkert és a Szent István tér.
PLACCC PÉCS: Lakás-kaland túra
Május 30. (vasárnap) 15.00 és 20.00 között
Két fős turnusok indulása 10 percenként
Találkozóhely: Club II. Pub - 7693 Pécs, Esztergár Lajos utca 10. (Olimpia Üzletház nyugati oldalán)
Tudnivalók: a túra kb. 80 perces, kényelmes cipő ajánlott. A túra nyelve magyar vagy angol. (választható)
.Jegyek: teljes árú - 1.500 Ft, diák/nyugdíjas - 1.200 Ft, csoportos jegy 10 főtől - 1.000 Ft (csoportos jegyfoglalás a placcc@placcc.hu email címen)
Jegyek kaphatók: www.placcc.hu , www.jegy.hu, Vista Pécs iroda - Pécs 7621 Ferencesek u. 2. és az InterTicket országos hálózatában
A megvásárolt belépőjegyekkel a nézőket előadás után vendégül látják egy pohár PORT.hu italra a PLACC Pécs fesztiválközpontjában, a Kultúrkertben. (Pécs, Szent István tér 17.)
fotók: Dörögdi Orsolya
forrás: Placcc Fesztivál