Miért a Poszt?

Pécsi Országos Színházi Találkozó. Sokaknak nem mond semmit a név, miért is mondana az amúgy is hagyományosan és nagyrészt elefántcsonttoronyba zárkózott színházi világ első számú éves összejövetele. A falon azonban érdemes rést ütni, mivel a kékhajú néniken,  a dramaturg haverjain és a túlkoros bölcsészlányokon kívül sokaknak érdekes lehet a másfél hetes rendezvény. Ahol ugye, ha már túlfolyásod van színházból, ezer más programot találsz - különben is Pécsen vagy.


A színházi program végtelen, ez alap. Az előadások közül - szigorúan szubjektíve - alapvetés a szputnyikos Kockavető és az örkényes Kasimir és Karoline, és Trill Zsolt miatt kötelező lesz a Fodrásznő (Debrecen) is. Az egri Csörgess meg! is érdekesen hangzik, valamint jön a Momentán is, mind a kettőt érdemes megnézni. Mindent felsorolni felesleges, a program napokra bontva itt elérhető, jegyeket pedig itt lehet nézni. Az origo csinált egy fullos összeállítást az előadásokról. A színházi előadások mellett érdemes elcsípni egy-egy beszélgetést színészekkel, alkotókkal, plusz benézni a rengeteg kiállításra, ami a Poszthoz kapcsolódik.

Szürke árnyékot vet a rendezvényre az elcseszett időjárás, ami ugyan a zárt térben játszódó előadások élvezetét viszonylag kis mértékben befolyásolja, a sétálóutcán való egész napos lődörgést/fagyizást/fröccsözést viszont annál inkább - mindenesetre jó hír, hogy az orákulum szerint hétvégétől,  jövő héten már eltűnik ez a Hebridákra jellemző időjárás.

Ahová még kötelező beülni, elmenni, megnézni, megkóstolni (Tomi, köszi a tippeket)

-    A vadonatúj Tüke Borház (terasz!) a Tettyén, bővebb infó a Facebookon
-    Kultúrkert, Poszt-programokkal, szintén érdemes rájuk nézni a Facebookon.
-    Wellness a Kikelet szállóban: fent a hegy oldalában, ahonnan az étteremből, de a medencéből is durva panoráma a szerb határig
-    Fregatt Arizona pub a király utcában, alapvetés, ugyanígy a színház mellett az Enoteca Corso
-    fagyiskocsi a színház mellett
-    kocsmázás: Kino Cafe az Uránia moziban, Cooltour Cafe a Király utcában, kötetlen semmittevés a Kanta bárban az Irgalmasok utcájában
-    kiállítás: Günter Brus a Múzeum Galériában (Káptalan u. 4.), Vasarely hatása című kiállítás ugyanazon a címen, és persze az újranyílt Vasarely-kiállítás
-    ha pedig kocsiba ülsz: 1. séta Palkonyán a templom és a pincesor között, 2. ebéd Maulnál Villányban, 3. heverészés a Vylyan tízpontos teraszán Kisharsányban
-    egyéb programok kimerítő gyűjtőhelye: http://www.ilovepecs.hu, és persze bármilyen egyéb ötlet jöhet kommentbe.

 

süti beállítások módosítása