Nem kell a harakiri - Interjú Szűcs Nellivel és Trill Zsolttal

Mi számít kommersznek? Szükség van-e harakirire? Mit jelent az egyszerűség? Erről beszélgettünk Szűcs Nellivel és Trill Zsolttal, akik a debreceni színházat képviselik A fodrásznő című versenydarabban.

        
Mozgóképes részletek az előadásból és a szakmai vitából

- Jól vagy Zsolt?

Trill Zsolt: Igen, csak megszédültem a fájdalomtól. Én nagyon nem szeretek szakmai beszélgetésekre járni, mert helyenként elszomorítóak, de a Viktor (Viktor Rizsakov, a rendező, a szerk.) miatt maradtam. Most a Fodrásznő kapott egy kritikát, amelyben Orlai produkciókhoz hasonlították. Ennek az lehet az oka, hogy bizonyos dolgokat eltaszítunk magunktól, ahelyett, hogy örülnénk egy egészen másfajta gondolkodásnak. Szerintem nem kell ahhoz harakirit elkövetnem, vagy levágni a nemi szervem, hogy tragédia történjen a színpadon. Egészen másfajta eszközökkel lehet megjeleníteni, hogy valaki szenved, vagy halálán van. A mi színházunk folyamatosan a szöveget játsza, pedig ezt már rég meghaladta a világ. Igazság szerint az, amit mi most itt négyen, azaz a kellékessel együtt öten csináltunk, az nem a szóról szólt, hanem a pillanatról, arról a feszültségből, ami benne rejlik. Ez azt jelenti, hogy hihetetlen mennyiségű információval rendelkezem, ami a háttérben működtet és bizonyos pillanatokban már nem lényeges.

          
Vita a kommersz helyéről
Faragó Zsuzsa dramaturg beszélt arról, hol a kommersz helye. (2 perc)

- A szakmai beszélgetésen felmerült az a kérdés is, hogy a Fodrásznő kommersz-e vagy sem. Ehhez mit szóltatok?

Trill Zsolt: Ez is egy vélemény. Azt mondta az úr, hogy kommersz én meg pont a költőiességet érzem az előadásban. Nagyon egyszerű, finom eszközökkel, gyönyörű, mély, költői színházat lehet csinálni. Erre törekszünk. A Fodrásznőben egy pici irónia is megcsillan. De ezek szerint mindenki mást lát meg benne.

Szűcs Nelli: A rendező is azt mondja, mi is ezt tapasztaltuk, hogy az előadást be tudja fogadni egy paraszt ember és egy orvos is. Játszottuk már mindenféle körülmények között, és egyformán élvezte a közönség.

- Kritikát kapott a játékstílusotok is, amit nagyon egyszerűnek látok.

Szűcs Nelli: Olyan, egyszerű! De annál nehezebb.

Trill Zsolt: Az életben az igazi, mély, izgalmas dolgok szerintem egyszerűek. Én, amikor jó színházat látok, nem gondolkodom rajta, hanem hagyom, hogy hasson rám. Persze előfordulhat, hogy nem hat, mert aznap este nem vagyok formában.

- Amikor nekiláttatok mennyire körvonalazódott, hogy a darab ilyen egyszerű formát kap?

Szűcs Nelli: Amikor Viktor megmutatta a darabot, én elolvastam oroszul és mondtam neki, hogy kíváncsi lennék, miként rendezné meg bárki. Akkor közölte: meg fogjuk csinálni. Már dolgoztunk vele, és látott beregszászi előadásokat is, tehát tudta, mire vagyunk képesek. Most valami újat szeretett volna velünk megpróbálni. Akkor derült ki, hogy mire fogunk törekedni. Már annak is örültünk, hogy ez az ember, aki valóban járja a világot, tanít, rendez, vissza akar jönni hozzánk dolgozni. Ennél nagyobb örömöt nem tudok elképzelni. Ilyenkor mindegy, hogy sikerül-e valami.

Trill Zsolt: Viktor egyszerű ember. Valamin már túl van. Nem csörtet, nem izeg mozog, letisztult figura. Nem akar bizonyítani senkinek, nem függ igazán senkitől. Ez lényeges.

- Ezzel tulajdonképpen azt mondod, hogy lényeges milyen ember az alkotó.

Trill Zsolt: Hogyne. Ráadásul Viktor másfajta gondolkodást képvisel, mint amit megszoktunk. Rálát arra, hogy nem a szót kell játszani, hanem annál magasabb rendű a feladat miközben nem kell megoldásokkal bemenni a színpadra, hanem a pillanat szül mindent. Kapaszkodsz és mégy följebb, följebb az impulzusok miatt, amiket a partnered és az egymásra való figyelés, az egymás iránti hihetetlen tisztelet ad. Ebből jön létre, egy nem meggyötrő, nem izzasztó színház.

Szűcs Nelli: A játék örömét hozta ez a munka. Viktor látta, hogy mi szeretünk együtt játszani, egymásra nézünk, és már tudjuk, mit akarunk. Vidnyánszky Attilával dolgozunk, dolgoztunk, minden mindig nagyon jó volt, mégis én most értem meg valamire. Most éreztem meg, milyen fontos, hogy találkozzon a rendező, a darab és a színészek. E három tényező teljes összefonódásából tud születni valami érdekes.

- Meglep, hogy ezt újdonságként élted meg.

Szűcs Nelli: Igen, mert ez ritkaság. Sok rendező csak a saját elgondolásait veszi figyelembe, a színész pedig alárendelt. Az igazi találkozások nagy véletlenek.

Trill Zsolt: Ez az ő személyiségéből fakad, hiszen a közösségre, együttlétre teszi a hangsúlyt, akárcsak Vidnyánszky más eszközökkel. Mivel ez nem egy elfogadott dolog, boldogságot jelent nekünk. Bebizonyosodik, hogy tényleg nem kell nekem elővenni a nemi szervemet, ahhoz, hogy csodát műveljek a színpadon.

Szűcs Nelli (kacag): Olyan szomorú vagy, segítek neked, együtt vagyunk, szeretlek és elmegyünk Moszkvába! Az volt az érdekes, hogy mindig mondta, ne játszatok. Tehát aminek meg kell történnie az ne veletek történjen, ne ti sírjatok a színpadon, hanem a néző, mert benne születik meg minden.

Trill Zsolt: Mi magyarok folyton sírunk a színpadon!

- Min múlik, hogy bennetek miként születik meg az előadás?

Trill Zsolt: Függ attól is, hogyan indul el és hogy rosszul keltünk-e föl. De agyon pontosan megpróbáljuk betartani a játékszabályokat, amiket Viktor ránk hagy, amikor elmegy.

Szűcs Nelli: Ezeket nehéz, betartani, mert most is megjött és aszongya': megint meg tudlak tisztítani titeket a tengeri moszatoktól, ami ránövekszik a színészre. Helyre billenti az előadást. Erre szükség van, mert akarva akaratlanul, a színész hajlamos a sínek mellett haladni a sínek helyett. Ezt már nem veszi észre a néző, de nekünk nagyon fontos, hogy milyen irányt veszünk. Egyébként még mindig nem azt csináljuk, amit Viktor szeretne.

Trill Zsolt: Ez be fog kerülni a köztudatba, de számomra ez azért nem Orlai produkció, mert a színjátszásnak egy hihetetlen izgalmas állapotát ajánlja. Azért tűnik Orlai produkciónak, mert könnyed, laza ugyanakkor hihetetlen kemény meló van mögötte. Az egyszerű dolgok a legnehezebbek az életben is.

Szűcs Nelli: A tangótáncunkról is szó esett a vitán. Azért nem egy szabályos koreográfiát tettünk a diszkó jelenetbe, mert az már nemi lenne valód tangó, ha egy koreográfus tenné keresztbe kezemet, lábamat. Ha nincs benne szíved, lelked a mozgásban, nem ér semmit. Vidnyánszky is arra nevelt minket, hogy teljesen át kell adnunk magunkat mindennek. Ezért mi nem nagyon szeretünk koreográfusokkal dolgozni, mert az én szervezetemnek kell diktálnia minden mozdulatot.

Trill Zsolt: Az jutott eszembe, hogy ugye van a Savaria táncverseny. Azt nagyon sokan szeretik. Én például nem, mert szerintem művi. És életemben egyszer egy karácsonyi műsorban, láttam egy magyar tangótáncost, aki egy sportzakóban lépett ugyanarra a parkettre, ahova a világ legjobb táncosai. Egy olyan nővel táncolt, aki nem szép, de szexuális volt. A pacák nem volt fiatal, kreol bőrű, nem kente be mázzal haját, de férfi volt. Kijöttek, elkezdtek tangózni és nem tudtam a televíziótól elragadni, mert olyan gyönyörűséget láttam. Ez a magyar, ha jól tudom, talán Budai...

- László?

Trill Zsolt: Igen. Hihetetlenül pontosak azok a tangós gyerekek, csak éppen engem nem fognak meg. Ég és föld a két példa. A tévében meg megjelent egy fickó, és egy nő, valamit csináltak és az megtörtént bennem is. A műszakkal együtt ....

Szűcs Nelli: A fényessel együtt!!

Trill Zsolt: ...egy ilyen tangót kell lejárnunk. És akkor engem nevezhetnek Orlai produkciónak is.

- Nelli, elkezdted mondani, hogy még nem érzed pontosan a szereped.

Szűcs Nelli: Ennek az az oka, hogy nagyon apró, finomságokat kér Viktor tőlünk. Én Szűcs Nelli vagyok a színpadon, van egy történet és ezek a fickók -na, levetkőztek pucérra-, segítenek nekem elmondani. Erről az Irináról a mesét itt szülöm meg. Néha mondom magamnak, hogy ne játsszak, ábrázoljak, hiszen az a cél, hogy elmondjam a történetet a többiekkel együtt. Tetszik nekem ez a nő, mert nem tudok olyanná válni, mint ő, de ha többen lennének hasonlóak, más lenne világ. Azokon a finomságokon, amelyekkel ezt ki lehet fejezni még dolgozom.

Trill Zsolt: Lényeges az alapvető hangok megütése, azok, a pillanatok, amikor átveszed a másiktól a szót, majd tovább adod.

Erről jut eszembe, hogy láttam tuszkoltátok egymást néha, a takarásban, főleg a taps előtt...

Trill Zsolt: Igazság szerint, hiába megyünk hátra, az természetes része az előadásnak, akár ki is lehetne vetíteni, hiszen egy egész csapatról szól az egész.

Szűcs Nelli: Ezért tetszik Viktor rendezése, mert lehetőséget ad arra, hogy megszólítsuk egymást a színpadon, hogy egymásnak adjunk kis feladatokat Azt mondhatnám, hogy „te Zsolti, mi lenne, ha azt mondanám neked, négyszer mondd el a verset". (Zsolt az előadásban kétszer köszönti Nellit egy verssel, de másként adja elő azt.)

Trill Zsolt: Akkor lennék bajban. (mosolyog) Tehát nem megoldásokkal érkezünk, hanem finom provokációkkal. Akárcsak az életben, ahol provokáljuk egymást, akarva akaratlan.

Szűcs Nelli: A színpadon ettől élvezetes létezni, hogy feladunk egymásnak labdákat. Jelezzük, hogy „Jól van Zsoltikám, a búgócsigát nagyon szépen megpörgetted, de nem ültél még börtönben fiam és Zsenyka akkor is jobb nálad, menjünk tovább fiúk, mit csináljunk? Szaladjunk egyet!". Ez a négy ember együtt van végig és szeret együtt lenni, ezt pedig belerendezi a Viktor.

Tóth Berta | színház.hu

Kapcsolódó mozgóképes anyag:

Csáki Judit a POSzT-ról :