Új időszámítás

Új időszámítás kezdődik a KoMa társulatnál. Erről beszélgettünk az alapítóval, Zrínyi Gál Vincével és arról, vajon Fáy Miklós a 10. POSZT válogatója miért jelentette ki, hogy "benézte" az SZJ 9231 AVAGY A MŰVTEV VÉGE című versenydarabjukat.

- A szakmai beszélgetésen Fáy Miklós válogató végül azt mondta: „benézte" az SZJ 9231 AVAGY A MŰVTEV VÉGE című előadásotokat, tehát, utólag nem válogatná be. Mi lehetett ennek az oka és hogyan, miért is született ez a bemutatótok?

Zrínyi Gál Vince: Az lehet az oka, hogy a látszat ellenére ez nem egy előadás, hanem egy workshop eredménye. Elérkezett a társulat oda, hogy felelősséget kezdünk vállalni magunkért. Három évvel ezelőtt, azért jött létre a KoMa mert közösségi formában akartam színházat csinálni, de körülbelül ennyit gondoltam az egészről. Akkor kaptam egy tippet a Máté Gábortól, miszerint legyen kortárs és magyar, amivel foglalkozunk. Ezután eljutott odáig a KoMa a szakma segítségével, a közönség szeretetével, hogy némiképp branddé vált, úgy értem, bekerült a köztudatba. Most el kell kezdeni megtölteni. Ezt az évadot arra szántam, hogy kikísérletezzünk egy olyan munkamódszert, amivel irányt vesz a csapat hosszú évekig.

          
Részlet a szakmai beszélgetésből

- Mivel járt a MŰVTEV munkafolyamata?

Zrínyi Gál Vince: A MŰVTEV úgy indult, hogy felkerestem Vinnai Andrást múlt nyáron és megkértem, hozzunk létre közösen valamit egy olyan témából, ami mindannyiunkat érdekel, ez lett a nyersanyagválság. Végül ez elsikkadt, pedig sok tanulmányt átnéztünk, azokba teljesen beleőrültünk, elkezdtük siratni a földet, a kőolajat, naplót írtunk. Vinnai kitalált szituációkat, és a mi improvizációinkat is beemelte egy szövegbe, de hamar kiderült, hogy ez a munkamódszer nem működik. A színészek nem tudtak ráhangolódni az Andrisra és fordítva, én meg nem tudtam áthidalni a helyzetet. Ez egyáltalán nem baj, hiszen a célkitűzés a tanulás, az új formákkal való kísérletezés volt. Végül kiindulási alapul szolgált mindez és az Andris javaslatára mertünk elég bátrak lenni ahhoz, hogy elmeséljük, velünk mi történik. Nehéz kérdés, hogy melyik a nagyobb színészi munka, megcsinálni egy Hamletet hitelesen, vagy magadat játszani. Polgár Peti például magát játsza a MŰVTEV-ben. Amikor azt mondjuk róla, hogy otthon ül, pipázik, kocsi nélkül meghal, akkor azok kőkemény mondatok. Amikor engem megöl háromszor a társulat az vicces, de valóságszerű. Próbálok vezető lenni, de nem teljesen sikerül, néha elvonulok vagy átkozom őket. Tehát ebben a munkában mindenkinek meg kellett próbálnia szembenézni magával. Térey (Térey János, író, a szerk.) említette a szakmai beszélgetésen, hogy nem szereti az önreflexiót, de szerinte itt működött. Ennek örülök, mert most ennyit vállaltunk. Nádasdinak nem tetszett, hogy filmmel indul az előadás, de az is az önreflexió része, hiszen irónikusan elmondjuk: istenek vagyunk. A szakmai beszélgetésen kielemezték, mi a kabaré, tehát azt mondom, ez nem az; mindenesetre van egy nevettetési szándék bennünk. Ezért mutattuk meg, milyen indulatok mozoghatnak egy olyan társulatban, amelynek három év alatt úgy felviszi az Isten a dolgát, hogy folyton jelen van a POSzTon, hogy külföldi fesztiválokra hívják, hogy benne van a sajtóban, hogy nem marad el előadása.

- Mi történik a filmben?

Zrínyi Gál Vince: A filmben elmegyünk egy szállodába, ahol a recepciósról kiderül, hogy óriási színházlátogató és fel is sorolja a kedvenceit, kivéve a KoMát. A színészek ezért megölik, de előtte kijelenti, hogy mindjárt vége lesz a világnak és akkor rátok nem lesz szükség. A csapat pedig annyira aktuális szeretne lenni, hogy ebből csinálnak egy előadást, mert annyira kortárs magyarok. Erről mondott kritikát Szűcs Katalin, mert szerinte rosszul dolgoztuk ki a színház a színházban részeket.

   
Az interjú mozgóképes változata

- Mi köze van ahhoz a nézőnek, hogy ti miként működtök?

Zrínyi Gál Vince: Nekünk ez egy izgalmas kísérlet volt. Persze nem biztos, hogy az ilyesmit be kell mutatni. Minket lepett meg a legjobban, hogy bekerültünk a versenyprogramba. A MŰVTEV-től csak annyit reméltünk, hogy közelebb tudjuk hozni magunkhoz a nézőket. Nem gondolom, hogy ismerniük kell a színház működését, de azt tapasztaltuk, a közönség szeret bepillantást nyerni egy műhelybe. Persze a valóságban nem pont úgy működünk, mint ebben az előadásban, mégis rólunk szól. Lehet rajta nevetni, ezt is fontosnak tartottuk. Akármennyire is benézte ezt az előadást Fáy, a nézők végigröhögik, tehát egy bizonyos rétege működik.

- Hogy ért benneteket Fáy és a szakma jelenlegi véleménye?

Zrínyi Gál Vince: Harmadszorra vagyunk a POSzTon és mivel mindenki dicsőítette az előző két produkciónkat, ennek tudatában jelezték, hogy ez most nem sikerült jól. Bár nem mérném össze se a Plazmát, se a Fédrát a MŰVTEV-vel, megjegyzem, egyikhez sem szóltak hozzá érdemben annó a szakmai beszélgetéseken, visszaolvastam a POSzT honlapján. Ugyanakkor Csáki Judit pár nappal ezelőtt azt kezdte fejtegetni, hogy a POSzT milyen fesztivál, tényleg a legjobb előadások fesztiválja-e, vagy az egyéni ízlésé. Ha ez utóbbi, akkor rosszul esik, hogy aki beválogatta a MŰVTEV-et, végül nem vállalja. Mindenesetre nem tudom mit jelent az, hogy benézés, azt sem tudom mit jelent az, hogy az ember ide kerül. Szerintem a Plazma idején azért versenyeztünk, mert létrejöttünk és ezt támogatni lehetett, most pedig azért mert már vagyunk, illetve bizonyos arányban képviselnie kell magát a független színházaknak, de nem csak a Maladype-nek és Bodó Viktoréknak. Ugyanakkor lehet, hogy azért hívtak meg minket, mert a Fáy hülyére röhögte magát az előadáson. Azzal is indokolta a döntését, hogy sok nagyképű színházat látott, ezért örült, hogy találkozik egy kisképűvel. Tényleg kisképű színház szeretnénk lenni, épp ezért nem értettem a Nádasdinak azt a kérdését, hogy miért nem mondtuk vissza a szereplést. Nem vagyok elég nagyképű ahhoz, hogy visszamondjak egy fesztiválmeghívást, gazdag meg pláne nem.

- Mennyiben állt össze a társulat, mi az eredménye ennek a munkának?

Zrínyi Gál Vince: Most elkezdődik a színház megreformálása, nincs visszaút. (nevet) Nádasdi élt egy bibliai hasonlattal, ehhez csatlakozván én azt gondolom magamról, hogy a saruját sem köthetem meg a Schillingnek, vagy a Bodónak, se a többi csapatkapitánynak. Tényleg nem vagyok zseni, de vinnem kell a KoMát, mert ez a csapat körém épül. Ezért mostantól nem csak a saját örömünkre dolgozunk, hanem törekszünk arra, hogy szakmailag érvényesek és számonkérhetők legyünk, a produkcióink pedig megvédhetőek. A következő időszakba persze továbbra is belefér a kísérletezés és a hibázás, de azt gondolom, összeállt egy olyan csapat, akik tudják együtt vállalni azt, amire készülünk és mostantól nem cserélem le őket. Nem találtuk ki a spanyolviaszt, de törekszünk majd arra, hogy egyedülállókká váljunk bizonyos értelemben. Egy biztos, témákat fogunk feldolgozni, nem darabot keresünk.

- Ez alól kivétel az iskolai projekt, amit terveztek.

Zrínyi Gál Vince: Igen, bábokkal fogunk megbolondítani egy Jevgenyij Schwarz darabot, amire ráhúzható, hogy kortárs magyar, mert Parti Nagy Lajos lefordította és átírta. Azután dolgozunk egy koprodukción, ami a kisebbségi kérdéssel foglalkozik majd. Ez azért érdekel, mert sokat hallunk az amerikai- fekete konfliktusról, de az egy álom ahhoz képest, ahogy a magyar-roma konfliktust itthon lerendezik. Szerintem az a kérdés, hogy elfogadjuk-e a kulturális különbségeket. Járunk kisebb falvakba játszani, szigorúan ingyen és van, olyan 1200 fős roma többségű falu, ahol azt mondják nekünk: velük még nem beszélt olyan normálisan magyar ember, mint ahogy mi. Ilyenkor azt érzem, hogy óriási nagy baj van. Ehhez a projekthez a legjobb partnereket találtuk, Scherer Pétert, Mucsi Zoltánt, Gyulai Eszter dramaturgot. Építve a Krétakörös múltjukra, workshop jelleggel fogunk dolgozni velük, veszettül gyűjtjük majd az anyagot az előadáshoz. Ezután lesz egy másik workshopunk, mert szerintem nagyon fontos, hogy képezzük magunkat. Ennek során egy filmes alkotóval fogunk együttműködni. Már félig megállapodtunk Mundruczóval, aki még meglátja, haza tud-e jönni Berlinből emiatt. Aztán egy lengyel koprodukcióra készülünk. Ezt egy mondásra alapozzuk, miszerint „lengyel, magyar, két jó barát". Bár van erre mindkét nyelven ezer variáció, még a történészek sem tudják megérteni, mi ennek az alapja. Megpróbálunk majd egy legendát gyártani. Az évad második részében, a Plazma sikere után újra Garaczival (Garaczi László, író, a szerk.) dolgozunk, aki ír nekünk egy darabot, miközben időről időre találkozunk vele. Ennek a témájáról talán botorság még beszélni, de szeretnénk politikai kérdéseket megbolygatni. Leszögezném, hogy nem akarunk semmilyen oldal iránt elkötelezettekké válni. Azt a kérdést tennénk fel, milyen indulatokat képes kiváltani a politika Magyarországon, és ez mitől helyspecifikus. Ugyanakkor sok akcióval is előrukkolunk majd, lapátolni fogjuk a havat a Parlament előtt versmondással egybekötve, ételt fogunk osztani. Tehát új időszámítást indítok a KoMánál. Nem arról lesz, szó köztünk sem, hogy nincs pénz, próbahely, mert minden akad, felkészültünk, tudjuk, csináljuk.

- Min múlt az, hogy egymásra találtatok?

Zrínyi Gál Vince: Egész évben workshopokat tartottunk és ezek során derült ki, kik érdekesek egymás számára. Illetve lényegesen megkönnyíti a munkát, hogy a Krétakör feloszlott, amiért nem tudok elég hálás lenni a Süsünek. Szanaszéjjel úszik a Krétakörös műszak, ezért találtunk műszaki vezetőt és világosítót közülük. Ők újra a nulláról építenek fel valamit fantasztikus módon. Két ember pedig ezentúl a művészeti, pályázati munkákban segít nekem, a Kulcsár Viki és a Füge pedig jegyértékesítésben. Van segítség. Most például annak is örülünk, hogy sikerült vennünk egy kalapácsot. Ezt hozta ez az év.

Tóth Berta | színház.hu