KOZSZT 2010

Június 13-a és 19-e között a hírös város ad otthont Magyarország első országos zenés színházi találkozójának, a KOZSZT-nak. A fesztiválra - mely Cseke Péter direktor ötlete nyomán valósul meg - többek között Egerből, Debrecenből érkezik bemutató, és több fővárosi produkció is várja az érdeklődőket.

Istvan_a_kirly003

 

A találkozót június 13-án este, a főtéren felállított színpadon Dr. Sárközy István alpolgármester nyitja meg, aki azt is bejelenti majd, hogy az önkormányzat és a kecskeméti teátrum közös adománygyűjtést szervez az árvízkárosultak javára. Ezután a Társulat előadásában az István, a király című, méltán népszerű rockopera kerül bemutatásra, melynek címszerepét Feke Pál játssza. Szintén a város főterén mutatják be majd a fesztivált záró, operett és musical slágereket felvonultató gálaműsort június 19-én. A többi előadást a Nagyszínházban, illetve a Kelemen László Kamaraszínházban lehet megnézni, ezekre korlátozott számban még lehet jegyet vásárolni a színház jegypénztárában. Június 14-én a Maya című operett, június 15-én a Circus Hungaricus - Hoboval, június 16-án a Jövőre, Veled, Itt! című zenés játék, június 17-én A bajadér című operett Miklósa Erikával a főszerepben, míg június 18-án az Anna Karenina című musical-opera szerepel a programban.
/B. L./


Maya_2



KOZSZT 2010
- PROGRAM -


június 13. 20 óra
István, a király - A TÁRSULAT
Szabadtéri színpad, FŐTÉR

június 14. 19 óra
Maya - Egri Gárdonyi Színház
NAGYSZÍNHÁZ

június 15.19 óra
Földes László (HOBO) Circus Hungaricus - Debreceni Csokonai Színház és a Budapesti Kamaraszínház közös produkciója
Kelemen László Kamaraszínház

június 16. 17 óra
Jövőre veled itt! - Budapesti Operett Színház
NAGYSZÍNHÁZ

június 17. 19 óra
Bajadér - Budapesti Operett Színház
NAGYSZÍNHÁZ

június 18. 19 óra
Anna Karenina - Madách Színház
NAGYSZÍNHÁZ

június 19. 21 óra
Musical-Operett Gála

Szabadtéri színpad, FŐTÉR

forrás: Kecskeméti Katona József Színház

süti beállítások módosítása