Egy örömlány tündöklése

11 perc. Sok vagy kevés? Helyzetfüggő. Van, hogy ennyi idő alatt lepereg egy teljes élet, máskor meg csupán egy szemhunyásnyi történésre elegendő. Paulo Coelho művében, és a regényből azonos címmel írt színpadi változatban is, ez a prímszám törtidő. A Tizenegy perc egy brazil lánynak a fejlődéstörténete, testi-lelki buktatókkal és életre szóló tanulságokkal. Annak a sűrített példázata, hogy ára van annak, ha egy ember nem a kijelölt utat választja. A Thália Színház és az Új Színház közös produkcióját Szikora János rendezésében, Gubás Gabival a főszerepben mutatják be június 2-án. A zenés játékról Gubás Gabival 11 percben beszélgettünk.

- A Coelho-mű, így a színdarab is egy nő fejlődésregénye, boldogságkeresése. Téged mi ragadott meg ebben a lányban, ennek a nőnek a sorsában, akit megformálsz a színpadon?

Először én nem a regényt olvastam, hanem a színpadi változatot, de az mindenképpen nagyon érdekes, hogy amikor elmondtam az ismerőseimnek, hogy erre a darabra készülünk, akkor főképp férfiaktól, azt hallottam, hogy ez egy remek gondolat, mert a Coelho-regény egy alapmű. Megmondom őszintén, hogy amíg nem kaptam meg ezt a szerepet, nem olvastam Coelho műveket, így ez volt az első, de nagyon kíváncsi voltam rá, mert tudtam, hogy ő egy nagyon felkapott szerző. Szóval elkezdtem faggatni a barátaimat, hogy mégis kinek miért tetszett ez a történet, pontosan úgy, ahogyan te most engem kérdezel, hogy miért érdekel valakit az, hogy egy lánynak milyen a sorsa, vagy honnan hová fejlődik. Az izgatott a legjobban, hogy miért elsősorban a férfiakat ragadja meg ennyire, és erre ők azt mondták, hogy ez azért van, mert nagyon sokat lehet belőle tanulni. A színpadi változatról azt gondolom, hogy egy ütős, nagyon jó kivonata lett ennek a regénynek. Abban reménykedünk, hogy azok a Coelho-rajongók, akik olvasták az alapművet, azt érzik majd, hogy igen, erre vágytak, ezt szerették volna látni a színpadon. Persze az dilemma, hogy mi maradjon ki, és hogyan lehet végig vezetni azt az ívet, amit egyébként az ember, ha elolvassa a regényt, folyamatosan végig tud követni. A próbák során én egyre jobban beleszerelmesedtem ebbe a történetbe, és most, hogy a finisbe érkezünk, nemsokára premier, Mariának az egész kálváriája, már jócskán bennem mozog. Rengeteg olyan közös pontot találtam a saját életem és a színpadi figura sorsában, ami nagyon személyessé tudta tenni számomra ezt a lányt, segített megformálni ezt a karaktert. Mindamellett, hogy én nem lettem kurva...

- ...nehogy félreérts, de sokszor elég egy balkanyar, ami félreviszi az embert, elfogad valakitől egy útmutatást, vagy találkozik egy addig ismeretlen érzéssel, amitől teljesen új fordulatot vesz az élete...

Ami nekem nagyon fontos, illetve folyamatosan próbáltam szem előtt tartani, hogy ez a lány, akármibe is kerüljön, bárhova is sodorja az élet, akár a véletlenek, vagy a saját rossz döntései, de mindig szeretne kiutat találni. Az is lényeges, hogy mindenből tanulni és tapasztalni akar olyan dolgokat, amikkel felül tud emelkedni, vagyis túl tud lépni olyan élethelyzeteken, amikbe mások esetleg beleragadhatnak. Vagyis ez az egész történet számomra egyfajta tanmese, hogy így is jó élni, még akkor is, ha az ember szélsőséges szituációkba is kerülhet.

- A regényben a folyamatos önreflexió eszköze, ha úgy tetszik a tanulási folyamat leírása, hogy a lány naplót vezet. A színpadi változatban a dalok jelenítik meg a személyes vallomásokat?

Is, mert ez nagyon fontos volt, hogy megőrizzük azt, ami hangsúlyos a Coelho regényben, vagyis, hogy vannak ezek a privát önkifejezések. Ugyanakkor a rendező (Szikora János) zseniális találmánya volt, hogy ezeket az írott részeket, belső hanggá alakítjuk a színpadi változatban. Úgy zajlanak majd a jelenetek, hogy időnként megszakítja egy-egy narráció, ami rögtön egy másik vetületét adja annak a résznek, amit a néző lát. Ami még segíti ezt a fajta önreflexiót, az valóban a zene, mert nyilván, amit nem tudunk szavakban elmondani, azt kiváltják a dalok. Vannak tehát olyan zenés részek, amelyek tovább viszik a prózai jeleneteket. Ezért is nagyon jó, hogy egy zenés színpadi változat született, beleértve, hogy Gerendás Péter nagyon jól énekelhető slágereket írt számunkra.

fotók: Takács Zsolt | foto.szinhaz.hu

- Egy kissé fanyar, de mégis happy enddel záruló 21. századi Kaméliás hölgy történetnek is nevezhető ez a színpadi változat, nem?

Nem tudjuk még, hogy mi a vége. (A beszélgetés óta már természetesen megszületett a darab végső változata, a szerk.) Még formáljuk, alakítgatjuk, hogy miként találjanak egymásra a szerelmesek, (Maria és festő szerelme, Ralf) hogy ne legyen nagyon gejl, persze attól ez még happy end (lesz). Ami nagyon fontos, hogy itt két ember valódi, igaz találkozását mutatjuk meg, akik megszabadulnak az önmaguk által kreált bajaiktól, görcseiktől és frusztrációiktól, azáltal, hogy megismerkednek. Itt nem csak két szerelmes találkozik, hanem két olyan ember talál egymásra, aki azáltal tud egymáson segíteni, hogy az egyik a másikat megváltja, idézőjelbe téve. Nem csak egy szerelem szövődik kettőjük között, hanem itt egy sokkal mélyebb kötődés van, nekik találkozniuk kellett. Én mindig azt mondtam, hogy háromféle kapcsolat létezik. Az egyik az a típus, aki elvesz belőled, a másik az, aki nem vesz el belőled, de nem is ad hozzád, és a harmadik az, aki hozzád ad, aki által több leszel, és akinek te is tudsz adni, hogy attól meg ő is több legyen. Ez a termékeny kapcsolat, amikor megtalálod azt az embert, aki valóban ki tud téged egészíteni, vagyis rálelsz a másik feledre. Nagyon ritka ez a fajta találkozás, de szerintem erről szól ez a darab, vagy erről is szólhat, egy ilyen fajta tökéletes egymásra találásról.

- Mi hatott leginkább zsigerileg rád ebben a női sorsban, amitől mondjuk napokig nem tudtál aludni?

Az, hogy a végletekig el akar menni azért, hogy megtalálja önmagát. Ez a fajta (út)keresés bennem is megvan. Azért lettem színésznő, hogy megismerjem önmagamat, mire vagyok képes, mi az én dolgom. Azáltal, hogy több életet el tudok játszani, vagy bele tudok lesni sorsokba, azáltal több tapasztalathoz is jutok, és levonhatok tanulságokat. Számomra is egy önismereti keresés az, ami elindított engem ezen az úton, a pályámon, ahogyan Maria is ezt teszi, amikor nekivág, és bár egy másik utat választ, de neki is ez a célja. Az pedig, hogy a végletekig elmegy, és mindenből megpróbál erényt kovácsolni, az nekem szintén nagyon szimpatikus, és ez mindig tovább is lendít a karakterben is. Az pedig, hogy ennek eredményeként megtalálja azt, amit keresett, az nekem is megadatott az életemben.

forrás: Thália Színház

Kapcsolódó fotógaléria a foto.szinhaz.hu-n >>>

Kapcsolódó cikk:
- A szex misztériuma, avagy a boldogságkeresés útvesztői - Interjú Szikora Jánossal

--------

Paulo Coelho: Tizenegy perc
Ősbemutató: 2010. június 02.
Helyszín: Thália Színház
Jegyvásárlás >>>