TÁP Önkritika

A TÁP Színház kikéri magának a véleményformálás utóbbi időben elburjánzott káros megnyilvánulásait. Felháborítanak minket a rossz kritkiák, amelyek száraz kóróként nyikorognak a diskurzustérben, és megfosztanak bennünket a jogosan megillető örömtől és büszkeségtől. Írónk elszomorodott, rendezőnk őrjöng, a színészek a hajukat tépik.

Szerintünk jók az előadásaink. Mi szeretjük magunkat, és utáljuk olvasni a róluk született írásokat. Elhatároztuk, hogy elárasztjuk a sajtót a saját kritikáinkkal. Olyanokkal, amilyeneket mi szeretnénk olvasni, kényelmesen hátradőlve fotelünkben, mamuszban, teánkat kortyolgatva, csöndes, szerény megelégedettséggel.

A következő írások a mi kritikai eszményképeink. Ilyeneket várunk másoktól is.

TÁP Színház

„A magad külső szabadságát úgy szorítsd meg, hogy a mások szabadsága is elférjen a tied mellett." (Immanuel Kant)



taplogoweb


 

Sziszfusz megkísértése a fjordokon
TÁP: Roló


Trafó, május 28. Este féltizenegy. A Táp Sínház Roló című előadásának premierje. A közönség sorai között számtalan ismerős arc: anyukám, barátnőm, testvérem, illetve színészek a Katona József Színház társulatából és/vagy máshonnan. Szinte csak mi vagyunk civilek néhány harsány rajongóval egyetemben, de jó így nekünk, mert nézni jöttünk.

A Roló színdarab. TÁPosan lazán szőtt, tematikus jelenetfüzér - Vinnai András tollából, Vajdai Vilmos koordinálásával -, amely kellőképp (de még hogy!) lekerekedik. A téma a memóriazavar. Örök humorforrás. Ki ne viccelne ezzel?

Még egyszer, mi a téma? Csak azért, mert már nem emlékszem. Érted, mert elfelejtettem. Memóriazavar.

Na, az ilyenekért kapunk a pofánkra. Ugyanis Lajos (Gosztonyi Csaba) csakugyan nem emlékszik semmire. Egyszerűen elfelejti. Küzdeni is elfelejt. Nincs célja, sőt, úgy tűnik, oka sincs igazán. A lét kezdeti fázisában, emberi funkcióktól mentesen él, és ehhez mérten viselkedik. Játéka tökéletesen színpadiatlan - még azt sem játssza, hogy ott van. Másfél órán keresztül képes szemrebbenés nélkül csak-lenni. Nem cselekszik, és nem dolgozza föl az eseményeket. Tiszavirág-életű érzelmi és gondolati ingereit másodpercek alatt fölemészti betegsége. Nincs íve, sehonnan sehová jut, se ízlése, se egyénisége - drámai szempontból egyszerűen használhatatlan figura.

 

IMG_9986
Kovács Ádám, Janklovics Péter, Stork Natasa

 

Lajos olyan, mint színházban nullával osztani.

A professzor (Terhes Sándor) viszont nem adja fel. Fáradhatatlanul kutat Lajos memóriazavarának oka után. Minden elkövet, hogy ne vesszen a feledés homályába - még a hozzátartozókat is felkeresi, sőt, nem átall áramot vezetni páciensébe. Gonosz, makacs, elkötelezett, (hír)névre szomjazó orvos: Dr. Pumánszky Miklós. Az öröklétre vágyik - emlékezet útján szeretne fennmaradni az idők végezetéig (ki nem?). Ám Lajos betegsége makacsabbnak bizonyul.

Lajost számos élethelyzetben láthatjuk megbukni. Nem jó munkaerő, nehéz vele az ágyban, szívességre nem lehet megkérni, lottószámokat nem tud húzni, és a többi. Minden epizód egy kisablak a mindennapokra; mindegyikkel egy újabb árnyalattal színesebb képet kapunk arról, hogy a feledékenység mekkora szívás, illetve hogy mennyire nincs erre felkészülve a világ.

 

IMG_0013
Terhes Sándor

 

Ez egy vidám darab egyébként? Rendben. Egy kicsit mindent komolyan kell venni. Utólag átgondolni. Meghányni-vetni. Ez történt eddig.

A Roló - ha még nem említettem volna - elsősorban szórakoztató. Iszonytatóan megnevettet. Vinnai András szövege bőszítő anti-humorral támad: a poénok nem ott, nem akkor és nem úgy csattannak, ahol, amikor és ahogy várnánk. Az író híresen ócska dolgokat tupíroz, morbid módon végteleníti őket, hogy idegpályáinkon cirkulálva egész testünket megrázzák, és ennek eredményeképpen gyakorlatilag hányjunk és fossunk a röhögéstől.

Ezen őrültségek isteni színtere a skandináv szappanopera-szál, amely az előadás elején valószínűleg minden nézőre sikeresen ráhozta a frászt. Ez végig ilyen lesz? - gondolták, ahogy jött rájuk a frász. A színészek kiválóan hozták a sejtelemes északi melodrámát. Stork Natasát tudom leginkább kiemelni, aki rendkívül meggyőző világfájdalommal és norvég szomorúsággal játszotta Clara szerepét. Tulajdonképpen az egész szál „egy nagy köcsögség": telekvita, malom, műtét, májusfa, bagoly, plébános, pincér, Antwerpen, indulat és szenvedély a fjordok mentén. Egy fel nem fedett múltra tett homályos utalások, és hangsúlyozott, ám soha többé nem említett momentumok tömkelege vár ránk ebben a mutáns teleregényben, mely a Twin Peaks, a Vadkacsa és a Farm, ahol élünk nászából született. Nem egyszerűen stílusparódia - csak szeretnénk, ha az lenne. Attól megkönnyebbülnénk. Ó, csak vicc az egész, hála istennek! Persze nem állítom, hogy véresen komolyan vehető, de az indokolatlannak tűnő szöveg- és jelenetismétlések, a nyelvbotlások, hatszázszor kifacsart, ostoba fordulatok, félrebecézett főszereplők, elnagyolt gesztusok és maga a roló (Tabeira Iván zseniálisan kínos előadásában) a puszta viccnél sokkal égetőbb nyomot hagytak bennem. Amellett, hogy az ember óhatatlanul is megröhögi a leblokkoló színészt, vagy a parókián szolgáló bozontos korcs anekdotáját, a darab ezen része - az író és a rendező botrányos, abszurd eszközeivel - nagyszerűen tolmácsolja a kilátástalan sziszifusziságot, amelyet a lajosi sors magában hordoz.

 

IMG_9994
Jelenet az előadásból

 

Ott ez nem rajzolódott ki bennem ennyire. Az előadáson leginkább csapkodtam a karfát, tekintve, hogy ezek a már-már szürreálisan égő helyzetek színpadon nagyon mókásak tudnak lenni. Persze jól jön, ha csípjük a TÁP-stílust.

Legjobb jelenet: a bagoly bejuttatása az agyba. Nem bonyolult formula, de Tamási Zoli, mint Lajos agyának másnapos ügyintézője, illetve Schönberger Ádám, mint szomorú sorsú bagoly, kiválóan működtek a jelenetben. A lottó-jelenetben Janklovics Péter ripacs bemondója, illetve Kovács Ádám kappanhangú közjegyzője maradt emlékezetes, nem is beszélve a Sas Kabarét ellenállhatatlanul alulmúló Punyánszky-ikrek improvizációjáról, melynek alapját a malom és a majom szavak kísérteties hangalaki hasonlósága képezte. Terhes és Tamási mimikai illusztrációja felbecsülhetetlen.

Illik még megemlíteni Stefanovics Angélát, aki anyukaként maga volt a megtestesült természetesség.

A dal-, tánc- és videóbetétek is tetszettek. Vajdai Vilmos - ha jól vettem észre - amúgy is különös érdeklődést mutat a varieté-típusú, sokszínű szerkesztés iránt, s ez itt is nagyon jól működött. Nem ragadt le a darab, mindig jó ütemben jött a meghökkentő zenével egybekötött muris koreográfia, a bejátszás, rap-betét. A Bohren und der Club of Gore aláfestő zenéjének az öreg Björn története alatt talán egyedül én örültem a közönségben.

 

IMG_0048
Jelenet az előadásból

 

A minimális díszlet két asztalban és vetített hátterekben teljesedett ki. Ezek közül a malom enteriőrjére, és az ablakban percenként elslisszoló bagolyra barátnőm hívta föl a figyelmem, és valóban, mekkora fogás.

A Roló ízig-vérig TÁP-előadás. Elsősorban nevettem. A végkifejleten sírva. Igaz, közben kicsit el is fáradtam. A Vinnai-Vajdai páros humora nem könnyed. Mondhatni: elmebeteg. de nem abban az értelemben... Szentencia, pátosz, szimbolika - a rendező ezeket nagy ívben kerüli, sőt, gúnyolja. El kell fogadnunk a tételt: nincs megoldás - volt egy memóriazavaros ember, és maradt egy memóriazavaros ember. Nincsenek drámai ívek, karakterrajz is csupán a professzor esetében jelentkezik, elnagyoltan. A darabban nagy küzdelem útján nem változott semmi - a végén ott vagyunk, ahol kezdtük, eltekintve Pumánszkytól, aki már ott sem. Mi, színházjárók, nem igazán vagyunk szoktunk az ilyesmihez.

 

IMG_9968
Stork Natasa
fotók: Takács Zsolt | foto.szinhaz.hu

 

Az is igaz, hogy mint színmű, a Roló nem alkot megbonthatatlan egységet; az epizódok mozgathatók, alakíthatók. A szkeccsek ugyan jól át vannak fűzve visszacsatolásokkal, a szálak is hajlanak egymásra, és minden jelenet egyfelé mutat (lásd: nem emlékszem), mégsem kapunk olyan következetes kohéziót, mint egy tradicionális drámától. Ezt, ha akarjuk, felrójuk.

Nekem speciel tetszett így. A színészek pontosan, humorosan, sallang nélkül játszottak, ami hatalmasat dobott az egészen. Éppen a sallangmentesség miatt működött a dolog. Jót nevettünk.

Fekete Ádám | TÁP Színház

 

Kapcsolódó cikk:
- Roló - TÁP ősbemutató a Trafóban