A szex misztériuma, avagy...

Aki ismeri Szikora Jánost, tudja, hogy rendezzen bár veretes művet, vagy habkönnyű zenés darabot, a néző a színpadi látványra évekkel később is emlékezni fog. Vállaltan filmszínházban gondolkodik, ahol a színpadkép az előadás egyik főszereplője. Nincs ez másként Paulo Coelho Tizenegy perc című regényéből készült tabudöntögető színdarabnál sem, amelynek Szikora János nem csak a rendezője, de a díszlettervezője is egyben. Sok egyéb mellett, az útkeresésről, a sorsazonosság kérdéséről, a döntéseink súlyáról, a szexualitás misztériumáról, az ösztönök sugallatáról, beszélgettünk a Tizenegy perc rendezőjével.

paulo coelho
Pauulo Coelho

 

- Coelho műve egy lány, Maria fejlődéstörténete, aki a regény során bejár egy hatalmas lelki, szellemi utat. A színpadi műben hogyan lehet hatásosan kifejezővé tenni, megmutatni ezt a nagyon erős belső történést?

Szikora János: Először is én már az elején láttam, hogy ez egy egyszemélyes darab. Az író is annyira a főszereplőjére koncentrál, hogy hozzá képest olyan epizódfigurákat vonultat fel a regényben, akik mindannyian tulajdonképpen csak arra valók, hogy Mariának ezt az önfejlődési folyamatát, ezeket a stációit kijelöljék. Egy olyan előadást képzeltem el, aminek a tengelyében ez a főszereplő lány áll, és valahogy minden körülötte forog. Ezt rávetítve a látványra, az is rögtön megvolt a fejemben, hogy ez nyilván forgószínpadot jelent, mert ebben az előadásban, ebben a történetben minden nagyon gyorsan változik. Pont emiatt felötlött bennem, hogy filmes szerkezetet kellene használni. Miután én egyébként is erősen vonzódom egy olyan formanyelvhez, ami filmes eszközökkel él, és most elsősorban nem is arra gondolok, hogy vetítéseket, vagy kamerát használunk, mert ez nem egy akkora durranás, hanem ahogyan megvágom ezeket a jeleneteket, igazából ez a kulcs, mert ez a színházban nem nagyon szokott működni, vagy legalábbis nagyon ki kell találni a módját. Itt ugyanis nincs mese, a színpadi jelenetbe be kell jönni, és ki kell menni, és passz. Az izgatott, hogy mégis hogy lehet nem bemenni, és nem kijönni, hanem már ott lenni, és aztán egyszer csak megint kívül lenni a jeleneten. Tehát ez a fajta montázstechnika foglalkoztatott, és ezért találtam ki ezt a két különlegesen mozgó paravánt, amire előről és hátulról is lehet vetíteni, hol árnyékok jelennek meg rajtuk, hol az élő szereplő tűnik fel, és mindeközben ezek forognak. Amikor összeállt a díszlet, engem is meglepett, hogy milyen sok variációs lehetőséget kínál ez az egyszerűnek tűnő megoldás. Hát körülbelül így tudjuk megmutatni a belső rezdüléseket, történéseket.

 

Szikora János
Szikora János

 

- Egy nő, egy történet. A Tizenegy percben Maria az origó, ahol a férfiak a díszletek, a lelki stációjának a mérföldkövei. Ugyanakkor ez egy mindenki számára tanulságos példabeszéd, amit ha egyszerűen fogalmazunk, arra tanít, hogy merj bátor lenni, és keresd meg a boldogságot, bármilyen nagy árat fizess is érte. Neked miről szól ez a tanmese?

Szikora János: Az én számomra az segítette meg az azonosulást ezzel a lánnyal, hogy él ebben a fiatal teremtésben valami konok elhatározás, hogy végigjárja a saját ú

tját, amit nem tud pontosan meghatározni, hogy az micsoda, de valami ösztön mindig arra viszi, hogy erről az útról ne térjen le, menjen rajta végig, még akkor is, hogyha korlátokat és erkölcsi határokat kell áthágni és áttörni emiatt. Amikor ellenállhatatlanul azt érzi, hogy nincs más, akkor úgy dönt, hogy prostituált lesz, és igenis ki fogja próbálni ezt is. Ez egy valós erkölcsi korlát áttörése, nem azért egyébként, mert kurva akar lenni, csak tudja, hogy az út erre visz, és nem akar letérni róla, és így inkább keresztül szenvedi magát rajta. Ez a fajta sorsazonosság vonzott benne. Másfelől meg él benne egy elemi kíváncsiság, a szex mibenlétének megértésére. Maria ugye gyerekkora óta műveli, és nagy riadalmára, nem találja benne azt az örömöt, amit elképzelései szerint a szexnek nyújtani kéne. Hát hogy is van ez?! A szex misztériumának a komolyan vétele és egyáltalán ennek a megfejtése, vagy az ebben való elmerülés engem mindig is izgatott, tehát nagyon szerettem olyan darabokkal foglalkozni, amelyeknek központi témája az érzékiség misztériuma. Ha jól belegondolok, talán még nem is találkoztam még olyan színdarabbal, ahol ennyire töményen erről lett volna szó.

 

IMG_0103

 

- Vannak olyan érzések, amikről képtelenek vagyunk beszélni, olyankor vagy eltemetjük magukban, vagy keresünk egy másfajta kifejezési formát. A darabban erre találtátok ki a zenés részeket?

Szikora János: Amikor először elolvastam a szövegkönyvet (Coelho azonos című regényéből Pozsgai Zsolt írta a színpadi változatot) rögtön arra gondoltam, hogy feltétlenül szükséges volna ehhez valakivel zenét íratni, mert nagyon nagy érzelmi viharokat, konfliktusokat él át a főhősünk, ezek kifejlődéséhez viszont nincsenek meg a megírt jelenetek, sem a könyvben, sem a darabban, de mégis csak ott vannak, léteznek. Egészen biztos voltam benne, hogy a zene tömörítő, érzéki ereje lehet az, ami ezt a verbális hiányt pótolja. Gerendás Péter (a darab zeneszerzője) kiváló zenei stílusérzékkel tapintott rá arra, hogy milyen fajta dalok lehetnek azok, amelyek szinte jeleneteket pótolnak. Éppen ezért úgy instruáltam a színészeket, hogy ezeket ne daloknak, hanem monológoknak tekintsék, ezáltal ezek a zenei betétek is mind, mind egy érzelmi stációnak az állomásai.

- Mindez azért is nagyon fontos, mert a regényben hangsúlyos

a naplóírás, Maria önreflexiói, és a darabban, nem csak a dalok az úgymond visszacsatolások, hanem a belső hangok is hasonló szereppel bírnak. A próbán nekem úgy tűnt, hogy ezek a belső narrációk valahogy összecsúsztatják az időt...


IMG_0160

 

Szikora János: Ez pontosan így van. Szerintem ez egy érdekes játék, amikor egy élő szereplő egyben a saját maga narrátora is. Azok a kimondatlan, elhallgatott gondolatok, futamok, amelyeket az életben nem mondunk ki, a regényben Maria a naplójába írja, nálunk ezeknek a fontos motívumai elhangoznak egy belső beszéd, narráció formájában. Sőt, ez annyira megtetszett, és odáig vetemedtem, hogy van egy komplett, nagyon fontos jelenet, ami teljes egészében ilyen narratív formában jelenítődik meg, majdnem úgy, mint egy hangjáték.

- Amikről az elmúlt percekben beszélgettünk, az útkeresés, a szex misztériumának megfejtése, erkölcsi határok átlépése, mind, mind olyan kérdések, amelyek így vagy úgy, de mindenkit érintene, és Paulo Coelho ezt igencsak jól tudja. Nem véletlen, hogy a brazil író könyvei több mint 100 millió példányban, 63 nyelven és 150 országban jelentek meg. Ezek tények. Ugyanakkor az is köztudott, hogy nem mindenki van odáig érte, a fanyalgók túlontúl is direktnek tartják, a rajongók pedig tanítómesterüknek tekintik. Te melyik táborba tartozol?

Szikora János: Való igaz az, hogy az ember nem lehet annyira nagyképű, hogy ne vegyen komolyan elemi tényeket, tehát az, ha valakinek az írásművét, Magyarországon több százezren olvassák, a világ több tucat nyelvére lefordítják, sok milliós rajongó tábora van, ezzel lehet egyetérteni, lehet ezen utálkozni, sok mindent lehet ezzel vele kezdeni, de egy dolgot nem lehet csinálni: ezt nem lehet nem komolyan venni. A tényeket nem lehet lepöckölni. Hogyha százezer embert valami ilyen elemi módon megérint, akkor az az (író)ember igenis tud valamit. Ez pedig egy nagyon lényeges dolog. Elismerem, én nem merültem el teljesen a coelho-i életműben, így magamban csak találgatom a sikerének a kulcsát. Az elmúlt hetekben azt a választ találtam rá, hogy olyan témákhoz nyúl, amelyek minden embert érdekelnek, és ezt valami olyan egyszerű, közérthető nyelvre képes fordítani, amire lehet azt mondani, hogy vulgáris, vagy kommersz, tehát mindent lehet rá mondani, de hogy az emberekkel megérteti azt, amiről szó van, az egészen biztos. Egy átlagos befogadói szellemi szintre képes lehozni olyan témákat, amelyekről a világirodalom számos alkotója éteri magasságokban gondolkodik. Tehát én azt hiszem, hogy ennek ez a kulcsa, nagy témákat, nagyon egyszerű módon megfogalmazni. Egyébként meg gyorsan hozzáteszem, ez nem is olyan egyszerű. Én magam is, ezzel az anyaggal való foglalatoskodás közben jutottam el ezekre a gondolatokra. Nem tudom, hogy az előadás ezt majd milyen formában tükrözi, de hát minden esetre ez volt a szándék.

forrás: Thália Színház

Kapcsolódó fotógaléria a foto.szinhaz.hu-n >>>

--------

Paulo Coelho: Tizenegy perc
Ősbemutató: 2010. június 02.
Helyszín: Thália Színház
Jegyvásárlás >>>